A szeretet nélküli gyermekkor áldozatai (Genet és Flaubert Sartre szemével - 1. rész)
Fotó: Wikipedia / International Progress Organization
A szeretet nélküli gyermekkor áldozatai (Genet és Flaubert Sartre szemével - 1. rész)

Szeretetlen gyerekek Sartre pszichoanalitikus egzisztencializmusának középpontjában - avagy összefüggésbe hozható-e Jean Genet gyerekkora, tolvaj-imázsa és homoszexualitása? Magyar Miklós esszéje, első rész!

Irodalmi és filozófiai munkái mellett Jean-Paul Sartre esszéírói tevékenysége is rendkívül jelentős, jóllehet ezek a művek kevésbé ismertek a nagyközönség előtt. Egyrészt írókról szóló kisebb-nagyobb tanulmányai (Faulkner, 1939; Camus, 1943; Baudelaire, 1947; Genet, 1952; Mallarmé, 1986; Flaubert, 1971–1972), másrészt művészek alkotásainak esztétikai elemzései (Les mobiles de Calder, 1946; Le séquestré de Venise, 1957 [magyarul: Velence foglya, 1984]) teszik ki ezt a tevékenységét. Legfontosabb tanulmányaiban Jean Genet és Gustave Flaubert életét vizsgálja.

 

Szent Genet, komédiás és mártír (Saint Genet, comédien et martyr, 1952)

 

Az 1952-ben megjelent esszé céljait Sartre így írja le: „Megmutatni a pszichoanalitikus értelmezés és a marxista magyarázat korlátait, és azt, hogy egyedül a szabadság képes számot adni egy személyről; teljességében megmutatni a sors szorításában lévő szabadságot, amelyet először elnyom a fatalitás, azután önmagába fordul, mígnem fokozatosan kiteljesül; bemutatni, hogy a zsenialitás nem adottság, hanem kiút, amit az ember reménytelen helyzetekben talál ki; rátalálni az író választására önmagából, életéből és a világegyetem értelméből, beleértve stílusának és kompozíciójának formai jegyeit, képeinek struktúráit és ízlésének jellegzetességeit; részletesen megrajzolni egy felszabadulás történetét: ez az, amit akartam; az olvasó majd eldönti, sikerrel jártam-e.”

Sartre Genet homoszexualitását is az egzisztencialista filozófia alapján elemzi. Jean Genet A tolvaj naplójában (Journal du voleur) így határozza meg könyve témáját: „Az árulás, a lopás és a homoszexualitás – ezek a fő témái ennek a könyvnek. Valamiféle összefüggés áll fenn köztük, mely ha nem is mindig nyilvánvaló, legalább mintha a véredények cserélődése módjára ismerne valami érintkezést az árulásban és a lopásban lelt élvezetem és a szerelmeim között.”

A Genet által jelzett kapcsolat Sartre szerint egyenes következménye annak, hogy születésétől fogva magára hagyták, gyerekkorában pedig tolvajnak minősítették. A Másik tekintete Genet-t örökre tárgyiasította, és arra késztette, hogy a tolvajlás, az árulás és a homoszexualitás fogságában saját identitását kutassa.

Sartre könyvének legfontosabb témája tehát Genet homoszexualitása, aminek sajátos magyarázatát adja: „Előbb a többiek számára tárgy, tárgyiasítja magát szexuális kapcsolataiban, és erotizmusa a női erotizmushoz közelivé lesz.” A filozófia oldaláról megközelítve pedig ezt mondja: „Mindenki, aki igazságát a Másikért-létbe helyezi, olyan szituációban van, amit pre-pederasztikusnak neveztem.” Genet ebből a szituációból, amit Sartre „fatális pillanatnak” nevez, az írást választva menekíti ki magát.

Sartre könyve nagyrészt saját elméletének illusztrálására szolgál. A pszichoanalízis és az egzisztencializmus határán álló elemzései – jóllehet Sartre tisztában van ezek korlátaival – Genet életének és életművének meglehetősen szűk keresztmetszetét adják. Sartre gondolatmenete a következő: Genet-t szülei magára hagyták, tizenhárom éves koráig nevelőszülőknél, majd menhelyeken és büntetőtáborokban élt. Gyerekkorától kezdve egyfajta bűntudat nyomasztja; származását kutatva rájön, hogy születésére az elutasítás nyomja rá bélyegét. Ettől feleslegesnek érzi magát, a semmi gyermeke, tehát ő maga is semmi. Nem lévén semmi, semmit sem birtokol. Sartre a gyermek Genet létét így írja le: „egy olyan társadalom emberroncsa, amelyik a létet a birtoklással határozza meg”. Minthogy nevelőszülei kézművesek, Genet a tulajdon abszolút tiszteletben tartását tanulta meg náluk. Ebből a tulajdonból azonban a gyermek Genet teljesen ki van zárva, bár szeretne belőle részesülni. Sartre szavaival: „a gyermek Genet birtokolni szeretne, hogy létezzen”. Nevelőanyja lopáson kapja rajta a gyermek Genet-t. Sartre szerint a születésétől fogva fattyú és bűntudattal élő gyerek mindig is a mások tekintete által létezett, és az a tolvaj lett, aminek a többiek látták. Ettől kezdve Genet elfogadta a mások ítéletét: tolvajnak látták, hát tolvaj lesz.

Az alábbi részlet Genet regényéből tökéletesen példázza azt, amit Sartre a Másik tekintetének tárgyiasító szerepéről mond. Genet Mettray-ben fegyenc, amikor ezeket írja: „Hogy túléljem ezt a siralmas állapotomat, mikor egyre jobban visszahúzódtam önmagamba, különösebb igyekezet nélkül is szigorú fegyelmet alakítottam ki. Nagyjából ez volt a technikája (azóta is élek vele): minden vádra, amit csak felhoztak ellenem, tiszta szívből igennel válaszoltam, akkor is, ha igazságtalan volt. […] Azt a gyávát, azt az árulót, azt a tolvajt, azt a pederasztát ismertem fel magamban, akit láttak bennem.”

A gonosz szerepének Genet általi elfogadását Sartre a rosszhoz való átállásnak nevezi. Genet homoszexualitását „tárgy-szerepével” magyarázza: bűntudatával, azzal az óhajával, hogy a Rossz etikáját válassza. Sartre azt állítja, hogy Genet homoszexualitása egy életművét is meghatározó választás.

Sartre tanulmánya Genet-ről nemcsak az író és életműve megközelítésének módszerében, de abban is különleges, hogy előtte a francia irodalomban senki sem állított ilyen monumentális emlékművet élő írónak.

Genet nagyon felemásan nyilatkozott az életében megjelent hétszáz oldalas tanulmányról. Egy barátjának állítólag ezt mondta: „képzeld el, Sartre értekezést írt rólam. Érted? Rólam, aki épp, hogy elvégezte az iskolát.” 1953-ban Cocteau-nak úgy írta le Sartre-ot, mint aki nagy intelligenciáról tanúskodik, de semmi olyat nem mondott neki a könyvével, amit ő maga nem tudott. Tíz évvel később viszont jól megfogalmazza, amit Sartre is akart a művével. Azt mondja, ő Sartre szabadságelméletének illusztrációja. Sartre egy olyan embert ismert meg benne, aki ahelyett, hogy elszenvedte volna, ami neki adatott, elhatározta, hogy a végletekig viszi a sorsát. Ugyanakkor elégedetlenségét, sőt „egyfajta undorát” is kifejezi, amiért Sartre „lemeztelenítette”, holott ehhez csak neki lenne joga, amit egyébként meg is tesz minden művében.

Az esszé szerzőjéről
Magyar Miklós (1938)

Irodalomtörténész, az irodalomtudomány doktora, professor emeritus. Legutóbbi kötete: Marcel Proust nyomában (Napkút Kiadó, 2023).

Kapcsolódó
A szeretet nélküli gyermekkor áldozatai (Genet és Flaubert Sartre szemével - 2. rész)
Magyar Miklós (1938) | 2022.01.20.
Amit Simone de Beauvoir kifelejtett A kor hatalmából
Magyar Miklós (1938) | 2022.05.17.
Simone de Beauvoir Sartre köpönyegéből bújt elő?
Magyar Miklós (1938) | 2023.06.20.
Jean Paul Sartre rákjai
Magyar Miklós (1938) | 2024.04.03.
Jean-Paul Sartre és a zene
Magyar Miklós (1938) | 2024.12.04.