6 perc világhír! Egy jókora pénzösszeggel járó és egyebekben is jelentékenynek ígérkező spanyol díj megalapítása, a Sylvia Plath utolsó másfél évéről szóló új regény és a Nemzetközi Booker két francia jelöltje László Ferenc heti szemléjében.

Hagyományosan úgy tartják, hogy a spanyol általában véve is generózus nemzet, ám ami az irodalmi díjaikat illeti, azon a téren valósággal imponáló nagyvonalúságot észlelhet a más kultúrkör felől ácsingózó külső szemlélő. Hiszen alig néhány hete emlegettük itt a hírrovatban a 175 ezer dolláros pénzjutalommal járó Premio Alfaguara de Novelát, s még nevezetesebb e nemben az 1 millió euróval kistafírozott Premio Planeta de Novela, amelynél a nyugati világban voltaképp nem is akad gálánsabb irodalmi elismerés. A múlt héten pedig arról értesülhetett a nagyvilág, hogy egy vadonatúj spanyol díj zsűrije a jövőben évről évre ugyancsak 1 millió euróval fogja majd megajándékozni az arra legérdemesebbnek ítélt szerzőt. Premio Aena de Narrativa – ez a friss alapítású irodalmi nagyjutalom, amelynek névadó szponzora a reptér-üzemeltetés üzletágából való,

a létrehozás ambíciója pedig nyíltan kimondva „egyfajta Booker-díj megteremtése”.

Vagyis az elismerésre esélyes lehet a megelőző év, első alkalommal tehát 2025 mindahány spanyolul megjelentetett (akár katalán, baszk vagy galíciai nyelvből lefordított) szépprózai kötete, s igencsak hasonlít a Booker metódusához a zsűri előválogatói szerepe és a díj odaítélésének menete is. Igaz, a Premio Aena de Narrativa valamivel feszesebb tempóban jut majd el az izgatottan várt végkifejletig, ugyanis e hónapban be is jelentik az 5 döntős művet (szerzőik 30-30 ezer euróval gazdagodnak), április 8-án pedig már meg is rendezik a barcelonai díjátadó ceremóniát. S ha ily bőkezű pénzosztás még nem nyűgözné le az embert, hát a nagyobbrészt állami tulajdonú nagyvállalat további egymilliót fog költeni a döntős kötetek megvásárlására is, s az így beszerzett példányok iskolák, könyvtárak és persze a cég munkavállalói között kerülnek majd kiosztásra. Mindehhez pedig az olvasást népszerűsítő és az irodalmi párbeszédet ösztönző programok sora társul nemcsak spanyol földön, de Latin-Amerikában is.

*

Az imént elsődleges igazodási pontként elismert Booker nyomában következzen a Nemzetközi Booker longlistje, közelebbről annak két francia tétele, amelyeknek bemutatására a hírírónál összehasonlíthatatlanul avatottabb Ádám Péter vállalkozott:

„Mathias Énard-hoz olyan regényforma áll közel, ami a stílus meg a tudomány, a virtuóz cselekménybonyolítás meg az archív dokumentumok felhasználásának sajátos ötvözete. Mivel az író szerint a népszerű tévésorozatok teljesen kisajátították a fikciót, a mai regénynek nem árt a költőiség, és nem ártanak a cselekménybe szőtt tudományos ismeretek sem. Mindez a Déserter [Dezertálni] (Actes Sud, 2025) című legújabb regényére is jellemző. Énard a 2015-ben Goncourt-díjjal kitüntetett Boussole (Iránytű) rendkívüli sikere után nyolc évvel jelentkezett új regényével, amiben – ahogy a Le Monde-nak adott interjújában mondja – két egymásról mit sem tudó, de egymást értelmező történet úgy fonja át egymást, mint két szinuszgörbe hullámvonala. Ráadásul a két történet ellentétes viszonyban áll a történelemmel. Az egyik történet ismeretlen helyen és korban egy dezertőr életútja; a másik a világhírű NDK-beli matematikus, Paul Heudeber életpályája egészen 1995-ös váratlan eltűnéséig. Míg az első esetben, megfelelő dokumentumok híján, a próza átcsúszik a költészetbe, a jól dokumentált másodikban az író már több figyelmet szentel a részleteknek. Bár a két fiktív életút sehol se metszi egymást, mégis mindkettő áthatol a XX. század európai borzalmain (nácizmus, haláltáborok, a berlini fal), és mindkettő belefut a XXI. század káosszal fenyegető kezdeti éveibe…

Akárcsak Mathias Énard, Marie NDiaye is kapott a Goncourt-díjat, mégpedig a Trois femmes puissantes [Három életerős asszony] című 2009-es regényéért (Gallimard). Ami A boszorkány című – mondhatni, fiatalkori – regényét illeti, a mű idestova három évtizede, 1996-ban jelent meg a párizsi Édition de Minuit gondozásában. (Magyar nyelven a József Attila Kör adta ki 2004-ben.)  A regény egyszerre fantasztikus-álomszerű és realista; a főhős, Lucie afféle nem különösebben tehetséges jövendőmondó, aki csak részleteiben, hozzávetőlegesen találja el, hogy mit hoz a jövő. A regénynek két síkja van. Egyik: a vidéki középpolgárság életmódjának, rítusainak, szokásainak és hétköznapi drámáinak szinte néprajzi egzaktságú leírása; másik: egy

álomvilág, amiben a kamaszlányok madárként elrepülnek, és amiben a megcsalt feleség csigává varázsolja a csapodár férjet.

A képzeletbeli világ azonban korántsem a realisztikusan ábrázolt valóságkép visszája. A szerző a regény két síkjával inkább azt sugallja, hogy a mi tudományra alapozott és túlzottan gyakorlatias világunk a racionális gondolkodás ellenére is olyan válaszokat ad a felmerülő kérdésekre, amelyek semmiben sem különböznek a primitív társadalmak boszorkányainak, mágusainak és sámánjainak válaszaitól…”

*

Végezetül egy egészen új, majd csak március közepén megjelenő kötetről essen pár szó, amelyről a Guardianben olvashattunk. Helen Bain első regénye, a The Daffodil Days ugyanis nem mást, mint

Sylvia Plath és Ted Hughes házasságának, egyszersmind a költőnő életének utolsó másfél esztendejét dolgozza fel,

vagyis azt az 1961-62-es válságperiódust, amelyet Devonban töltött a pár. Minthogy Sylvia Plath alakja, életútja és munkássága körül az elmúlt évtizedek során jószerint virágzó irodalomtörténeti és irodalmi, valamint filmes-színpadi háziipar támadt, e téren már vajmi nehéz újat mondani – ám a debütáló szerzőnek (legalábbis a kollegiális értékelés szerint) mégis sikerült. Legfőként Bain két narrációs megoldása hat frissen és megvilágító erejűen, de legalábbis rafináltan: egyrészt az események fordított időrendben való elbeszélése (a tragédiától a még reményteli új kezdetig), másrészt pedig az, hogy a regény elbeszélői a házaspár életének ilyen-olyan tanúi, vagyis a barátok, szomszédok, ismerősök. S ilyesformán ebből az elbeszélői mozaikból tárul elénk megannyi okadatolt életesemény (a gyermekszüléstől a férji hűtlenségen át négy adagnyi étel csintalan-falánk belapátolásáig) és alkotói mozzanat: például a Cut című híres Plath-vers banális voltában is jelentéssel bíró keletkezéstörténete.