Jüri Kolk: a nő aki beszélt
Fotó: Free-Photos képe a Pixabay -en.
Jüri Kolk: a nő aki beszélt

Jüri Kolk az észt irodalom egyik legszerethetőbb csodabogara. Korábban rendszeresen indult MMA-versenyeken, volt beszerzési menedzser a tartui sörgyárban, vezetett palackozóüzemet, egy ideig pedig fordítóirodában dolgozott. A versírás viszont, nagyon úgy tűnik, még ezeknél is jobban megy neki.

a nő, aki beszélt

egyszer csak beszélni kezdett az a kis nő. felállt,
hátrahúzta a vállát, felemelte az állát, belenézett egyenesen
mindenki szemébe és beszélni kezdett. nehéz vascsőként
váltak ki belőle a szavak. bemelegítésként felidézte
rövidke élete minden eseményét, minden lenyelt
érvet, minden szelídnek szánt, de félre-
értett mondattöredéket.

úgy jöttek a szájából a szavak, ahogyan a víz zuhog a legmagasabb
vízesésekből. úgy jöttek a szájából a szavak, ahogyan a felbőszült
heringraj üldözi az orkát. a világnak ezzel vége,
most minden fordítva van. minden félbehagyott gondolat, minden
elfojtott gondolat, minden gondolat, melyek még csak színt
sem kaptak … minden gondolat, a szavakról nem is beszélve. valóban:
a szavakról nem is beszélve, nem is beszélve a szavakról.

úgy beszélt, mintha fűzfavesszővel ütnének: makacsul,
szívósan, lankadatlanul. kimondhatatlanul rugalmasan. sokan.
minden gally együtt és egyenként. mint a tisztátalan lélektől megszállott ember. úgy beszélt,
ahogy egy fűzfa beszélne végtelen dühében: minden
ág, minden szél, minden zúgás külön. megállás nélkül és
irgalmatlanul.

egyre csak beszélt, és a szavai kiszaggaták a csavarokat
a gipszkarton falból, kifújták a mohát a gerendák közül, meglengették a plafonon
a lámpát. a fény kialudt, és a hallgatóság arcából eltűnt minden szín.
a színt nagy tarka fonallá beszélte, az ablakon át ment
ki, egy szövött szőnyeg méltóságteljes kiindulópontja, földöntúli
furcsa minták egymásba fonódva, gubancolódva. egymással
harcolva. egymással megbékélve. egymást túlharsogva.
visszavága, helyeselve. úgy beszélt.

és lassan elhallgatott a szél.
és elhallgatott annak a városnak minden kutyája.
és lassan elhallgatott minden ember.

a beszédnek egyszer csak valahogy már nem volt értelme. minden ember,
kezdetben ott a negyedben, aztán ott a városban, aztán azon a
földrészen – lassanként mindenki elhallgatott. az utolsó szótagok
önkéntelenül, lomhán omlottak ki a szájukból, akár a sprotnifejek – teljesen
idegenül és váratlanul. aki épp könyvet olvasott, annak elkezdtek
táncolni a szeme előtt a szavak. tettek néhány fürge tangólépést,
leírtak pár lendületes ívet és kanyart, és azután teljesen elhallgattak, teljesen
szótlanok, teljesen nyelvtelenek lettek. némák. és azzal készen is volt minden.
azoknak az embereknek, mindnek, készen is volt minden.
de az a nő, az a nő még mindig beszélt.

A vers szerzőjéről
Jüri Kolk (1972)

Észt költő, író, műfordító. Legutóbbi kötete: Renate (2020) 

A fordítóról
Márkus Virág (1988)

Műfordító, a Berliner Ensemble nemzetközi kapcsolatokért felelős munkatársa. Észtből, franciából és németből fordít. Legutóbbi fordítása: Urmas Vadi: Breviárium (Pluralica-Észt Intézet, 2020, más fordítókkal közösen)