I
Mondd, hogy csak az éhség miatt volt
& nem kevesebbért. Mert az éhség adja meg
a testnek, amiről tudja,
hogy képtelen megtartani. Hogy ez a borostyán fény,
amit egy újabb háború szabdal szét,
ez minden, ami mellkasodra szegezi kezem.
I
Te, ki fuldokolsz,
karjaimban –
maradj.
Te, ki a folyóba
hajítod tested,
csak hogy egyedül hagyjanak
magaddal –
maradj.
I
Elmondom, melyik tévedésünk elég súlyos, hogy megbocsátható legyen. Hogy egy éjjel, miután felpofozta anyámat, majd kirakta a láncfűrészt a konyhaasztalra, az apám bement a fürdőszobába, és addig térdelt, amíg meg nem hallottuk fojtott sírását a falon keresztül & így megtanultam – hogy a férfi a csúcsponton jut a legközelebb ahhoz, hogy megadja magát.
a zuhanástól.
I
Alkony: árnyékaink között késéles merevedés, mézcseppje hull.
I
El akartam tűnni – ezért kinyitottam egy idegen autójának ajtaját. A férfi elvált volt. Még életerős. Belezokogott a kezébe (rozsdaízű kezébe). A kulcstartóján lógó rózsaszín mellrák-szalag himbálózott a gyújtásban. Nem azért nyúlunk egymáshoz, hogy bebizonyítsuk,
még mindig itt vagyunk? Én is voltam itt egyszer.
A hold, távoli &
vibráló, csapdába ejtette magát a nyakamon gyöngyöző izzadtságcseppekben. Hagyom,
hogy a köd átfolyjon
a kocsi repedt ablakán & eltakarja agyaraim. Amikor elindultam, a Buick ott állt tovább,
ostoba bika a legelőn, szeme ráégeti árnyékom a külvárosi házak falára. Otthon fáklyaként dobtam le magam
az ágyra & és néztem a lángokat,
amint átrágják magukat az anyám házán míg elő nem tűnt a véraláfutásos & hatalmas égbolt.
Mennyire szerettem volna én lenni az az ég – egyszerre tartani meg minden repülést & zuhanást.
I
Mondd, hogy ámen. Mondd, hogy jó útra térsz.
Mondj igent. Mondj igent,
mindenképp.
I
A zuhany alatt, a hideg vízben izzadva, csak sikáltam &
sikáltam magam.
I
Még nem túl késő. Fejünk glóriájában
szúnyogok & egy nyár, ami túl korai még,
hogy nyomokat hagyjon. Kezed
a pólóm alatt, ahogy a zúgás
erősödik a rádióban.
Másik kezed
az apád revolverét
szegezi az égre. Csillagok potyognak
egyesével a célkeresztbe.
Ezért nem fogok
félni, ha már
itt vagyunk. Máris több, mint amennyit a bőr
meg tud tartani. Hogy az a fiú,
aki egy másik fiúval alszik,
ketyegéssel teli teret
hoz létre. Hogy kimondani a neved
annyi, mint hallani a még egy órával
visszaállított idő kattogását
& a reggel
ruháinkat
az anyád tornácán találja, lehullva,
mint az egyhetes liliomok.
*
By permission of Aragi, Inc., and The Marsh Agency Ltd., on behalf of Ocean Vuong
