Nem az északi útról való,
S nem a déli országúton
Érkezett ez a vad zeneszó
A faluba azon a nappalon.

A dűlőútra vezetett fürgén iránya
Mind jött meghallgatni a dalt
De ő elment hirtelen, hiába
Kívánták, hogy visszatérjen

Zenéje bizarrul megrázott
Minden szívet, légy szabad, mondta
Pedig ez még nem volt melódia.
Bár ez még nem volt melódia,

Valahonnan messziről
Valahonnan távolról
Ahol élni kényszerült, érezték
Dallamának válaszát.

Arra a vágyra válaszolt
Mely mindünk keblében dobog
A múlt misszióihoz ragadt
Elveszett érzésre, itt kopog.

A boldog feleség tudta immár
Hogy házassága romokban hever
Az örömteli gyengéd szerető
Belefáradt a szeretésbe

Örült a cselédleány és a fiú
Hogy ez nem volt más csak álom
Ezek a magányos szomorú szívek
Túltették magukat a magányon

Virág nyílik minden lélekben,
Érintésük föld nélküli port hagy
A férj lelkének első órája
Teszi teljessé mindannyiunkat.

Áldást hozó félhomály
Csókolt mélységekből némán,
A sugárzó nyugtalanság
Ami különb a nyugalomnál.

A férfi, ahogy jött, úgy távozott.
Megérezték, hogy már alig él.
Aztán halkan eggyé válik
A csönddel s az emlékezéssel.

Az álom ismét elhagyta nevetésüket,
Megszűnt transzba rejtett reményük,
S még később sem tudatosult
Hogy a férfi megboldogult.

De amikor az élők bánata,
Mert az élet nem igény dolga,
Dermesztő életérzést hozva
Tér vissza az álmok óráiba

Hirtelen az emlék varázsa –
Felragyog, mint az ébredő hold,
Ott, ahol álomlétük parazsa –
Az őrült hegedűs dallama.

*

A vers eredeti címe: The Mad Fiddler