Iman Mersal: Egy élet
Fotó: Cottonbro Studio / Pexels
Iman Mersal: Egy élet

Nem a családnál történt ez meg velem, egészen biztos, hogy nem azok között, akikről azt gondolom, hogy ismernek engem –

Az életem, amit sohasem tudtam megragadni, hogy akár csak egyetlen közös fotót is készítsek vele –, most itt van mellettem ugyanabban az ágyban. A hosszú távollét után kinyitja a szemét, nyújtózkodik, mint egy hercegnő, aki bízik abban, hogy az édesapja palotája biztonságos a tolvajokkal szemben, és hogy a boldogság – bár a háborúk nem alszanak el – a bőr alatt van.

Ez az élet, amelyben apák vágyai és anyák ollói, orvosok nyugtató pirulái és harcosok kardja, bürokratikus intézmények ostobasága és költői iskolák ars poetica-ja zsúfolódott össze,

az én életem, amit magam után rángattam városról városra, és elakadt a lélegzetem is rohanva utána az iskolából a könyvtárba, a konyhából a kocsmába, a nájtól a zongoráig, Marxtól a múzeumokig, egy test illatának emlékétől egy álomig a repülőtér várócsarnokában, és mindattól, amit nem ismerek mindazokig, amiket nem ismerek. Az én életem, aminek a létében sem voltam biztos, most itt van mellettem ugyanabban az ágyban, kinyitja a szemét a hosszú távollét után, nyújtózkodik mint egy hercegnő, aki tudja, hogy az édesapja palotája biztonságban van a tolvajokkal szemben, hogy a boldogság – bár a háborúk nem alszanak el – a bőr alatt van.

Így ébredtem fel egy idegen helyen és azon a reggelen, amikor negyven éves lettem. S ha nem lenne tény, hogy Allah eddig sohasem küldött prófétanőket, akkor most azt mondanám, hogy ezek voltak a prófétai küldetés első jelei. S ha nem lenne ez a saját természetem, Mahmoud Darwisht idézném arról „az asszonyról, aki beérett sárgabarackkal lépett be negyvenedik évébe,” vagy Milosz szavait mondanám, „Megéreztem, hogy egy ajtó nyílik bennem, és én bementem rajta.”

Előttem a halottak sora, akik talán azért haltak meg, mert szerettem őket. S az álmatlanság lakásai, amiket gondosan kitakarítottam a szabadnapokon, ajándékcsomagok, amiket nem bontottam ki az érkezésükkor, költemények, melyeket tőlem vettek át sorról sorra, de úgy, hogy kétség támad bennem, valóban az enyémek voltak-e, férfiak, akikkel rossz időkben találkoztam, klinikák, amelyekről semmi emlékem nincsen, csak az ablakok vasrácsai. Az egész életem itt van előttem, meg is ölelhetném, ha akarnám, sőt ülhetnék az ölébe és énekelhetnék vagy sírhatnék. 

A vers szerzőjéről
Iman Mersal (1966)

Egyiptomi arab költő, folyóiratszerkesztő, egyetemi oktató. A "kilencvenes nemzedék" egyik meghatározó alakja. Legutóbbi kötete:  Hatta atakhalla an fikrat al-bujút (Amíg fel nem adom a házak ideáját, 2013).

A fordítóról
Tüske László (1953)

Arab szakos orientalista, PhD (2001), könyvtáros. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója, 2014-2019 között az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. Arab nyelvből készült prózai és versfordításai szaklapokban jelentek meg.

Kapcsolódó
Iman Mersal: A barátnőm, Amína
Iman Mersal: A vágyakozás könyve
Iman Mersal: A férfi úgy döntött, hogy elmagyarázza nekem a szerelmet
Iman Mersal: Reggeli csengő
Iman Mersal: Az angyalok festője
Iman Mersal: Mint a költemény, amit álomban írtam