Ha már egyszer a múlt héten a páratlanul nagyvonalú és könyvbarát csatárt, Erling Haalandot emlegettük a legutóbbi hírcikk végén, hát folytassuk egy újabb norvég aktualitással. Igaz, olyan aktualitással, amely immár több mint egy évszázada uralja a húsvét táját Norvégiában, és ez nem más, mint az úgynevezett påskekrim. A „húsvéti krimi” tradíciója még 1923-ból ered, merthogy az év kora tavaszán jelent meg a Bergenstoget plyndret i nat (A bergeni vonatot kirabolták az éjjel) című bűnügyi regény, amely jórészt annak a remek marketingötletnek köszönhette szenzációs sikerét, hogy a könyv címe az ország vezető napilapja, az Aftenposten főoldalán szándékoltan tényközlésnek hatott az egyéb hírek között. Azóta a műfajra hamar rákapó norvégok előszeretettel szentelik a kriminek a húsvétot és az ünnepet innen-onnan környező pár hetet: legyen szó akár olvasói elvonulásról, nyomozós játékokról, tévénézésről vagy éppenséggel a zsánernek szentelt összejövetelről, a mindig ilyentájt megrendezett Krimfestivalenről.

Túlzás nélkül állítható, hogy ez a bő száz éves tradíció nagyban hozzájárult az északi bűnregények zsánerének megizmosodásához

és reprezentatív exporttermékké válásához. Amit meggyőzően igazol az a tény is, hogy idén korántsem véletlenül épp a påskekrim időszakának peremén jelent meg a Netflix kínálatában a Jo Nesbø's Harry Hole című sorozat: Norvégia és a világ örömére és borzongatására. Ám miközben Nesbø történetei már réges-rég a nemzetközi nagyközönség kedvencei, a påskekrim váltig megmaradt eleven nemzeti hagyománynak, amelyet a bűnügyi túrák és luxusutazások szervezésében is érdekelt Up Norway cég vezérigazgatója a BBC-nek nyilatkozva így írt körül: „ez a krimi, a kultúra és a húsvéti hagyomány egyedülálló norvég keveréke”.

*

Gustave Flaubert utolsó regénye, a Bouvard és Pécuchet a kisszerűség valóságos nagyeposza, amelynek két oktondi címszereplője birtokba akarja venni a modern tudományok összességét, ám persze minden élet- és tudományterületen csakis kudarc vár a két fontoskodó filiszterre.

A mű, amelynek megírásához Flaubert éveken, sőt évtizedeken át gyűjtötte a buta közhelyeket,

és amelynek megírásához több mint másfél ezer tudományos szakmunkát használt fel, 1881-ben, pár hónappal az író halála után jelent meg – befejezetlenül. A minőségi francia hírmagazin, a Le Nouvel Obs azonban most felkínált az olvasóközönség számára egy befejezést, méghozzá – fájdalmasan kézenfekvő módon – az AI közremunkálása révén. Azazhogy talán indokolatlan a megelőlegezett sirám, merthogy a Benoît Raphaël által irányított mesterséges intelligencia a Goncourt-díjas Hervé Le Tellier és a Gallimard illetékes szakértője, Blanche Cerquiglini szerint egyaránt megtévesztően jól „beszéli Flaubert nyelvét”, vagyis imitálja az írói stílus lényegi jellemzőit. Az így elkészült befejezés ahhoz a szerzői vázlathoz kapcsolódik, helyesebben azt bontja ki, amely a Konferencia cím alatt maradt fenn: a körvonalazott fejezetben a két pedáns szamár összegyűlt előkelőségek előtt adta volna elő zagyva elképzeléseit, köznevetség tárgyává válva. Az AI illúziókeltőnek jelzett lezárásából a kezünkhöz jutott lapszám mindazonáltal csupán kurta ízelítőt közölt, ámde Ádám Péter kisvártatva talán megörvendezteti majd az 1749 olvasóit ezzel a nem várt művi Flaubert-befejezéssel.

*

III. Károly brit uralkodó hitvese, Kamilla királyné a legtöbb hírfogyasztónak alighanem úgy lehet ismerős, mint Lady Diana elődje-és-utódja, s ezzel összefüggésben mint a Windsor-ház egyik legkevésbé népszerű tagja,

aki sokak számára mindörökre a „másik nő” marad.

Pedig az legalább ennyire érdemi információ lehet vele kapcsolatban, hogy a könyvek iránt táplált nemes szenvedelme jelentősen meghatározza a nyilvános működését is. A királyné ugyanis túlzás nélkül elkötelezett bajnoka az irodalom és az olvasás-népszerűsítés ügyének, amint arról az általa életre hívott és rangjával fémjelzett kezdeményezés, a The Queen’s Reading Room is meggyőzően tanúskodhat. (Az Instagram-könyvklubból lelkezdett projekt még 2021 januárjában indult, akkor persze még nem királynéi, hanem csupán hercegnéi főség alatt.) Nos, ezt az immár öt esztendős programot ünnepelték nemrég a londoni Clarence House-ban, többek között a király, aztán Stanley Tucci, Derek Jacobi, Richard Osman és az 1991-es Booker-győztes, Ben Okri részvételével. Ezen az eseményen számos díj és elismerés átadása mellett Kamilla a következőket mondta:

„Örömmel jelentem be, hogy a BBC és a Blink Films részvételével egy új, nagyszabású dokumentumfilm elkészítésén dolgozunk, amely bemutatja a könyveknek az életet átformáló erejét – beleértve ebbe az édesapám és a magam ez irányú tapasztalatait is.”

Kamilla ugyanis az apja, a második világháborús veterán, Bruce Shand őrnagy révén vált tántoríthatatlanul lelkes olvasóvá, hiszen amint azt annak idején a Spectatornak adott interjújában büszkén mesélte:

„Valószínűleg ő volt a legolvasottabb ember, akivel valaha találkoztam. Falta a könyveket.”