2026. június 3-án lenne százéves Allen Ginsberg (1926–1997), a beatnemzedék nélkülözhetetlen alakja.

1994 őszén találkoztam vele először személyesen New Yorkban, a St. Marks Poetry Project egyik felolvasóestjén. Ira Cohen költő, fotográfus és multimédia-sámán vitt el hozzá, aki régről ismerte Ginsberget. Az első találkozást továbbiak követték: haláláig többször láttam felolvasni, beszélgetni, szerepelni. Mindig megismert — ami nem kis dolog egy olyan embertől, aki egész életében úton volt, és emberek ezreivel találkozott szerte a világon.

Anselm Hollo finn származású és Andrei Codrescu román születésű amerikai költőket már Allen Ginsbergen keresztül ismertem meg, csak úgy, mint azt a fiatal hölgyet, aki egy házban lakott vele, és néha így hármasban kávéztunk és szívtunk el pár szál füves cigit.

Engem leginkább Eörsi István és Hobó kapcsán faggatott. Magyarországi kapcsolatai fontosak voltak számára: három alkalommal is járt Magyarországon (1980-ban, 1986-ban és 1992-ben), sok időt töltött Eörsi társaságában, aki Orbán Ottó mellett több versének magyar fordítója volt. Kapcsolatba került a magyar irodalmi és underground szcéna több meghatározó alakjával is, köztük Györe Balázzsal, Tábor Ádámmal, Somló Ágnessel, Lázár Júliával, Szkárosi Endrével és Kőbányai Jánossal. Röviden feltűnik Szomjas György 1981-es Kopaszkutya című filmjében is, 1986-ban pedig Hobóval készített közös lemezt Üvöltés címmel, amelyen Ginsberg-versek hangzanak el Hobó és a költő előadásában.

Ginsberg életében közel hetven országban járt, és az Antarktisz kivételével minden kontinensre eljutott. Az utazás számára azonban nem egyszerű helyváltoztatást jelentett: szellemi és emberi nyitottságot, kapcsolatkeresést, kulturális közvetítést. Bár fiatalkorában alig hagyta el az Egyesült Államokat, később évtizedeken át szinte megszakítás nélkül utazott, és bárhová érkezett, gyorsan kapcsolatot teremtett emberekkel, művészekkel, kívülállókkal.

Az 1960-as években hosszabb időt töltött Indiában és Nepálban is, ahol sok amerikai művész, köztük Angus MacLise, a Velvet Underground eredeti dobosa is megfordult, sőt hosszú ideig ott élt. Peter Orlovsky, aki negyven évig volt Ginsberg romantikus partnere, szinte minden útjára elkísérte.

Az 1960-as és ’70-es években Nepál – különösen Katmandu Freak Street becenevű utcája – a hippie trail egyik fő csomópontjává vált, vonzotta a beatköltőket, a művészeket és azokat a nyugati fiatalokat, akik a keleti spiritualitást és kannabiszhoz való könnyű hozzáférést keresték. Olyan kulcsfigurák, mint Allen Ginsberg, Gary Snyder és Ira Cohen, valamint a bengáli Hungryalist, azaz lázadó, forradalmi gondolatú, a modern költészet felé forduló indiai költők összejártak a helyi nepáli művészekkel, és egy élénk, ellenkultúra-jellegű szcénát hoztak létre, amely kihívást jelentett a hagyományos művészeti normák számára.

Ezek az utak döntően formálták gondolkodását: a buddhizmus, a keleti spiritualitás és az alternatív közösségi kultúrák élménye egyszerre jelentett számára menekülést a nyugati materialista társadalomból és újfajta politikai-szellemi tájékozódást. India különösen fontos állomás volt számára: 1962 márciusától 1963 májusáig tartózkodott ott, majd 1971-ben ismét visszatért. Az országban szerzett tapasztalatai mélyen befolyásolták költészetét, személyiségét és későbbi politikai aktivizmusát is.

Az 1950-es évek végétől többször utazott Marokkóba, ahol barátait, William Burroughst, Brion Gysint és Paul Bowles-t látogatta meg. Míg a beatgeneráció e tagjai évekig Marokkóban éltek, Ginsberg látogatásai rövidebbek voltak, és elsősorban a barátok meglátogatására és a felfedezésre összpontosítottak. Ezek az utak is hozzájárultak ahhoz, hogy a beatnemzedék több alkotójához hasonlóan Ginsberg is a nyugati ellenkultúra egyik legismertebb alakjává váljon. Az 1960-as évekbeli utazásait később műveiben is dokumentálta: járt Kubában, Csehszlovákiában, Lengyelországban és a Szovjetunióban. Nyílt, lázadó természete, valamint költészete és szexuális orientációja miatt Kubából és Csehszlovákiából egyaránt kiutasították.

Az 1950-es évek közepén, nem sokkal korszakalkotó kötete, a Howl and Other Poems megjelenése után komoly viták kereszttüzébe került. A Howl a háború utáni amerikai társadalom állapotát vizsgálta, és nyíltan beszélt olyan témákról, mint a homoszexualitás, a kapitalizmus, a konformizmus vagy a tudatmódosítás. A vers először 1955. október 7-én hangzott el a San Francisco-i Six Gallery legendás felolvasóestjén, ahol Ginsberg mellett Kenneth Rexroth (ő szervezte az estet), Gary Snyder, Philip Whalen, Michael McClure, és Philip Lamantia is felolvastak. Jack Kerouac a nézők között foglalt helyett.

A kötet megjelenése után Lawrence Ferlinghettit, a City Lights kiadó vezetőjét obszcenitás vádjával bíróság elé állították. A per végül mérföldkővé vált az amerikai szólásszabadság történetében: a bíróság kimondta, hogy a mű jelentős társadalmi értéket képvisel, ezért alkotmányos védelem alá tartozik. A Howl ettől kezdve az ellenkultúra egyik alapművének számított és számít.

Ginsberg kulturális és szellemi hátterének alapjait nagyrészt azok a kapcsolatok alakították ki, amelyek a New York-i Columbia Egyetem körüli bohém közegben születtek meg az 1940-es évek közepén. Itt ismerkedett meg Jack Kerouac-kal, William Burroughs-zal, Lucien Carr-rel és Herbert Huncke-val — azokkal az alkotókkal, akik később a beatnemzedék alapfiguráivá váltak. A hagyományos társadalmi normák elutasítása, a szabadság keresése és az új életformák iránti nyitottság kapcsolta össze őket.

Ginsberg később zenészként és előadóként is aktív maradt. Dolgozott Philip Glass-szal, Bob Dylannel, Patti Smith-szel és más zenészekkel is; verseit gyakran kísérte zene, számára a költészet mindig élő, előadható, közösségi műfaj maradt. Röviddel halála előtt Philip Glass, Lenny Kaye, Marc Ribot és Paul McCartney közreműködésével rögzítette Ballad of the Skeletons című versét, a hozzá készült videót pedig Gus Van Sant rendezte.

Allen Ginsbergnek, a beatnemzedék meghatározó alakjának számos műve jelent magyarul. Verseit és esszéit olyan neves költők és műfordítók ültették át magyarra, mint Eörsi István, Orbán Ottó és Györe Balázs.

Közel harminc évvel halála is úgy tűnik, mintha Ginsberg hangja továbbra is úton lenne. Egy 1980-as grazi felolvasóest eddig kiadatlan hangfelvételei — amelyeket annak idején az osztrák rádió obszcenitásra hivatkozva nem sugárzott — 2026-ban végül lemezen is megjelenhettek. Tate Swindell amerikai és Thomas Antonic osztrák költők közreműködésével az anyagot a világon először Magyarországon, a budapesti Jedermann jazzkávéházban mutatták be.