A legnagyobb kegyetlenség az volt tőlük,
hogy hazaküldték a kórházból férje fogsorát.
Mit is kezdhetne most vele, hogy napokkal
a temetés után így felverték emléke porát?

Becsomagolta hát férje zsebkendőibe,
amiket előtte szépen elővett és elmosott.
Csak pólyálgatta egyre a kezében;
olyan magányos volt és elkopott –

ez az állkapocs nélküli, állandó mosoly
cseppet sem emlékeztetett rá. Már sírni sem tudott.
Éjfélkor erőt vett magán és kidobta
a konyhaajtón, de utána később sem futott.

Kirepült végre az a későn jött mosoly –
a völgybe? az erdőbe? Repült, akár a madárdal.
Ekkor a szobába ment és ostoba álomba merült,
tudva, hogy nincs többé, és az ő keze által.

*

A vers eredeti címe és megjelenési helye: Finale, Collected Poems, HarperCollins Publishers Australia, 1994.