Vérszívó korunkban a Zeitgeist megint előkapta minden mozimítoszok legmitikusabbját: Draculákkal dőzsölünk. Az ír ponyvaíró, Bram Stoker nélkül ez nem menne. A 45. Magyar Filmszemle érdekes bemutatója volt a kolozsvári Sapientia Egyetem filmes hallgatóinak, Lakatos Róbert tanítványainak Dracula-rekonstrukciója, de ment a kísérleti film szekcióban Lichter Péter Dracula-adaptációja, a plázamozikban pedig dübörög Luc Besson Dracula-filmje. Nemrég felnőtt-bábelőadást láttam Lugosi Béláról (Halloweenkor, mikor máskor?), és élénken élnek a vámpírfilmek mindenfelé, lásd: Ryan Coogler Sinnersét az Oscar-gálán és a Netflixen. Max Schreck és Greta Schröder alap Murnau 1922-es Dracula-verziójában, a Nosferatuban, és Klaus Kinski és Isabelle Adjani is örök Werner Herzog bő 50 évvel későbbi változatában. Gary Oldmantől és Coppolától is jó harminc éve megtudhattuk, hogy nem (csak) a magyar a Sátán nyelve (lásd a korabeli Usual Suspects c. mozgóképet és benne Keyser Söze magyarul motyogó alakját, mely ezt tételezte), de a román is, és, ha addig nem tudtad volna, hogy Bram Stroker Drakula gróf rémtettei ugyanolyan értékű gránitszilárdságú alapja a pop- és filmkultúrának, mint Homérosz Iliásza és Odüsszeiája a magasnak, akkor azt legkésőbb ekkor megtudhattad.
Kecses női nyakak, látványos szemfogak, alapos pókhálózottság, a viktoriánus Londontól elütő, piszkos ká-európai arisztokratizmus, világvégi furcsa gróf a még furcsább kiejtésével, patkányok, koporsók. Thanatosz übereli Éroszt, de azért Érosz irányít. Blood is the light Mr. Renfield – mondja Béla bácsi utánozhatatlanul Tod Browning 1931-es klasszikusában. Egy másik verzióban Renfield szerepében Tom Waits; eszét vesztve visszatért Londonba, önálló zárt osztálya van, nevezhetjük börtönnek is, megszenvedte a transzilván kiküldetést. És Mina, a gyönyörűséges Wilhelmina, bő harminc év előtt a kor finom szuperszexije: Winona Ryder, s ellenpárja, a filmben nem sokat látható, de akkor viszont expliciten, egy más típusú szuperszexi, Monica Bellucci, a három nősténydémon rajparancsnoka. Draculánál számít a star value, ezek a filmek, kortól függetlenül, blockbusternek készülnek. Blockbusternek készült Luc Besson mostani filmje is, az imént emlegetett 1992-es Coppola-variáns lazán kezelt remake-je, amiben aligis van Erdély, nincs Transylvania — de hát ez nem is a Rocky Horror Picture Show. A kastély fantasy, mozgó gorgók Vlad herceg szolgái, Jonathan Harker minor figura, nem egy Keanu Reeves, mint Coppolánál, Renfieldet kiírták a sztoriból és Van Helsing korábban komoly karaktere (Anthony Hopkins) is egy német pap lesz (Christoph Waltz). A viktoriánus London helyett 19. századi Párizs; Mina, a négyszáz évvel korábbi szerelem úgy néz ki, mint a fiatal Láng Bambi, dehát ez felvállaltan egy Déja vu revue. Vlad herceg (Caleb Landry Jones) a történeti áttekintésben Versailles vámpírja, mézcsapdája egy odőr, szinte egy gyilkos francia parfümőr ő, majdnem P. Süskind szellemében, európai udvarok kicsapongója, egy Casanova-átirat. Ám a régi szerelem emléke és a keresése eredményt hoz, ha nem is a 18. század rizsporos parókás világában, de száz évvel később történül meg egy francia búcsúban, carousel és Crêpe Suzette a főtéren lemúrral és a herceggel (Besson valamiért felhercegesíti a grófot) és tűzijátékkal. A “hematofág teremtmény” (vámpír) a német pap szerint Göttlich Verflucht, „isteni átok” elszenvedője, a vámpírvadászok elől a francia-román határ másik oldalára menekül, ám hadsereg támadja kastélyát, s hiába védekezik hősleg, a hadsereg, ha nehezen is, de lebírja. Ajándékként meghalhat, és még a Gyermekrák Alapítvány statisztái is megjelennek. Luc Besson mozijában a makeup department megy nagyot, a film maga nem, esti vetítésen harmadmagammal néztem plázamoziban, igaz, nem a nyitóhétvégén.
Nézzük filmtörténészként! A kultikus Tod Browning rendező találta meg és házasította Lugosi Bélát és Bram Stokert és a Hayes-kód előtti hollywoodi hangosfilm a Universal stúdió segítségével teremtette meg a klasszikus horror aranykorát. A Frankenstein (1931, r.: James Whale), A Morgue utcai gyilkosságok (1932, r: Robert Florey – főszerepben szintén Lugosi Bélával), A múmia (1932, r.: Karl Freund) vagy A láthatatlan ember (1933, r.: James Whale), de a konkurens stúdiók is hamar meglátták az üzleti lehetőséget, a Paramount például először a Dr. Jekyll and Mr. Hyde-dal (1931, r.: Rouben Mamoulian) szállt versenybe, sőt, a független produkciók közül is többen rémmesével próbálták biztosítani piaci stabilitásukat, ilyen volt például az első élőhalottas film, A fehér zombi (1932., r.: Victor Halperin – ugyancsak Lugosival a főszerepben). Lugosi Béla fogalma, tárgya, helye a popkulturális tudományok rendszerében külön értekezésért kiállt. Németországban persze minden előbb volt, le kellett játszani egy komplett filmtörténeti periódust a világháborús vereség és a náci hatalomátvétel közötti sűrű tizenöt évben. Doctor Caligari és Nosferatu, az expresszionizmus erős kontrasztjai, világítástechnikája erős forma, s hála Hitlernek és a hatalomra jutását követő emigrációs hullámnak, Hollywood nagyot nyert vele, a film noir, a “rendezők zsánere” elképzelhetetlen nélküle.
Francis Ford Coppola idevágó filmjét román felirattal néztem újra, mert a stílus maga az ember, és, ha már stílus, azt ugye tudni, hogy Coppola ezzel a filmmel kereste meg azt a kilencmillió dollárt, amiből a Gustave Niebaum, a cári flotta svéd nevű finn hajóskapitánya által alapított Inglenook borászatot vette meg Rutherfordban, a kaliforniai Sonoma megyében. Ez a feldolgozás hozta be a valós történeti szálat, a történelmi Vlad Țepeș figuráját a Dracula-mítoszba és ez valószínűleg a forgatókönyvíró, James V. Hart érdeme. Ahogy már erről esett szó, a kor talán lehetséges legjobb castingjával működött: Winona Ryder és Keanu Reeves, Sadie Frost és Monica Bellucci, Anthony Hopkins és Tom Waits, s leginkább persze Gary Oldman a gróf szerepében. Ez a Dracula nagyot ment, nézettségben és kritikai visszhangban is. Érdemes ugyane korból, a kilencvenes évek első feléből egy másik amerikai kísérletet is említeni, és ez a Nadja, mely a szürrealizmus-vezér André Breton könyvcímét vette kölcsön, a címszereplő Dracula lánya (a romániai születésű Elina Löwensohn), és Stroker könyvéről mondták azt is, hogy ez a nagy 19. századi szifiliszkönyv, s feldolgozásainak száma milliom, és ez a feldolgozás nagyjából az AIDS tizenötödik évében készült. Ebben a filmben a Borgói-hágó Manhattan NoHo városrésze, az erdélyi erdő pedig a New York-i metrórendszer. Dracula gyerekei összefonódnak az ősellenség Van Helsinggel, akit a hosszú hajú poszthippi Peter Fonda játszik, és mikor egy lépcsőházban letámasztja a motorját, nyilván mindenki a Szelíd motorosokra gondol, de úgy, mint Elvisre, az utolsó, Las Vegas-i időkben: the magic was gone. Vicces és korfestő, mikor a filmben cameózó – és az egzekitív producerség terhét is magára vevő – David Lynch rendőréhez érkező Dracula-leány Ceaușescu-Dracula holttestét követeli. Kedvenc filmkritikusom (J. Hoberman, Village Voice) szerint ez a film “vállaltan erotikus, akaratlagosan archaikus, roppant nyugtalanítóan megindító és szépségesen vonagló”, mások szerint meg olyan, mintha Murnau Nosferatuját Kenneth Anger – a sátánista underground film pápája – forgatta volna újra és egy alaposan bekokainozott Eisenstein vágta volna készre. Az ismert filmkritikus Jonathan Rosenbaum szerint a Bram Stoker’s Dracula, Francis Coppola leginkább “európai” filmje, túltelített horror extravaganza olyan filmzenével, mintha a klasszikus Hollywood komponistája, Rózsa Miklós csinálta volna, és Mina szexualitása az akkor bimbózó negyedik hullámos feminizmus hatását mutatja. Egy másik ismert kritikus, Vincent Canby a The New York Times-ban írta, hogy ez a Dracula a stílus ünnepe, kevés tartalommal.
De forduljunk rá végre a Sapientia diákjainak munkájára! Nagyon érdekelt, mert látatlanban úgy éreztem, megvalósították egy régi álmom. Életutam ismerői tudhatják, hogy 2014 után mintegy hét évig Kolozsvárott (is) éltem, elsősorban magánéleti, másodsorban eszképista – a magyarországi rögvalóból menekülési – okból. Ritka, ha valaki keletre menekül; persze, hogy megérintett Erdély fővárosa, persze, hogy írtam forgatókönyvet is ottani megvalósításra. Persze, hogy Dracula-történet lett volna, egy Dracula-film forgatás-előkészítésének filmje; arcoskodó pesti rendező meg a főnénije a hungaro-őspunk Spions taktusaira lépik át a határt, a kolozsvári Főtér Continental (korábbi nevén: New York) szállodájában szállnak, ahogyan a sátánista vonatkozásokkal is terhelhető nemzetközi ismertségű leendő főszereplő (Csihar Attila norvég-magyar black metal hős) is, bonyodalom bonyodalom hátán, teasert készülnek forgatni, amivel talán elnyernék Andy Vajna kegyét, mikoris egy helyi illetőségű filmológus (Török-Illyés Orsolya) felhívja a stáb figyelmét, hogy a másik 1918 előtti magyarországi filmstúdió-városban (ez ugye Kolozsvár), Janovics Jenő istállójában a koppenhágai Nordisknál tanult Kertész Mihály (szül.: Kaminer Manó, később: Michael Curtiz) 1916-ban forgatott egy Dracula-filmet, illetve elkezdte, de a háború fejleményei – román betörés Erdélybe – miatt nem fejezte be. (Szubtilis utalás a korra, hogy Csihar fiktív feketefém zenekara a szövegkönyv szerint Mackensen névre hallgat.) Az 1916-ban forgatott anyag lappangott, de filmológusunk talált egy részletet, azt, mikor Jonathan Harker londoni ügyvédbojtár megérkezik a Borgói-hágó bukovinai oldalára a gróf kastélyába. Rendhagyóan Dracula grófnak lett volna háziszolgája (Galkó Balázs, 1949-2025), és a lovagterem galériáján a Spions zenésze, Najmányi László (1946-2020) játszott volna thereminen. A gróf (szerepében általános- és középiskolai osztálytársam: Kulka János) nem beszél a jelenetben, ami amúgy is némafilm, viszont egy szállongó denevért elkap, s miután leharapja a fejét, kiköpi azt. (Kulka ekkor, 2016-17-ben még minimális szöveges szerepet sem vállalt, de róla tudható, hogy a hátával is képes magas művészi színvonalon színészetet előadni; tetszett neki ez a cameo.) Mivel hurráoptimista a természetem, és mindig óvatlanul előreszaladok, Szirtes Andrással (1951-2023) is felvettem a kapcsolatot, hogy kézitekerésű 16mm kameráját kibérelhessem ehhez a produkcióhoz. (Érdekes adalék a handcranked kamerákhoz, hogy az első operatőrök nem fotográfusokból, hanem kávépörkölőkből lettek: ők tudták egyenletesen kézitekerni a kamerában a filmszalagot.) A filmből persze nem lett semmi, de mindez pontos bizonyítéka annak, hogy aki Erdélybe kerül és mozista, szinte törvényszerű, hogy belefut a legnagyobb, legjelentősebb popkulturális és filmmítoszba: a grófba és a vámpíriumba. Románia olyan ország, ahol jókedvvel, bőséggel él meg a strigoi, az alakváltó vámpír, sok a varcolaci (farkasember) és a solomonari (sárkányokon lovagló boszorkánymester), valamint a Sântoaderii (vagy Szenttódorok), a román mitológia kísérteties, lovas alakjai, akiket a nagyböjt első hetében, a "Szenttódorok hetében" emlegetnek. A lele (nimfa, szirén) és vrăjitoare (boszorkány) előfordulása is gyakoribb a világátlagnál. Vlad Dracul népszerű történelmi és pop-kult figura Romániában; több városban utcát neveztek el róla. Egy radiátor- és fürdőszoba-nagykereskedés reklámjában például Vlad Țepeș egy pezsgőfürdős kádat tesztel a háttérben látható mezőn álló számos, karóba húzott ember látványában gyönyörködve.
Aki keres, az talál. Én például az ötletemtől függetlenül nem tudtam Lajthay Károly 1921-es kolozsvári némafilmjéről, a Dracula haláláról, igaz, nálam a fikcionális alap az volt, hogy még a magyar uralom idején készüljön az a félbehagyott film, és a Casablancás Kertész rendezze. Ha jól értem, tehát már a királyi Romániában készült egy ilyen film, ami lappang illetve filmnovella formában élt eddig. A Sapientia hallgatói ennek rekonstuálására vállalkoztak. A fő feladat az analóg technika alkalmazása volt digitális korunkban. A Drakula halála színpadi változata Temesváron élt meg hét előadást Lugosi főszereplésével 1903-ban (jóval később, 1918-ban Szegeden is előadták), aki akkor még használta az Arisztid Olt művésznevet is. A ’21-es film elkészült, egy évvel előzte az első vámpírfilmnek számító Murnau-féle Nosferatut, de kópiái a 2. világháborúban megsemmisültek. A film elmegyógyintézetben játszódik, az egyik őrült képzeli magáról azt, hogy ő a halhatatlan gróf. A címszereplő Paul Askonas megjelenése ennek megfelelően: zilált és taszító, de erről csak fotók maradtak. A Sapientia-hallgatók projektje filmtudományi és gyakorlati projekt. Miután mindent elöntött a digitális képkészítés – olcsó, gyors, korrigálható –, megtanulni analógul nem csak gyártástörténet, de fegyelemre szoktatás is. Felbukkan Lakatos tanítványai között mintegy statisztaként Sebesi Istvánka, az ismert teatrológus öregdiák, aki nélkül nehéz elképzelni egy kolozsvári estét az Insomniában vagy a Planetáriumban. Ismert színész is mutatkozik, például Dimény Áron, és persze diákok.
Nem a leadben említett kolozsvári Dracula volt az egyedüli vérszopó vámpírfilm a Corvin moziban. A Filmszemlén Lichter Péter dolgozata, A dolog a koporsóban, az alkotói önmeghatározás szerint “az első absztrakt Dracula-adaptáció, amely klasszikus vámpírfilmek 35 mm-es, 16 mm-es, Super 8-as és digitális kópiáiból épül fel, és analóg, illetve digitális roncsolás révén készült. Zene és hangdizájn: Kovács-Vajda Bence, további zenék: Bölöni Anna.” Rendezte és vágta és digitálisan manipulálta maga a szerző. 62 perces avantgardista kísérlet, underground meditációs objekt, nem éppen blockbuster-jelölt, viszont figyelemreméltó interpretációs ugródeszka, rémfilm-patchwork, amihez hozzá kell képzelni a rémfilmet. És sikerül.
Befejezésül: kedvenc román rendezőm, Radu Jude is Dracula-filmmel állt elő az őszön. Horror, vígjáték, szex és halál, történelem, politika, túlnyújtott (3 óra), bájosan vulgáris, a Caragiale-hagyomány folytatója. iPhone-nal forgatott sokszálú cselekmény, sok AI, de kreatívan és viccesen. Segesváron (Vlad Țepeș szülővárosában) és Bukarestben forgott, viszont Lugosi Bélát alig említi. Előkerül egy klasszikus, 1930-as évekbeli román könyv, a Vampirul, ami itt leginkább horrorparódia. Aztán a Vlad Țepeș c. film is előkerül, ami a hetvenes években a Ceaușescu-rezsim nacionalista rehabilitációja volt a karóbahúzás apostolát illetően, és Radu Jude filmje persze korunk fasizmusának kifigurázása. És Draculailag azt is el kell fogadnunk, ha kimondjuk azt a bűvös szót, hogy Erdély, bizony a világ döntőnél is nagyobb részében nem az “egyetemes magyarság” (universales Ungartum) olyan titánjai fognak ötleni, mint mondjuk Wass Albert, hanem a vérokádó román gróf és a körötte nyüzsgő angolszász siserehad.
Viszont ha a vámpírfilmet, mint műfajt értékeljük, akkor kimondható, hogy ebben a zsánerben a legnagyobbat a független filmes Jim Jarmusch alkotta (Only Lovers Left Alive, 2013) mely egy 21. századi film a szerelemről Tilda Swinton és Tom Hiddleston főszereplésével és Mia Wasikowska és John Hurt mellékszereplésével és a libanoni énekesnő, Yasmine Hamdan varázsos énekével. A humanista vámpírfilm a kórházi vér feketepiacával. De ez sem jöhetett volna létre, ha nincs Bram Stoker ponyvája.
Bram Stoker: Drakula gróf válogatott rémtettei. Árkádia, Budapest, 1985. Fordította: Bartos Tibor
