Vezetne-e egész életén át naplót egy iskolás fiú, ha nem egy nagy költő családjába születik, ha nem az olvasás a mindene, ha nem kell küzdenie saját identitásáért, ha nem érzékeli, hogy világtörténelmi események tanúja? A II. világháború előtt és alatt  csak az lehetett krónikás, hiteles tanú, aki tehetséges volt és önkifejezésre született. Georgij Efron ilyen fiú volt, és rendelkezett még egy különlegességgel: Marina Cvetajevának (1892–1941), kora egyik legkiválóbb orosz költőjének fia volt. Nagyapja, Cvetajev professzor életművével sok magyar találkozott, aki nem átutazóban és nem üzleti ügyben járt Moszkvában: ő alapította a város első képzőművészeti múzeumát, amely Puskin nevét viseli. Az alapító 1913-ban meghalt, lett volna ok és alkalom a múzeumot róla elnevezni. Ez a család három magánkönyvtárral is gazdagította a várost.

Moszkvai tanulmányaim alatt szakterületemtől – a szociológiától – függetlenül már foglalkoztam versfordítással, de Marina Cvetajeva nevét nem ismertem. Lett viszont egy üzbég barátom, Akbár, frissen végzett történelemszakos tanár, nagy könyvbarát, aki nem szerette a verseket. Egyszer mégis arról írt nekem, hogy megváltozott a véleménye a költészetről, mert megismerkedett Marina Cvetajeva verseivel. (Kevéssel azelőtt ismertük meg Gorbacsov nevét…) Itthon rendszeresen fordítottam Vlagyimir Viszockijt, és 2000 óta már volt orosz válogatásom Cvetajevától is. Először az „Íróasztalom” című költemény ragadott meg, át is ültettem magyarra, bár nem értettem, miért szentelt Cvetajeva hat verset a témának.

2011 őszén telt el hetven év Marina Ivanovna halála óta. Attól kezdve jogi kötöttségek nélkül lehet fordítani és publikálni a műveit. Féltucatot be is vettem egy kétnyelvű fordítási naplómba. Most pedig, a Cvetajeva fiáról írt Beljakov-regény hatása alatt újra Cvetajevát olvasok. Felütöm a „Nagymama” című versnél. Leendő büszke és boldog nagyinak képzelte magát „tíz év múlva”. Én büszke nagyapa lettem pár héten belül. És mindjárt a lap alján megláttam ezt az üzenetet:

NEKED – SZÁZ ÉV MÚLVA

Neked, ki száz év múlva jössz világra,
Utána, hogy a testem megpihent –
A föld alól, mint üldözött halálba,
                 levelet írok idelent:

Barátom, ne keress! Ma más a módi!
Ki agg, se tudja már, ki voltam én.
– Közel vagyunk! … hagyom kezemre folyni,
                 e víz a Léthe, nincs remény.

(…)                 (1919. augusztus)

De azért az alvilági folyó nem mosott el minden emléket, nem veszett el minden remény, bármilyen korai és tragikus volt is Cvetajeva halála. Az ideológiai átok, a tiltás és elhallgatás alól hazájában felszabadult, munkáit oroszul hét kötetben többször kiadták, olvasóinak száma növekszik a világban, talán a magyar nyelvű irodalmat is gazdagítaná, ha a fia naplójából készült regény, a Párizsi fiúk a sztálini Moszkvában, amelynek kész magyar fordításából az 1749.hu-n egy fejezetet bemutatunk, felkeltené az érdeklődést a Cvetajeva–Efron család iránt. Ha elővennék az emberek a Lyra Mundi 2007-es válogatott kötetét, Marina Cvetajeva verseit. A Párizsi fiúk mostanra időzített magyarra fordítása maga is egy üzenet: Georgij Efron (Murr) száz éve született.

A híres-nemes, jól szituált családból sikeresen induló fiatal költőlány hozzáment a nála is fiatalabb, bölcsész pályára készülő Szergej Efronhoz. Az októberi fegyveres felkelés után az ifjú férj lelkesen fehérgárdista lett. A bolsevikok győzelmét követően a pár nyugatra emigrált. Első gyermekük, Álja anyja nyelvi-irodalmi tehetségét örökölte, a második lány háromévesen meghalt, a harmadik gyerek fiú lett, Georgij, becenevén Murr. Álja és Murr Párizsban nőttek fel. A családfő és Álja eszmei világa nagyon közel volt egymáshoz. Együtt váltottak oldalt is: a szovjet titkosszolgálattal együttműködve szervezték a hazatérni vágyó emigránsokat, meg Spanyolországba a Franco-ellenes önkénteseket. Szerényen éltek, de volt sok értékes könyvük, utaztak nyaralni a tengerpartra. Murr kettős identitású kamasszá cseperedett, kiváló orosz- és franciatudással. Cvetajeva több nyelvet tudott folyékonyan, gyerekeitől sokat várt el, és sajnálkozott, hogy Álja lassacskán egészen kivételesből igen jó képességűvé lépett vissza.

Szergej Efron lába alatt 1937-ben forró lett a talaj, nem minden akciójuk volt törvényes, úgyhogy ketten Áljával visszatértek a Szovjetunióba. Cvetajeva és fia 1939-ben ment utánuk. A családi köteléken túl (Marina Ivanovna már régen azt ígérte férjének, hogy ha életben marad a polgárháborúban, ő úgy fogja követni, mint egy kiskutya), volt még egy oka a hazatelepülésre. Ilja Ehrenburg, az író, aki kulturális követként ingázott a Szovjetunió és az emigránsok között, rábeszélte, utazzon Moszkvába, ott van az ő hazája, olvasótábora. Több tízezer példányos kiadásokkal kecsegtette. Később, amikor az ígéretből semmi nem vált be, és Cvetajeva ezt Ehrenburg szemére vetette, a híres író válasza kiábrándító volt: „Marina, ne csak az önző személyes érdekeire gondoljon, a hazánk érdekei fontosabbak.”

A Külügyi Népbiztosság egy Moszkva melletti állami nyaralóban helyezte el az Efron családot egy hasonló helyzetű, Párizsból jött családdal, Klepinyinékkel (ahol a nagyfiúk előző apjuk révén Szezemanok voltak). Konspiratív nevük is volt. Az ellátást az állam biztosította, a bútort is, bár a társbérleti jellegtől ez az egymás mellett élés nem volt mentes. Fűteni se lehetett rendesen. De a Bolsevo nyaralótelepen még volt bútor, Cvetajevának volt íróasztala, két szobát használtak Efronék, kettőt vagy hármat Klepinyinék-Szezemanék. A szalon és a konyha közös volt. A külügy élén nagy csere történt. Az volt a szokás, hogy ilyenkor a fejjel együtt az alattuk levő hálózat is bukik. Letartóztatták Álját, Szergej Efront, majd a Klepinyin házaspárt és idősebb, felnőtt fiukat.

Cvetajeva Murral egy közeli faluba menekült, ott egy alkotóházban étkezett, s ha nem volt elég keresete a fordításokból, akkor egy adaghoz jutott, közösen a serdülő, gyakran beteg fiával. Lakni egy házikó furnérral gyengén elrekesztett részében laktak. Később Moszkvába költöztek, ahol több helyem is laktak, általában egyetlen szobában, ahol az asztal szolgált versírásra, fordításra, konyhai előkészítésre, leckeírásra és naplóírásra. A könyveket dobozokban tartották, de hiába lett volna szekrényük, azt se lett volna hol elhelyezni. Cvetajeva nem volt ügyes háziasszony, és bár rendkívül szorgalmas volt az írásban, a „lakásukról” minden látogatójuk megemlékezik leveleiben, beszélgetéseiben. Az irodalmi berkekben sokak által tisztelt Cvetajeva anyagi körülményei mint ég és föld különböztek a többiekétől. A szovjet állam gazdagon ellátta az író- és költőfejedelmeket, de a szakadékot mélyítették a hódolók is. Minden szeretetüket képesek voltak egyetlen bálványra ráönteni, szolgaként járultak elé, feltették nála a teavizet, kivitték a szemetet, szereztek friss tojást… Ez a bálvány nem Cvetajeva volt. Ezt a helyzetet Murr is igazságtalannak tartotta. Ő maga azért takarékoskodni nem tudott, várta a zsebpénzt, és könyvre, hangversenyre, éttermi vacsorára, fagylaltozásra költötte. Volt egy luxushobbija is: a töltőtollgyűjtés. Az asszony közben igyekezett segíteni fogságban levő férjének és lányának. Pénzzel, élelmiszerrel, ruhával és levelekkel. De Szergejjel a kapcsolat egyoldalú volt, tőle válaszokat nem kapott. Áljával – megszakításokkal – levelezhetett.

Cvetajevának és családjának voltak segítői és barátai is. Általában a tehetséges vagy éppen a legkiválóbb írók köréből. (Ellenlábasai és életének megkeserítői is neves emberek voltak, a hatalom kedvencei.) Legmegbízhatóbb támasza lányának élettársa, egy sikeres újságíró, Szamuil Gurevics (Mulja) volt, aki tartotta a lelket letartóztatott párjával, részt vállalt Marina Ivanovna és Murr lakásproblémáinak megoldásában pénzzel, költöztetéssel, Murr nevelésében pótapaként. A neve felbukkan a kiválasztott regényfejezetben mint olyan emberé, aki a két párizsi fiú barátságát ellenzi. Hogy miért? Nem biztos, hogy mindenki ugyanarra a következtetésre jut, aki végigolvassa a könyvet. Cvetajeva életrajzírói olykor eltérő véleményen vannak erről vagy arról. Hogy ügynöki feladata volt-e Mulja Gurevicsnek Álja Efronnal egybekelni, hogy miért választotta Cvetajeva a halált, vagy akár még arról is, ki volt Murr vér szerinti apja. Akárhogy is volt, az itt gyanúba hozottak mind őszintén szerették őt. És szerepelnek a könyvben a lelkiismeretlen ellenfelek is. Rájuk itt nincs idő.

A Beljakov-könyv további fontos szereplői: Taraszenkov felesége, aki nagyon vonzó volt Murr szemében, később megírta Cvetajeva életrajzát, Alekszej Tolsztoj felesége, aki a fiút ellátta jó szóval, anyjánál kosztoltatta, pénzt küldött és ajánlólevelet szerzett neki, Valja Predatyko, aki kenyeret lopott ki a gyárból Murrnak, és pénzt küldött neki az evakuációba, mikor éhezett.

A fontos szereplők közül nem hagyható ki sem a korabeli Moszkvát igazán kedvessé tevő Betti Glan, sem a korszak névadója, Joszif Visszarionovics. Betti a Gorkij Kulturális és Pihenőpark igazgatója volt, amelyet én már csak szerény ligetnek ismertem vidámparki attrakciókkal, de a háború előtti Moszkvának a lelke volt vízi színházzal, óriás szabadtéri színpaddal (a Bolsoj is tartott ott előadásokat), fesztiválokkal, függőágyakkal, bérelhető napernyőkkel, ejtőernyős ugrótoronnyal, ismeretterjesztő előadásokkal, ahol tudományos kísérleteket mutattak be, és pódiumokkal, ahol több százan hallgattak verseket. Igaz, volt virágokból kirakott Sztálin- és Lenin-fej, de ártatlan rózsakertverseny is, a legszebb fajtákból. Betti Naumovna Glan nem amerikai volt, mint neve alapján gondolni lehetett, hanem kijevi zsidó, a park alapítója, aki már három éve lágerben ült.

S mint a színpadi kulisszára kifüggesztett pisztoly, amelynek az előadás során el kell dördülnie, Cvetajeva is és Mitya is Sztálinhoz fordult segítségért táviratilag. Más-más ügyben és más-más eredménnyel. 

* 

A regény szerzője Szergej Beljakov történész, irodalomkritikus, egyetemi oktató, aki sokat foglalkozik a nemzeti identitás kérdéseivel. A történelemtudomány kandidátusa. Termékeny író. Jekatyerinburgban él, 48 éves. A Párizsi fiúk című könyve 2021-ben jelent meg, és ez már a második munkája, amellyel Nagy Könyv-díjat nyert. Mondják, kisebb mezőnyben könnyebb nagy díjat kapni… No de kétszer is?