Lezárt terület

A parkot bezárják éjszakára,
és Isten bent marad
A próféta kint alszik a sötétben
egy ingben, ami valaha fehér volt,
mint egy tettes keze,
vagy a gyilkos,
akit sosem kapnak el

Megsimogatom a próféta hátát,
mert ha írok, cselekszem:
alkotok, de nem vagyok költő
A szemem messze van Istentől,
elválaszt minket Jézus és egy kerítés,
és valaki megkérdezi,
hogy még Isten se képes megmenteni engem

„Nem, még Isten sem”,
írom és elmosolyodom,
mert anélkül ismerem a szelídeket,
hogy közöttük járnék
Az én társaságom a bűnözőké,
akik szavakat írnak szavakra,
és képeket festenek képekre

Az utoljára mondott

Átnézek a park túloldalára,
az ottani házakra,
amiknek kopott emeletein laknak a próféták
A fák, a homlokzatok, a játszadozó gyerekek,
minden öreg

Hallom az állványok közt lármázó kölykök
fülébe belopódzó hangokat
Ne bámulj ki az éjszakába
Ne virrassz az ablaknál,
mert a kilátás gyorsan megváltozik

Próféta minden fiú, te is
Egyszerű emberek,
tele az éjszaka sebeivel
De te nem az vagy közülük, aki túlél,
lányod születik, nem fiad,
és házról házra jársz, és találkozol egy nővel,
aztán még eggyel, és még eggyel

A fejed simára borotválva,
a sötét a halántékodig felér
Nevet adsz a kilátásnak,
a gyereknek, aki voltál, a gyereknek, aki lettél,
és a menyországnak, amit elszalasztottál

Tavaszi munkák

Napsütötte reggeleken
a fénylő barázdák
visszatükrözik az égboltot,
és a sirályok, a fehér sirályok lezúdulnak az égből

Az apám munkájában jelenlévő égi az,
ami miatt sosem vesztem el a reményt,
még ha egy sötét szobában fekszem is,
várva, hogy csillapodjon a lelkem

Nyugalom, nyugalom, suttogom magamnak,
és a távolban elindul hangtalanul apám traktora,
egy sirály pedig
az ágy szélére ül

                                                                                                     ***

A fordító jegyzete:

Van a költő, és van a próféta. A próféta a parkban alszik, a költő apjának van egy traktora. De miközben minden fiú próféta, költő még a költő sem lehet. Mert akár az apa, ahogy traktorával az eső áztatta földeken tükröződő eget szántja, minden látszat ellenére a költő is messze van Istentől. És mégis ott van a közelében. Mert a próféták megsimogathatóak, a próféták a mi vagyunk. És ez vigasznak elég. Adhatsz például nevet „a menyországnak, amit elszalasztottál”. Steinar Opstad köteteit végigkíséri a transzcendensről való gondolkodás. Nem megfejt, nem válaszol, gondolkodik. Kicsit helyettünk is, arról, amiről nem merünk vagy nem akarunk. Egy sirály pedig az ágy szélére ül.

(Steinar Opstad kötete várhatóan ősszel jelenik meg a Tempevölgynél Vajna Ádám fordításában.)