Boldog virágok, jóból-sarjadott füvek, 
kiken hölgyem, gondolkozva, gyakorta jár; 
mező, mely hallhatja az ő édes szavát; 
ahol szépséges lábat szép talpnyom követ;  

sima fácskák, kiken friss zöld a lombozat, 
szerelemmel szeretett, fakó ibolyák; 
árnyas erdők, miket napfénye be-bejár 
és fölmutatja bennük a magasztosat;  

derűs táj! patak! tisztaságban születő, 
ki szép arcát és tiszta szemét fürdeted 
s élő fényétől kapod a természeted;  

drága tetteinek mind irigye vagyok! 
Ne legyen köztetek egyetlen szürke kő, 
ami a lángommal együtt föl nem ragyog.