A tavaszi tücsök panasza: apró érzelmi kifakadás

Unok másnak énekelni.
Unom összedörzsölni szárnyaim,
hogy felkeltsem figyelmedet.
Amikor eljön az este,
ráállok
saját zöld levelemre,
az lesz az én időm,
az én zajom,
az én eksztázisom

A tavaszi tücsök megünnepli a Valentin-napot

A szívnek szentelt huszonnégy óra,
de a kérdéses szív egy soha nem létező valami
karikatúrája: egy fél pillangó
kipréselődik egy csipkés szélű fűzőből,
elképzelt cafka, vörösbe mártva,
az elmebeteg bűnözők kedvenc színe.
Hasonlóképpen féktelen ez a ragaszkodás ahhoz,
hogy a szerelem a mellkasban lakik,
mikor mindenki tudja, hogy az éterbe
repíti magát. Ezért beszélünk esésről:
Körültekintés nélkül lépsz ki és még a
legjobb részeid sem fognak megtartani.
Ah! Gömbölyded dobozok, a csokoládé lágyan
izzad a redős csomagolásban,
a virág megkötve zizzen a küszöbön!
A bokromból figyelem miként navigálják
az átadást – csillogó szemek, csókok –
később én is elküldöm saját Valentinomat
a sötétedő mezőre: a két hátsó láb összeérintésének
szűken mért hangja, lánggá dörzsölt szikra;
mindaz, amiért nem vágyhatok szárnyra,
melynek üveges repülése egész lényemmé válik —
ez az, amit neked adok,
bárhol, bárki is legyél.

A tavaszi tücsök értekezése a kritikusokról

Mindenkinek van egy dala,
amit el kell énekelnie.
Ezt mondják. Ezt
gondolják. Mindenkinek van
két kövér combja
és azt hiszik
ha egymásnak esnek
és felhangosítják az arany slágereket
a jó régi banzájt és
az ellenzék úgy összeomlik, mint –
nem, ezt nem teszem.
Üldögélek még itt egy
ideig és figyelem a harmat
cseppenését: ahogy elhagyja magát
az a Kudarc valóban rémes metaforája,
nem tehetek mást, kivonom
a forgalomból. Mindenki éhes,
mindenki a sövénye mögé kuporodik,
kivár –
a végén másról nem lehet beszélni
csak a Stílusról.

Hip hop tücsök

Mérhetetlen ez a városrész
és én vagyok az őrök
főnöke, született
fúvós.
Harsona nemzet
vagyok, a viszketés
a mennyek esti ruhájában.
Ahonnan származom
ott nem „no bad” –
hanem „I am bad”: Ez az
igazság. Szóval lóra
ti mű-lábujjú
ágyék markolászók, ti
fütyörésző pozőrök,
arra figyeljetek
ami valódi: nekem
nem kell megfognom
hogy tudjam ott van.

Epilógus

                                                                       Maradj a szívnél, kicsi tücsök
                                                                       Hamupipőke

Örülnél, ha láthatatlan lennék, nem több, mint
egy rutin-tisztelgés messze
selymeidtől, tűzifádtól, gyapjú cuccaidtól.
Aki nincs szem előtt. Teher vagyok csupán,
egy hitvány, makacs ránc az éjszaka
mélyülő révületében. Amikor nem tudsz aludni,
azt kívánod, hallgassak el, húzzak vissza járatomba.
Mint általában, most sem figyelsz: Az idő akkor áll meg
amikor addig hallgatod, amíg el nem múlik.
Ez a dolgom:
Még tíz hetem van énekelni.
Egy egész élet énekét hallod.

*

A versek eredeti címe:  The Spring Cricket’s Grievance: Little Outburst; The Spring Cricket Observes Valentine’s Day; The Spring Cricket’s Discourse on Critics; Hip Hop Cricket; Postlude (A Playlist for the Apocalypse című kötetből).