John Milton: Elveszett paradicsom (A Sátán beszéde)
Fotó: The Morgan Library
John Milton: Elveszett paradicsom (A Sátán beszéde)

Te, aki összehasonlíthatatlan      32
ragyogással koronázva lenézel      32
birodalmadból, mint az új világ      33
istene, kinek látványa előtt      34
az összes csillag lehajtja fejét,      35
hozzád beszélek, s nem baráti hangon,      36
és kimondom, ó Nap, a nevedet,      36
hogy elmondjam, mennyire gyűlölöm      37
a sugaraidat, mert felidézik      37
a helyzetet, melyből lebuktam, és      38
azt, hogy dicsőségesen álltam egyszer      39
szférád fölött, mígnem a büszkeség,      40
és ami még rosszabb, a törtetés      40
lehajított – a Mennyekben a Menny      41
páratlan Királyával háborúzva.      41
Ó, mért! Nem ezt a hálát érdemelte,     42
tőlem, kit annak alkotott, ki voltam,      43
abban a tiszta felsőrendűségben.      44
A jóságával senkit nem zsarolt,      45
és a szolgálata sem volt nehéz.      45
Mi lenne könnyebb, mint dicsérni őt?     46
Mi lenne egyszerűbb? És megköszönni.      47
Ez jár. Mégis, minden jósága bennem      48
gonoszra fordult, és csakis beteg      49
indulatot formált. Ott a magasban      49
már megvetettem a behódolást;      50
gondoltam, még egy lépés felfelé      50
a legmagasabbra emel, és akkor      51
a végeérhetetlen köszönet      52
mérhetetlen adóssághalmazát      52
egy pillanat alatt lerendezem.      51
Milyen teher: folyton fizetni, mégis      53
tartozni folyton! Feledtem, amit      54
folyton tőle kaptam, nem értve, hogy      55
a hálás tartozva nem tartozik,      56
mert folyton törleszt: lekötelezett,      56
de egyszersmind folyton felszabadul.      57
Akkor mi ebben a megterhelő?      57
Ó, bárcsak a hatalmas végzete      58
kisebb angyallá rendelt volna engem!      59
Boldogan álltam volna, és nem ébreszt      60
törtetést a határtalan remény.     60
Vagy mégis? Ha egy éppilyen erős      61
másik Hatalom lázad fel, és engem      62
magához állít, bár gyenge vagyok?     63
De éppilyen erős másik Hatalmak     63
nem buktak el, hanem szilárdan álltak,      64
akár belső, akár külső kísértés     65
ellen felfegyverezve. És neked     65
megvolt ez a szabad akaratod      66
és erőd ahhoz, hogy megállj? Naná!     66
Akkor mit vagy kit vádolhatsz? Csakis      67
a Menny ingyen szeretetét, amely      68
egyformán jut mindenkinek. Tehát      68
legyen átkozott a szeretete.      69
Szeretet vagy gyűlölet egyre megy      70
nekem, mindegyik örök szenvedés.      70
Sőt! Te magad legyél az Átkozott,      71
mert Ellene szabad akaratodnak      71
az kellett, amit így kiérdemeltél,      72
és most bánhatsz. Én nyomorult. Hova     73
meneküljek a végtelen harag,      73
végtelen kétségbeesés elől?      74
Akármerre futok, az a Pokol,      75
én saját magam vagyok a Pokol,      75
és a legmélyebb mélység fenekén      76
újabb tátongó mélység fenyeget      77
elnyeléssel, melyhez képest mennyország     78
ez a Pokol, melyben most szenvedek.     78
Sehol egy hely? – Ó, végre enyhülést! –     79
Sehol nincs megbánás, és nincs bocsánat?     80
Sehol sincs, csakis a behódolásban,      81
de ezt a szót nem engedi a dac;      82
s a félelem a szégyentől a lenti      82
szellemek előtt, kiket hitegettem,      83
de nem olyan ígéretekkel, és nem      84
azzal nagyzolva, hogy behódolok,      84
hanem hogy majd a Korlátlan Hatalmút      85
legyőzöm. Jaj nekem! Mit tudnak ők      86
arról, hogy ez az olcsó hencegés      87
nekem mibe kerül? És hogy belül      87
milyen kínok alatt nyögök, amíg      88
ők a Pokol trónján imádnak engem.      89
Minél nagyobb vagyok a diadémmal,      90
jogarral, annál mélyebbre bukok.      91
Csakis nyomorúságban tűnhetek ki:      92
ilyen gyönyört szerez a nagyravágyás.      92
De mondjuk, képes vagyok arra, hogy      93
megbánjam, s a kegyelem aktusával      94
visszaszerzem a korábbi helyem.      94
Milyen hamar hívná elő a gőgöt      95
az a magasság, és milyen hamar      95
tagadnám meg a színlelt hódolat      96
fogadalmát? A könnyű helyzetem      96
miatt már semmisnek tekinteném      96
– mint kényszer alatt tett érvénytelent –      97
a kínok közt kimondott esküket.      97
Mert igaz megbékélés sose nőhet      98
ott, ahol a halálos gyűlölet      99
ilyen mélységes sebeket döfött.      99
Ez csakis még rosszabb visszaeséshez,      100
még durvább bukáshoz vezetne. Drágán      101
fizetnék meg a dupla fájdalommal      102
vásárolt rövid felvonásközért.      102
És ezt tudja, aki büntet, ezért      103
nem küld békét. Ettől oly távol áll,      104
mint én attól, hogy könyörögjek érte.      104
Minden remény kizárt, lássuk tehát      105
helyettünk, a száműzöttek helyett      106
az Ő újonnan kreált örömét,      106
az embert, és a számára teremtett      107
Világot.
               Hát istenhozzád, remény,      108
és vele istenhozzád, félelem,      108
és istenhozzád, lelkifurdalás;      108
számomra minden jóság elveszett.      109
Gonoszság, te legyél a Jó nekem;      110
legalább veled kettéoszthatom      110
az Ég Királyának a birodalmát,      111
és veled talán több, mint a felén      112
én lehetek majd a király – ahogy      112
hamarosan megtudja azt az Ember,      113
s hamar megtudja ez az új Világ.      113

*

A mű eredeti címe: Paradise Lost. A fordító tudományos munkatársa Péti Miklós.

A vers szerzőjéről
John Milton (1608-1674)

Angol író, költő, politikus, a barokk irodalom egyik legnagyobb hatású alkotója. 

A fordítóról
Horváth Viktor (1962)

EU-djías író, műfordító. Legutóbbi kötete: Tankom (2017).

Kapcsolódó
A visszanyírt Paradicsom (John Milton: Visszanyert Paradicsom)
Kőrizs Imre (1970) | 2020.10.27.
John Milton: Elveszett Paradicsom (részlet az első énekből)
John Milton: Elveszett Paradicsom (A Sátán nyitóbeszéde)
John Milton/Paradise Lost
2020.06.02.
Joseph Addison az Elveszett Paradicsom IV. énekéről