„Egy, csak egy legény van” – mármint a Nemzetközi Booker-díj döntőseinek kedden délután közzétett hatos listáján, legalábbis ami a szerzőket illeti, és ő Daniel Kehlmann.

A hazánkban is közkedvelt német-osztrák író a Mozgókép révén szerepel a máskülönben nőkből összeállított mezőnyben,

 amelynek delikát etnikai, kulturális és tematikai változatosságát most így sommázza a hivatalos közlemény:

 „…a hat könyv az 1930-as évek japán uralom alatt álló Tajvanjára (Taiwan Travelogue), a második világháború idején náci ellenőrzés alatt álló Európába (The Director), az 1990-es évek francia kisvárosi közegébe (The Witch), az 1979-es iráni forradalom zűrzavarába és következményeinek kemény világába (The Nights Are Quiet in Tehran), Brazília egy távoli szegletének brutális börtönébe (On Earth As It Is Beneath), valamint az Albán-Alpok szigorúan patriarchális közösségébe (She Who Remains) röpíti az olvasót.”

Vagyis Kehlmann Pabst-története mellett továbbjutott a tajvani manga- és videójáték-szakértő Yáng Shuāng-zǐ 2020-as műve, a Goncourt-díjas francia nagyság, Marie NDiaye eredetileg még 1996-ban megjelent korai regénye (A boszorkány amelyről nemrég itt külön is szóltunk), a Németországban élő Shida Bazyar, illetve a brazil Ana Paula Maia legelső prózakötete, valamint a bolgár Rene Karabash albán falusi históriája, amelyről most már ugyancsak indokolt lenne valamivel többet is megtudnunk. (Rajta leszünk!)

A shortlist szerzői és fordítóik mindenesetre fejenként 2500-2500 fontot bizonyosan kézhez vehetnek majd, ám vajon ki lenne oly kishitűségig szerény közülük, hogy már jó előre beérje ennyivel a május 19-i eredményhirdetés és díjátadó napjának elérkeztére várva?

*

A rovat legutóbbi hírszemléjében sok szó esett a könyvújdonságok sorsáról döntő és egyúttal számos régebbi regényt is váratlanul újra az érdeklődés középpontjába állító BookTok-trendekről. Ám azért másként is előkerülhet és kívánatossá válhat egy-egy, akár évtizedekkel korábban megjelentetett és azóta félig-meddig feledésbe merült kötet. (Például, mint fentebb láthattuk, akár a Nemzetközi Booker-díj zsűrije révén is.) Éppen valami ilyesmi történt most az HBO-n hatalmas sikert arató és túlzás nélkül global phenomenon gyanánt azonosítható sorozat (és az alapjául szolgáló regény), a Heated Rivalry kapcsán és oldalvízén is. A bocsánatos leegyszerűsítéssel meleg hokisrománcként említhető széria ugyanis – egyebek mellett – arra is ráirányította a figyelmet, hogy a jégkorongozás síkos (és a jelek szerint sikamlós) világa már korábban is témául szolgált egy-két merészebb szerző számára. Így dobta be a köztudatba nemrég a Times, majd nyomában a Defector újrafelfedező szándékú írása azt az Amazons című 1980-as regényt, amely akkor bizonyos Cleo Birdwell neve alatt jelent meg, mint az NHL első női játékosának memoárja. Az önéletrajz természetesen fiktív volt, és jócskán tartalmazott szatirikus elemeket csakúgy, mint keresetlenül elbeszélt testiséget. Ami pedig az író valós kilétét illeti, nos az többé-kevésbé nyílt titok volt már jó ideje: Don DeLillo adta ki így e művét,

miután kiadói szerkesztője nemet mondott a megjelentetésre.

Az elmúlt 46 évben azonban, mi tagadás, bűnösen keveset emlegették az idén 90 esztendős posztmodern alkotó női látószöget mímelő hokis regényét, mígnem most egy félig-meddig félrevezető címkézés („a Heated Rivalry előfutára”) előbb a használt és antikvár példányok iránti keresletet növelte meg szembeszökő módon, hogy aztán végre az újrakiadás is rögvest szóba kerüljön. Most már köztudottan DeLillo regényeként, de azért váltig Cleo Birdwell nevét feltüntetve majd a borítón.

*

Végezetül még egy sportos és könyves hír, amely az elmúlt napokban a komoly hírportáloktól a híg bulvárig majd’ mindenütt megjelent: a Manchester City focicsapatában játszó norvég Erling Haaland milliós könyvadománya a szülővárosának, közelebbről e város, Bryne egyik könyvtárának. A súlyos előítéletekkel élők számára talán már önmagában a focista és a könyv összepárosítása is jócskán frappírozónak tűnhet, azonban a nagyvonalú, 1,3 millió norvég koronás gesztus igazi szenzációja maga a csatár által odaajándékozott kötet. Az ugyanis

egyrészt valóságos könyvészeti ritkaság, másrészt középkori történetírói alapmű:

az izlandi Snorri Sturluson 13. században írt és közmegegyezésesen a Heimskringla (Földkerekség) cím alatt ismeretes műcsoportjának legnevezetesebb része, a norvég királyok történetének elbeszélése, pontosabban annak 1594-ben nyomtatott kiadása. (Amelyet azért egyik-másik portál következetesen kódexnek nevez.) Ez a minden szempontból értékes kötet jut most el, méghozzá a XVI. századi kiadás jó eséllyel egyetlen fennmaradt példányaként, Bryne honosaihoz, akik a jövőben bármikor belelapozhatnak majd az északi történelem (és könyvtörténet) e rendkívüli tanúságába.