A dobozokért nyúlok régi szobámban,
és felbolydul a zavartalan évek pora
a délutáni fényben. Gyerekkorunkban

a nevünket írtuk ilyen porba. Átlapozom
a gimis bizonyítványokat, az elfelejtett
könyvtári könyveket, a mára szétpergő, szakadt leveleket.

Egy borítékra téved a kezem; lepecsételt, de feladatlan.
Rajta a szomszéd neve,
hátul a családomé, ott ujjamat
a hajtóka alá csúsztatom, és feltépem az éveket.
Húsz éve, hogy apám, aki azóta már meghalt,
karácsonyi üdvözletét küldte a szomszéd
szabónak, aki azóta szintén meghalt.

Mily kurták és megmásíthatatlanok tetteink,
az írás és a felejtés,
és az ezekből kibontakozó életek.
Ha kinyitok egy nem nekem címzett levelet,
vajon meglopok valakit,
vagy egy fontos szertartást hajtok végre?

A poros szobában nevüket hangosan kimondom,
és visszahelyezem a lapot a régi papírok közé.