Ezt hallottam egy ősi földről érkezett
vándortól: „A sivatagban két óriás   
láb áll, törzs nélkül. Mellette a kőfejet  
homok lepi; de a vésett zsarnoki-más 
hűvös parancsú, gúnyos ajka a tanú,  
hogy jól olvasta szobrásza a szenvedélyt, 
mely a holt anyagba vésve is eleven – 
a kéz, mely gúnyolta, s a szív, mely által élt.  
Ezek a szavak állnak a talapzaton: 
Királyok Királya, én, Ozymandias: 
Lássátok művem, nagyságok, s jajongjatok! 
Több nem maradt itt. Kolosszális pusztulás, 
kőroncs, és rajta túl a végtelen, a tar, 
a messzeségbe nyúló homokpusztaság.”