A Ming-korban (1368–1644) keletkezett, ismeretlen szerzőjű kínai krimigyűjtemény, a Longtu gong’an (A Sárkányképes bíró bűnesetei) második történetében egy kéjsóvár szerzetes ügyében tesz igazságot a „kínai Sherlock Holmes”, a legendás Bao bíró.

Guizhou Chengfan járásban volt egy Ding Rizhong nevű írástudó. Gyakran olvasott az anfui templomban, ahol igen jó viszonyt alakított ki egy Xinghui nevű szerzetessel, és naphosszat vele időzött.

Xinghui egy nap elment Rizhonghoz látogatóba, de amikor megérkezett, ő nem volt otthon. A felesége, Deng asszony tudta a férjura elmondása alapján, hogy az sok időt tölt a templomban olvasással, s hogy Xinghuitól gyakran kap teát, így, ha már eljött látogatóba, beinvitálta inni valamit.

Xinghui látta, hogy az asszony ábrázata gyönyörűszép, szavai tiszták és helyesek, szívéből pedig árad az öröm. Rizhong egy hónap elteltével se tért vissza, Xinghui szívében pedig megfogant egy terv: lefizetett két taoistát, hogy azok székhordozóknak adják ki magukat, majd pedig délben odament Deng asszonyhoz, és így szólt:

– Férjurad éppen a templomban olvasott, s közben elméjét oly mértékben kifárasztotta, hogy hirtelenjében gutaütést kapott, és meghalt, ám Xinghuinak hála, életre kelt. Még ágyhoz van kötve, s élte egy hajszálon függ. Azért küldött kettőnket, hogy elvigyünk hozzá.

– Miért nem hozzátok inkább haza abban a hordszékben? – kérdezte Deng asszony.

 – Eredetileg haza akartuk hozni, de attól tartottunk, hogy a több mint tíz mérföld hosszú út alatt meghűl, és csak további veszélybe sodorná az életét. Valóban jobb volna, ha asszonyságod jönne inkább, s majd ott eldönti, hogy hazahozatja-e, vagy pedig ott helyben kúráltatja. Az is jót tesz a betegnek, ha ott van egy családtag az ágya mellett – felelték a székhordozók.

Miután ezeket a szavakat hallotta, felült a hordszékre, és elindultak. Már megesteledett, mire a templomhoz értek. Az asszonyt egyenesen a szerzetesi lakrész szívébe vitték lakomázni, és megkínálták alkohollal. Deng asszony megkérdezte:

– Hol találom férjemuram? Hadd lássam!

Xinghui azt felelte:

– Férjuradat barátai meghívták a falakon kívül egy templomba, majd nem sokkal később jöttek a hírrel, hogy szélütést kapott. Szerénységem elment meglátogatni. Szerencsére már fel is épült. A templomhoz vezető út azonban öt mérföld, az ég pedig már sötétségbe borult, így jobb volna itt pihenned egy kicsit, aztán holnap korán útnak indulnod. De ha azonnal indulni szeretnél, akkor legalább azt várd meg, míg a székhordozók esznek. Egyél te is kedvedre az apróságokból, amíg előkészítjük a fáklyákat az útra.

Ezen a ponton Deng asszony elkezdett kételkedni, de tudta, hogy nincs más választása, mint hogy itt tölti az éjszakát. Megivott pár pohár bort, majd elkezdte sürgetni a székhordókat, hogy induljanak el, Xinghui azonban azt mondta:

– A hordárok éjszakan nem hajlandóak utazni, meg már különben is elmentek. Asszonyságod kipihenheti magát, nincs ok a sietségre.

Megparancsolta a szolgálóinak, hogy próbálják meg szépen óvatosan meggyőzni, majd pedig, miután már enyhén részeg volt, elvezették az egyik paplakba aludni.

Deng asszony a szobába lépve egy hímzett matracot borító brokát ágyneműt látott, továbbá virágmintás párnákat egy vékony selyemfüggöny mögött. Az ágynemű mindegyik eleme elegáns volt. Lámpafénynél szemügyre vette a szobát, és azt látta, hogy minden irányból igen szorosan le van zárva. Égve hagyta a lámpát, a ruháit fennhagyta, majd lefeküdt, de a nyugtalansága nem hagyta aludni.

Megszólalt a harang, ezután Xinghui hátulról beosont, és az ágyhoz érve átölelte.

– Tolvaj! – kiáltotta Deng asszony. Xinghui így felelt:

– Üvölthetsz napestig, nem fog senki a segítségedre sietni. Sokat ügyködtem, hogy itt legyél, és most végre eljött az idő! Biztos, hogy az előző életünkben döntetett el, hogy így legyen, s nem tehetsz mást, minthogy beletörődsz!

– Hát nem szégyelled magad, te vadember?! Inkább meghalok, mint hogy ezt a szégyent eltűrjem! – felelte Deng asszony.

– Egy éjszakára igazán elengedhetnéd magad, aztán holnap mehetsz a férjuradhoz. Ha nem engedsz, akkor véget vetek az életednek!

Deng asszony szitkozódott és kiabált egészen éjfélig, Xinghui azonban letépte a ruháját, kezét-lábát megkötözte, majd pedig gátlástalanul meghágta.

Másnap délben keltek. Xinghui így szólt Deng asszonyhoz:

– Az én ármánykodásom miatt jöttél ide. Most, hogy így állnak a dolgok, borotváld le a fejed, és állj be apácának! Húzódj meg a templomban, és sose lesz gondod a ruházkodásodra és az étkezésedre. A férjurad pedig itt lesz veled. Ha makacskodsz, mint tegnap este, akkor csak veszem a kötelet, a beretvát meg a mérget, és megöllek!

Deng asszony átgondolta a dolgot. A testét már meggyalázták, és ha meghal, akkor ezt sose bosszulja meg senki. Jobb volna tehát eltűrni ezt az igazságtalanságot, amíg nem láthatja a férjét. Akkor bejelenthetik, hogy mi történt, és utána meghalhat. Így tehát alávetette magát a borotvának.

Eltelt egy jó hónap, Ding Rizhong pedig ismét eljött a templomba meglátogatni Xinghuit. Deng asszony meghallotta a hangját, felkelt és elébe ment. Xinghui azonban sietve követte. Rizhong köszöntötte a feleségét, aki sírva így szólt hozzá:

– Az uram tán fel se ismer már? Xinghui tőrbe csalt, így kerültem ide, azóta napestig abban reménykedtem, hogy eljössz megmenteni!

Rizhong nagy haragjában Xinghui felé fordult és megütötte, mire az egy kiáltással odacsődítette a többi szerzetest, és megmondta, hogy zárják be Rizhongot. Elővett egy kést azzal a szándékkal, hogy végezzen vele, de Deng asszony kiragadta a kezéből a kést, és így szólt:

– Előbb engem ölj meg, csak aztán az uramat!

Xinghui eltette a kést, és elcibálta Deng asszonyt egy szobába, ahol megkötözte, majd ismét Rizhong ellen fordult, aki ekképp szólt hozzá:

– Rászedted a feleségemet, és engem is meg fogsz ölni, de a pokolban se lesz nyugtod tőlem! Ha meg akarsz ölni, akkor csináld úgy, mint egy kivégzést, hadd lássuk egymást a feleségemmel.

– Ha te már halott leszel, akkor Deng asszony utolsó reménye is odalesz, utána pedig örökre feleségemmé tehetem. Már hogy halhatnátok meg együtt? – felelte Xinghui.

– Akkor kíméld meg a testem, s engedd, hogy önkezemmel vessek véget az életemnek!

– Ha megkíméllek, abból még jó karmám is származhat – mondta Xinghui. – Az apát lakrésze mögött van egy nagy harang, az alá bebújtatlak, és ott végezhetsz magaddal.

Rizhong az utasításokat követve bebújt a harang alá. Deng asszony vég nélkül sírt, és Guanyin bódhiszattvának könyörgött, reménykedve, hogy valaki jön, és megmenti a férjét.

Három nappal később Bao bíró éppen körúton volt a járásban, amikor egyik este álmában Guanyin bódhiszattva megjelent előtte, és elvezette az anfui templom apátjának lakrésze mögé, ahol egy fekete sárkányt látott egy harangba bújtatva. Először ügyet se vetett a dologra, de amikor már másodszorra és harmadszorra is ezt álmodta, kétségei támadtak, ezért megparancsolta a porkolábjainak, hogy menjenek el a templomba, és vizsgálják ki az esetet.

Érkezésük után megpihentek az apát lakrészénél, amely mögött valóban volt egy méretes harang. A porkolábok azon nyomban megparancsolták, hogy emeljék fel a harangot, hogy benézhessenek alá, s azonnal meg is pillantottak alatta egy embert, aki az éhhalál szélén volt ugyan, de még nem lehelte ki a lelkét.

Bao bíró tudta, hogy ezt az embert fogságban tartották. Azon nyomban kását készíttetett neki. Miután Rizhong evett, szép lassan visszanyerte az eszméletét, és így szólt:

– A Xinghui nevű pap nemcsak, hogy a feleségemet rászedte, hogy borotválja le a fejét és álljon apácának, de még engem is csapdába ejtett ez alatt a harang alatt!

Bao bíró ezután megparancsolta, hogy Xinghuit vegyék őrizetbe, az asszonynak viszont sehol nem lelték nyomát. Bao utasításba adta, hogy fésüljék át jobban a helyet, s ekkor találtak is egy járatot, amit a padlózat elfedett. A szolgálók felemelték a padlólapot, és egy létrát láttak, ami lefele vezetett egy fényes lámpával bevilágított szobába, amelyben egy fiatal szerzetes ült. A szolgálók felhívták, hogy tegyen vallomást a bírónál. Ez a fiatal szerzetes nem volt más, mint Deng asszony. Látva, hogy a férje szabad, Xinghuit pedig tömlöcbe vetették, az elejétől a végéig elmondta, miként szedték rá és rabolták el, és hogy mi okból sínylődött a férje a harang alatt.

Xinghui nem tudott mit felhozni a mentségére, csak hajbókolt, hogy a homloka a földet érintette, és azt mondta:

– Megérdemlem a halálbüntetést!

Bao bíró azonnal kihirdette az ítéletet:

– Megvizsgálva az esetet, nyilvánvaló, hogy a parázna szerzetes, Xinghui, kinek bűnlajstroma szinte végtelen, barátságra lépett Ding Rizhonggal, s vele gyakran evett-ivott. Látván felesége szépséges ábrázatát, gátlástalan tervet szőtt, elcsalta a kolostorba a férje tudta nélkül, és megerőszakolta. Ezután pedig megzsarolta, hogy a fejét borotválja le, és álljon be a szerzetesek közé. S bár el volt keseredve, és szótlanul tűrnie kellett, várakozása kifizetődött, mert férje, Rizhong eljött a kolostorba, és ott Deng asszony szerencsére felismerte a hangját. Amikor pillantásuk találkozott, mindketten felsírtak, de szívfájdalmukat nem tudták megosztani egymással, mert a szerzetesek elfogták őket azzal a szándékkal, hogy kegyetlenül végezzenek velük. A testi épségéért könyörögve egy harang alá kellett bújnia! Ezután háromszor is egy elrejtett sárkánnyal álmodtam, ettől felbuzdulva eljöttem az apát lakrészéhez, felemeltettem a harangot, s láttam, hogy itt éhezik már ötödik napja! Ding Rizhong alig menekült meg a veszedelemtől, de ezután bizonyos, hogy szerencsés élete lesz! Deng asszony a halált kereste, mégis életre lelt, s végül ismét rátalált a férjére!

A verdikt értelmében Xinghuit lenyakazták, és a fejét közszemlére tették, bűntársait pedig a határvidékre száműzték katonai szolgálatra. A bíró azonban megfeddte Deng asszonyt is:

– Hogyha akkor azon a napon az elrablód általi gyors halált választod, akkor tested erényét megőrizhetted volna, és a férjedet sem teszed ki a harang alatti szenvedéseknek. Ha álmomban nem értesít Guanyin bódhiszattva, hogy jöjjek ide, akkor a férjed nem éhen halt volna miattad?

– Hogy nem haltam meg – felelte az asszony –, az azért volt, mert akkor még nem találkoztam a férjemmel, és az alávaló szerzetes tettét nem jelentettük. Az volt a szándékom, hogy előbb találkozom a férjemmel, majd meghalok. Most, hogy az uram biztonságban van, és a szerzetest kivégezték, mélységesen szégyellem magamat, nem vagyok méltó arra, hogy az emberek között éljek. Készen állok vállalni a halált!

Miután ezt kimondta, a fejét hozzácsapta az oszlophoz, és vérbe borította a padlót. Bao szólt a szolgálóinak, hogy karolják fel, mert annyi vért vesztett, hogy elájult. Orvosságot adtak neki, és így visszahozták a halál tornácáról az életbe.

Bao bíró ezután Ding Rizhonghoz szólt:

– Deng asszony elmondása alapján először csak azért követte az elrablója utasításait, mert kényszerítették. Utána azért nem halt meg, mert szeretett volna bosszút állni. Most, hogy a fejét az oszlopnak verve vállalta volna a halált, bizonyította szándéka komolyságát. Nem kegyelmeznél meg neki?

– Korábban haragudtam rá, amiért nem a halált választotta – felelte Rizhong. – Azt hittem, a terve a bosszúra nem volt őszinte, de amint láttam, hogy a fejét az oszlopba veri, nyilvánvalóvá vált, hogy nem kapaszkodik szégyenteljesen az életbe. Örülök, hogy nem halt meg. Úgy fogok bánni vele, mint annak előtte, mintha a sors újra összehozott volna minket egy következő életben!

Rizhong és a felesége tisztelettudóan meghajoltak, majd hazaindultak. Otthon fából szobrot mintáztak a bíróról, és minden reggel és este kötelességtudóan áldoztak neki. Később Rizhong letette a császári vizsgákat, és a vicemagisztrátusi hivatalig vitte.