A férfi úgy döntött, hogy elmagyarázza nekem a szerelmet, az inge utolsó
gombjával babrált, a sötét a sarokba húzódott, a déli fénypászma átkúszott
a túlsó oldalra, ő bizonytalan volt, mint a nézők a moziban,
mikor elsötétül a vászon előttük és keresniük kell
a kijáratot, és úgy döntött akkor, hogy elmagyarázza nekem a szerelmet,
szemüvegben, aminek a szárait nagy gonddal a fülére igazította.

A szoba homályos volt, hamisítatlan. Amikor azt mondta: „A szerelem
a keresés…”, kinyitottam a szememet, hogy lássam, csak nem a spanyolok
keresik az aranyat Chilében, éhesek, remény-
vesztettek, közben egy rettegő indián rejtőzik
a sziklák mögött. Amikor azt mondta: „A szerelem elégedettség a …”, az ujjaimmal
hegyet gyúrtam a fekete csokoládéból, és Ella Fitzgeraldot hallottam,
amint azt énekli, „És az a boldogság…” És azután
már nem képzeltem semmit.

Ezután sohasem láttam, s nem emlékszem, hogy valaha is
kerestem volna, ha a szerelem az, hogy ottfelejti az óráját az ágy mellett.