6 perc világhír! A jövő évi Booker-díj zsűrije, a Francia Akadémia választási ügyei, valamint a Krasznahorkai regényei által ihletett új brazil esszékötet László Ferenc heti hírszemléjében.

Nincs megállás: alig néhány napja még a Booker-díj 2025-ös menetének célba érését szemlélhettük, és már azonmód indul is a 2026-os processzus. Méghozzá az új zsűri megnevezésével, amely nyitómozzanat minden évben felkínál egy vagy két érdemi meglepetést. Nos, a társművészetek, illetve a szórakoztatóipar felől érkező zsűritag ezúttal a Pulp együttes frontembere és egyetlen rendíthetetlen tagja, Jarvis Cocker lesz, aki korántsem mellesleg érdemi újságírói, memoárszerzői és kiadványszerkesztői tapasztalattal is rendelkezik. Az irodalmat életvitelszerűen gyakorló tagok között ott találhatjuk a Dylan Thomas-díjas, egyszersmind Booker-rövidlistás Patricia Lockwoodot, valamint a már ugyancsak számos dekórummal rendelkező költőt, Raymond Antrobust, továbbá ez alkalommal is érkezik egy döntnök a Guardian univerzuma felől a magazinszerkesztő Rebecca Liu személyében. Ám bármily meglepő, a zsűri legnagyobb neve, egyúttal elnöke a klasszika filológia reprezentánsa: Mary Beard. Az ismeretterjesztői munkássága, dokumentumfilmjei és könyvei révén nálunk is közkedvelt ókorász felkérését fölismerhetően, sőt megvallottan

az a trend motiválta, amely az utóbbi években mind több történeti, illetve mitológiai téma újraértelmezését és -mesélését kínálta fel az angolszász könyvpiacok fogyasztói számára.

Így tehát maga Beard is nagy várakozásokkal, felettébb kíváncsian tekint a folyamat elé, noha a 2026-os Booker-díj még egyre csak halmozódó könyvkupacával szembesülvén sietett megvallani egy idevágó gyengeségét, vagyis azt, hogy meglehetősen lassan olvas. Mi azért bízunk a tudós zsűrielnökben, méghozzá nemcsak az olvasási sebesség felpörgetését, de az ítélőerőt illetően is. 

*

A múlt héten, egészen pontosan 11-én, csütörtökön megint összeültek a Francia Akadémia halhatatlanjai, hogy új tagot válasszanak, miután pár hete – amint arról mi is hírt adtunk – egyszerre két helyet is sikerült betölteniük. Ezúttal azonban a 2021-ben elhunyt jogász (és termékeny szerző), Jean-Denis Bredin utódját nem sikerült meglelniük, miután a három pályázó közül egy sem szerzett többséget a három egymást követő szavazási körben. Az írónő Évelyne Bloch-Dano, a nyelvtörténész és lexikológus Jean Pruvost és a történész Éric Mension-Rigau ilyesformán hiába pályázott és hiába látogatta sorra – a több évszázados szigorú protokollnak megfelelően – az akadémikusokat. Vagyis most újra megnyílik a nevezési lehetőség mások előtt is, ami egyrészt a dolgok természetes menetét jelzi, másrészt viszont a konszenzus tartós hiányára világít rá ebben az exkluzív testületben.

Ezt a témát járta körül még a szavazások előtt a Le Figaro múlt keddi cikke, amelyből az derülhetett ki az olvasó számára, hogy a Francia Akadémia külső pozíciója és belső helyzete jelenleg számos kényes problémát vet fel. Erre utal már eleve a megüresedett helyek betöltésének nehézkes és hosszan elhúzódó procedúrája, de éppígy az is, hogy Bredin utódlási folyamatában még novemberben visszalépésre kényszerült Haïm Korsia, Franciaország főrabbija. Amint ez utóbbi esetben jól felismerhető politikai érzékenységek munkáltak, úgy akkor is tüntetően óvatosnak mutatkozott a testület, amikor tavaly novemberben nem választotta meg rendhagyó eljárásban tagnak az akkor még Algériában raboskodó Boualem Sansalt. Az egyezményes közhangulat tovatűntét és hiányát jelzi ugyanakkor az is, hogy az utóbbi évek tapasztalata szerint a szépírók (és a hivatásos tollforgatók) számára érezhetően megnehezedett a bejutás e szűk elitbe. Mert bár a két legutóbb megválasztott tag (Florian Zeller és Éric Neuhoff) példája ennek épp az ellenkezőjét látszik bizonyítani,

az alaposabb áttekintés azt igazolja, hogy a tudósok egy ideje nagyobb arányban és olajozottabban válnak akadémikusokká, mint az írók.

Igaz, sok nagy név (mint Michel Houellebecq vagy Jean-Marie Gustave Le Clézio) több-kevesebb diszkrécióval már eleve elhárította az ilyen irányú kapacitálást, s más irodalmárok is megfogalmazták azt a meggyőződésüket, hogy az akadémikusi státusz kereken kimondva nem illene hozzájuk. Márpedig nyilvános elszánás, vagyis pályázás és a formális protokoll teljesítése nélkül eleve lehetetlen fotőjhöz jutni a Francia Akadémián, arról már nem is beszélve, hogy a megválasztott tagok közül számosan bizony nemigen tartják magukat az eljárásrendhez: nem hajlandók fogadni a náluk vizitelni kívánó jelölteket.

*

Végezetül következzen egy brazil könyves hír, méghozzá Nobel-díjasunk nyomatékos említésével! Ám ennek előadása előtt (mivel szakterületünk az idegen tollforgatók világa, és nem az idegen tollaké!) múlhatatlanul szükséges előrebocsátani, hogy ezúttal nemcsak az értesülés, de még a szövegezés is Pál Ferenc tanár úrtól származik:

A napokban jelent meg Brazíliában Paulo Schiller São Paulo-i pszichoanalitikus, író és műfordító új esszékötete, az A paixão pela mentira: a família e as tiranias (’A hazugság iránti szenvedély: a család és a zsarnokságok’, Todavia kiadó). A 224 oldalas könyv a családi történetek és a politikai vonzalmak összefüggéseit vizsgálja, különös tekintettel arra, miért tudnak tömegeket magukhoz láncolni az autoriter vezetők.

Schiller, aki 2022-ben Krasznahorkai Sátántangó című regényének fordítója volt, most kiadott könyve kapcsán a Quatro Cinco Um nevű brazil irodalmi portálon olvasható online interjúban arról beszél, hogy tanulmánykötete megírásához részben Krasznahorkai László regényeinek apokaliptikus, az elnyomó rendszereket megidéző atmoszférája adott ihletett.

Szavai szerint a Sátántangó számára „a populista rendszerek csapdájának” nagy erejű allegóriája – és ez az olvasat közvetlenül segítette őt könyve megírásában.

 Fordításáért egyébként 2023-ban megkapta a brazil Biblioteca Nacional Paulo Rónai-díját.

Krasznahorkai 2025-ös irodalmi Nobel-díja új lendületet adott a magyar író brazíliai recepciójának is. Ennek nyomán Brazíliában már a könyves újdonságok között szerepel a Báró Wenckheim hazatér (’O retorno do barão de Wenckheim’) Zsuzsanna Spiry fordításában.