Stephan Delbos: Transzatlanti felhőnapló

Minden
látszatra
anyagtalan,
absztrakt,
megragadhatatlan:
Ezekkel
kell leginkább
számolnunk—
életeink (legalábbis)
részben ezek
élettelen küldetéséből
származnak.

II.

Élettelen?
A sztratusz,
a gomolyfelhő, a bárányfelhő,
azok a vonagló
égbe kötött biomorfok
bizonyára
birtokolják saját küldetésüket,
az átok és áldás képességét.

III.

Sötétedik.
Irány az autósmozi!

IV.

A bárányfelhős ég
havat jelent;
most el kell indulnunk innen.

Éjszakai
vörös égbolt:
a tengerész
álma.

Reggeli
vörös égbolt:
tengerészek,
vigyázzatok.

Vörös égbolt
éjszaka:
tengerészek
szép álma.

Vörös égbolt
reggel:
tengerészek,
figyelemmel.

VI.

Felhők nélkül
kit ne temetne maga alá
a néma kékség
sivatagja?

VII.

Oly magasan jártam
mint majdnem minden élő
és mégis, szavakkal
csak felfelé mutathatok!

VIII.

Az írás
az eső egy formája:

valami abból a semmiből, amik
vagyunk, és ami körülvesz minket.

IX.

Felhők
Levegő
Csónakok
Víz
Szavak
Papír

Géz burkolja a partot;
látványosságokat
takaró eltörlés.

Lábadozik a tekintet.

XI.

Egy felhő
mint egy zsineg-
golyó
leereszt
egyetlen szálat—
ragadd meg és mássz a mennyig?

XII.

Felhők, amik
elveszítik
érdeklődésüket
bennünk vagy csupán
a megfigyelés vágyát
amíg rejtőzködnek
oszoljatok el

XIII.

Az óceán
lepárol
egy felleget;

a robbanások
eloszlatnak
egy tömeget,

de mi
hoz majd nyugalmat,
mi akadályozza meg

hogy emez amazzá váljon
hogy a most
akkorba folyjon?

XIV.

Az élet kemény
a felhők puhák.

XV.

Szórványos zápor:
az eső írja nevét

az óceánra
megszámlálhatatlan tollal.

XVI.

Transzatlanti felhők tizenkét
négyzethüvelykes ablakokon keresztül:
evőkanálnyi fenséges
Heinekennel és pereccel.

Delta, Lufthansa, KLM,
röppályaöltések—
minden kapcsolódás korlátozás,
össze- és visszatart bennünket.

Mikor először repültem, felhőkön másztunk át a tiszta, napsütötte kékbe
és azóta tudom, hogy valahol mindig süt a nap.

XVII.

A tudomány néha ostoba, a felhők
belső forrásokkal bírnak,

nem félek a gép mosdójának
szellőzőjéből kiszűrődő
használt üzemanyagszagú
párától.
Visszaérve az ülésemhez megkönnyebbülés,
hogy egyedül repülök félúton a menny felé,
a John Wich 3-at nézem, és készen
állok zuhanni, ha ennyi volt.

XVIII.

Valóban néztünk egy nagy felhőt a nyáron
a két fiam, a feleségem és én, egy óriás anyát
egy felhő masszív halmát, formálódni és átformálódni, mint önmagát folyton mozgató karfiol, önmagat egészen Provincetownig és Cape Cod Bayig, aztán az Atlantió-óceánig kimozgatva, nem esett az eső, mennyei napsütés volt, mint egy pszichedelikus lemezborítón, minden reményünk és álmunk hintója, visszagondolva talán a nyár és a gyermekkorom ravatala volt, hosszú felépülésem végre valamiből, amit sosem kívántam, talán el kellene adnunk a házat vagy talán kénytelenek leszünk, talán egy téli vihar lefújja a tetőt, most már minden felénk tart és már itt is van minden de mi is és talán mi voltunk itt előbb. A sztoikusok szerint minden bennünk zajlik és érzelmeink eltakarják a valóság semlegességét. Fáj a fejem és az égre nézek. A viktoriánusok azzal hűtötték szemeiket, hogy türkizkéket néztek. A felhők már mindenre rájöttek.

XIX.

Tinédzserek, vapelnek, felhőket fújnak a járda szélén.

XX.

És különben is

ki ne vágyna azok

után a

c s e n d e s

f e l h ő k után odafönn,
fenn és el.

Plymouth — Prága
2023. augusztus- szeptember

A szerző a 2023-as PesText Fesztivál vendége.