Válasz olvasó szájpadlásoknak – hátha ínyükre lesz
Fotó: 1749
Válasz olvasó szájpadlásoknak – hátha ínyükre lesz

Kutasy Mercédesz válasza Zombory Gabriella írására - a Trükkös tigristrióról és Amanda Gormanről, a fordítás határairól és trükkjeiről.

Legelőször is szeretném leszögezni, hogy ezt a cikket kizárólag az öröm hívta életre. Abbéli örömöm mégpedig, hogy elkezdődött egy beszélgetés a fordításról a Trükkös tigristrió kapcsán. Egyetemista koromban úgy képzeltem, az ember akkor ír cikket, amikor egy mű vagy egy másik cikk közelről érinti, és sürgős mondanivalója lesz róla. Vagyis a bölcsészek cikkezgetése voltaképp beszélgetés, csak az olvasók nyilvánossága előtt. Aztán évek teltek el, megtanultam azt is, hogy igaziból mit csinál a bölcsész, amikor cikket ír – és most tényleg beszélgetünk.

Talán nem is volt a közelmúltban ennél aktuálisabb a fordításról beszélni: Amanda Gorman versét nem jogosult olyasvalaki fordítani, aki nem fekete bőrű, nem fiatal és nem nő, mert oda a hitelesség; én pedig, közhelyek ide vagy oda, azt hiszem, hogy mindig fordítunk, akkor is, amikor bele sem gondolunk. A kommunikáció fordítás, a beszéd nem más, mint a gondolatok leképezése, minden pillanatban valamiféle jelrendszert értelmezünk magunk körül.

Különösen kedves ezért nekem, hogy Zombory Gabriella írásának címében is fordít. Nem tudom, a spanyolul nem beszélő olvasók közül ki érti azt a szókapcsolatot, hogy „nyalánkság nagy étvágyú szájpadlásoknak”; a spanyolul tudóknak könnyebb, mert máris eszükbe jut a fordulat: „para paladares golosos” vagy valami efféle lehetett eredetileg. Magyarul biztos olyasmit mondanék, hogy „ínyenceknek” – de Zombory Gabi (akárcsak Cabrera Infante) kétnyelvű, és mivel fordításról beszélni amúgy is szövegek és nyelvek közti terület, a sokféle szöveg felidézése közepette először fel sem tűnt, hogy ilyen kifejezés nincs a magyarban. Másodjára meg azt hittem, témájára, a fordításra utal azzal, hogy tükörfordítást tesz a címbe. Megkérdeztem, mire visszakérdezett, hogy „ilyen magyarul nincs?” Ha ezt Cabrera Infante olvasná, biztosan elégedetten vigyorogna.

A következőkben a cikkében felvetett három kérdésére szeretnék reflektálni, miközben tudom, hogy negyven oldalt jegyzetelt teli a tigristrió fordításáról. E három példa talán némi betekintést nyújt abba, hogy fordítóként miféle lehetőségeket mérlegel az ember, közben pedig én is jegyzetelek, mert a fordítóhoz borzasztó ritkán jut el az, hogyan látják kívülről, amit én szükségképpen csak belülről tudok látni. Lássuk tehát az elsőt:

„De amikor a beszélt nyelv fonetikai átírásával érzékeltetünk társadalmi különbségeket a saját nyelvünkön, talán elkerülhetetlen, hogy az olvasó belső szinkronszínészei konkrét hazai embercsoportok hangján szólaljanak meg, így megesik, hogy a havannai éjszakában a budapesti nyolcadik kerület csendül fel. Nem biztos, hogy van erre a helyzetre kifogástalan megoldás.”

Amanda Gorman ügynökei szerint a fiatal fekete aktivista versét nem fordíthatja fehér férfi, mert az a fordítástól elvárt azonosságon ejt csorbát.

Ilyesmit persze vagy az olyan ügynök mond, aki szerint a negatív reklám is reklám, és beéri azzal, hogy zajt csapjon, vagy az olyan, aki még sosem fordított vagy olvasott fordítást, és azt képzeli, hogy lehetséges a teljes ekvivalencia eredeti és fordítása (meg persze az író és fordítója) között.

Ha kubai szociolektust szinkronizálok, nyelvileg kétféle irány kínálkozik: előállíthatok egy stilárisan semleges nyelvet, amelybe jelzésszerűen beemelek néhány jellegzetes fordulatot, hogy az adott szöveget miféle stílusregiszter szerint kell érteni, miközben eltekintek a nyelvhasználat mimetikus megjelenítésétől. Ezt csinálja Scholz László a Lucanor gróf című kötetben, amikor középkori spanyol szöveget kell(ene) stílusazonos, vagyis régi magyarra átalakítania: a feladat eleve lehetetlen a huszadik századi fordító számára, ezért a modern szókészlettel megírt szövegbe régies kötőszavakat csempész, ezzel stilárisan megidézi a régit, miközben a szöveg a mai olvasó számára is jól olvasható. Esetemben azonban a szöveg arra épül, hogy az elszólások, a beszélt nyelv esetlegességei vezetnek ahhoz a nyelvi humorhoz, ami végül elviszi a hátán a szöveget, ami miatt bárki számára élvezetes olvasmány lehet. Ezért nem választhatom a mesterséges nyelv stilizáltságát, mindenképp élő emberekről kell mintáznom a beszélőimet. Mivel azonban a magyar nyelven kubaiul beszélő kubai épp olyan paradoxon, mint a Gormannal mindenben megegyező fordító, azt kellett megkeresnem, hogyan beszélne az adott szereplő, ha köztünk élne. Ezért hangzik a havannai külváros kicsit „nyóckeresen”, persze ahhoz képest visszafogottan, hisz ha a szleng túl aktuális, hamar elavul. Egészen biztos, hogy nem kifogástalan megoldás, fordításban nemigen vannak olyanok, csak lehetőségek, jobban vagy épp gyengébben sikerült változatok vannak. Ideális esetben pedig az olvasó eredetiben olvassa a tigriseket. (És Cabrera Infante egy interjújában még hozzáteszi: meztelenül, az ágyában heverészve.)

Nézzük a másodikat:

„Voltak persze e téren is megoldatlanul maradt helyzetek. A Kuba (spanyolul Cuba) és Cuba (Venegas) énekesnő összetéveszthetőségéből adódó magyarázkodások a magyarban például teljesen feleslegesnek hatnak (magyarul ugyanis szükségszerűen van különbség az írásképük között, mert személynevet nem fordítunk), a végig a magyar nyelv kiejtési torzulásait követő fonetikai átiratok ellenére pedig az épp aktuális narrátor azt jegyzi meg egy műveltebb beszélgetőtársáról, milyen szépen „kimondta az összes eszt és az összes dét” (98)”

A Cuba és Kuba megfeleltetése nehéz döntés elé állítja a fordítót, de Cuba Venegas nevét csakugyan indokolatlan lett volna átírni, a Kuba Venegas ráadásul kifejezetten rosszul néz ki leírva, és még azzal sem nyugtathatjuk magunkat, hogy csak egyszer fordul elő, mert mindkét tulajdonnév jelen van a kötet elejétől a végéig. Hogy végül elengedtem az átírásból adódó aggodalmaimat, az főként annak köszönhető, hogy a könyv a kötet elején olvasható figyelmeztetés értelmében az emberi hangot reprodukálja, és „nem is lenne rossz ötlet, ha hangosan olvasnánk” (TTT, 7). Ha pedig így van, a kétféle írásmód tekinthető olyanféle fricskának, amilyen a szövegben gyakran előfordul a különféleképpen leírt, ám hangzásban összetéveszthető szavak kapcsán, és kimondva végül mindkettő ugyanaz.

Ami az eszeket meg a déket (és később még az erreket is) illeti, ezek valóban a Kubában beszélt spanyol nyelv művelt és kevésbé művelt változatai közötti különbségeket illusztrálják. Mivel a magyarban nincsenek efféle fonetikus különbségek, itt pedig a szöveg kifejezetten a színész Alex Bayer beszélt nyelvhasználatára, sőt azon belül is a kiejtésbeli korrektségre utal, nem helyettesíthettem szociolektussal. A szövegrész Bayer egyetlen mondatát idézi, azt hogy „engedd, hogy elmondjam, és ha majd megtudod, meglátod, hogy igazságtalan vagy”. Az „engedd” szó végén kiejtett megkettőzött d köti a példát a magyar nyelvhez is, ahol a bemondóknak meg az énekeseknek azt tanítják, hogy a szó végi d-ket és t-ket meg kell nyomni, akkor hangzik szépen. Ugyanakkor a kötet fordítása során azt az utat választottam, hogy időnként transzparenssé tettem a szöveget, és kis kikacsintásokkal utaltam rá, hogy a beszélők voltaképp egy másik nyelven és egy másik nyelvvel játszanak. Ez volt az oka annak is, hogy nem magyar szövegek parafrázisával helyettesítettem a kubai írók paródiáit, akár azon az áron is, hogy a magyar olvasó számára ezek a szerzők részben vagy teljesen ismeretlenek. Cabrera Infantét kritikusai sokszor bírálják azért, mert túlságosan vicces ahhoz, hogy szépirodalmat (vagyis komoly irodalmat) írjon, miközben a sok szóvicc mögött hihetetlen műveltség rejtőzik. Ahogy Joyce esetében, az ő művein is az az olvasó nevet a legnagyobbat, aki hozzá foghatóan olvasott és művelt. Szerettem volna, ha ez magyarul is megmarad, ezért olykor tudatosan hagytam benne olyan szakadékokat, ahol a nyelvek közti, mélységes térbe pillanthat be az olvasó, és beleszédül.

És itt a harmadik:

„Hogy mit kezd a huszonegyedik századi olvasó egy ilyen nyelvi csavart nyelvi csavarra, idézetet idézetre, variációt variációra, irodalmi, mitológiai, filozófiai, zenei párhuzamot párhuzamra halmozó, asszociatív mondatszörnyektől hemzsegő szöveggel?”

Remélem, nagyon örül neki. Biztosan tudom, hogy a tigristrió itthon is megtalálta néhány olyan olvasóját, aki Cabrera Infanténak is a kedvére volna. Zombory Gabriella, ahogy korábban említettem, negyven oldalt jegyzetelt teli, Csuhai István „A név-egyek-és-mások” végtelen listái között észrevette Cornelius Steiger odacsempészett nevét, amit a majdnem-spanyol-filozófus, „Unámono” nevének fordításaként találtam ki. Ezek a jobbára magánüzenetben érkező észrevételek azt mutatják, hogy Cabrera Infante könyve magyarul is működik. Ha valaki – akár az 1749 – befogadja ezt a beszélgetést [be! – a szerk.], akár nyilvánosan is örömmel reflektálok minden észrevételre, mert ez azt jelenti, hogy végre a fordításról beszélünk. Nem a fordítóról, hanem a szövegről: a mondatokról, a szavakról, amelyekből a szöveg felépül. Biztosan érdemes alaposan végignézni, a tigristrió olyan könyv, amely megérdemli, hogy részletesen, mélységében foglalkozzanak az összes változatával. És ha a beszélgetés nyomán egyszer megjelenik egy második, javított, átdolgozott kiadás, akkor végre a magyar tigrisek is olyanok lesznek, mint a kubai szöveg: írások, átiratok, változatok összessége.

Az esszé szerzőjéről
Kutasy Mercédesz (1978)

Művészettörténész, az ELTE Spanyol Tanszékének oktatója, műfordító. Legutóbbi kötete, a Párduc márványlapon (Jelenkor, 2019) elnyerte az MTA Irodalomtudományi Intézetének Erdődy Edit-díját. Fotó: Tillai Tamás/Jelenkor Kiadó

Kapcsolódó
Beszélj hozzám magyar nyelven kubaiul: nyalánkság nagy étvágyú szájpadlásoknak (Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió)
Zombory Gabriella (1988) | 2021.03.11.
Guillermo Cabrera Infante: Trükkös tigristrió (részlet)
"A legfőbb nehézség az volt, hogy elhiggyem, végig tudom csinálni" (Beszélgetés Kutasy Mercédesszel)
Báder Petra (1987) | 2020.06.27.
Határon innen, határon túl (Kutasy Mercédesz: Párduc márványlapon)
Zombory Gabriella (1988) | 2020.06.26.
Trükkökről, tükrökről és prizmákról – létezik-e fordítás ferdítés nélkül?
Horváth Lívia (1997) | 2021.03.21.
Szomorú tigrisek
Csuday Csaba (1944) | 2021.04.27.