Elefántostul Keletre tart a karaván.
Magasból nem látni, mennyire fáradtan,
Talán csak varjúlárma a szó után,
Talán csak Isten nyomai maradtak.
Összezártam ajkam, kis korty vizet ittam,
S hazafelé gyalogösvényt kerestem.
De az erdő előttem járhatatlan.
Hallom egymást szólongatják a nyestek.
Visszanézek – csupa homok,
Tekintetem gurul, semmi sem látszik.
Valahol sírnak a templomok
S vérzik a lábszár.
Napoktól habzik az ég, s hennával lecsorog.
A haj, a mellbimbó, a hónalj csupa rozsda.
Riadtan állnak a birkák mint sóbálványok.
Én csillagokat számolok, Te zsoltárokat olvasol,
Isten meg otthagyta a nyaktilót a városban.

*

A vers eredeti címe: Каравани зі слонами прямують на Схід