Julien Bendának a 20. század folyamán meglehetős ismertségre szert tett könyvét, Az írástudók árulását Babits Mihály ismertette a Nyugat 1928‑as 18. számában. Babits azért jelentette be ironikusan Julien Benda könyvéhez írt szövegéről, hogy az „csak könyvismeretés”, mert a könyv égető aktualitását és súlyát tekintve nem voltak kétségei. Ám a szöveg magyar fordítása csak 1944‑re készült el, a német megszállás hónapjaiban, így jelentős késéssel kerülhetett (volna) a szélesebb magyar olvasóközönség elé. Ugyanez a könyv a weimari köztársaságban heves vitákat váltott ki, ám fordítás hiányában az akkori Németországban sem hathatott igazán széleskörűen. Az angol fordításra 1955-ig, a teljes német szöveg megjelenésére pedig 1978‑ig kellett várni.[1] Rónai Mihály Andrásnak, a magyar szöveg fordítójának 1945-ös előszava szerint „[n]em olvasták el nálunk – s még az írók sem – Julien Benda nagy művét; pedig a roppant perspektíva, a könyv iszonyú, utólagos példatára minden félelmes vonatkozásával csak azóta bontakozott ki igazán – s nálunk az egész irodalom, az egész magyar szellem műszerek nélkül indult a legrémesebb sarki expedícióra (…).”[2]

A „sarki expedíció” a második világháború előre érezhető jeges fuvallata volt.

Benda könyve ebben a kísérőszövegben pusztán egy metafora erejéig vált a sarki expedíciók kísérőjévé. Benjamin hármas könyvismertetésének másik alanya, Viktor Sklovszkij az orosz polgárháborús évek gyilkosan hideg téli éjszakáit az 1917‑es októberi forradalom után a szó szoros értelmében szenvedte meg „sarki” kalandként, a krónikus tüzelőhiányban következtében. Az irodalomelmélet egyik korai előfutáraként fellépő Sklovszkij maga is a Benda‑féle „clerc” [„írástudó”] kategóriájába tartozott, amennyiben a fogalom alá tartoznak mindazok, „akik szellemi vezetői az emberiségnek: tehát író[k], papo[k], gondolkodó[k], tudós[ok] (…), s lelkek hódításának igényével fellépő akárki[...] egyaránt.”[3] Ám ennek ellenére iszonytató tehetetlenségként éli meg a polgárháborút: „Zuhanó kő vagyok, a Művészettörténeti Intézet, a formális (avagy morfologikus) módszeren alapuló orosz nyelvészeti iskola megalapítója. Olyan voltam, mint a varrótű, amelybe nem fűztek fonalat, s nyomtalanul járja át újra meg újra a szövetet.”[4] Sklovszkij tehát ugyanúgy nem tart sokat tevékenységéről a háborús időkben, ahogyan Polgar sem saját írói hatáslehetőségeiről a 20‑as évek végének krízise közepette. Talán éppen emiatt az öntudatos szerénység miatt jellemezheti őt Benjamin a tárcák másik gyűjteményes kötetéről szóló recenziójában[5] „legfőbb szabotőrnek”, Karl Kraus mellett említve őt.

 A Benjamin által egymás mellé állított három könyv heterogén nyelvezettel és filozófiával szól az európai krízisállapotról, Benjaminnak mégis sikerült megpillantani bennük azt, ami közös, és lázmérőként mérni velük a „forrongó” földrész hőmérsékletét.

*

Jegyzetek:

[1] Jean Améry Benda, der Unzeitgemäß‑Überzeitliche [Benda, a korszerűtlen‑időtlen] című előszavával jelent meg 1978-ban. Julien Benda: Der Verrat der Intellektuellen. München; Wien, Hanser 1978.

[2] Rónai Mihály András: Bevezető. In: Julien Benda: Az írástudók árulása. Feketes Sas, Budapest 1997, 16.

[3] Uo., 22.

[4] Viktor Sklovszkij: Érzelmes utazás. A zoo. Ford. Justus Pál. Európa, Budapest 1966, 110.

[5] Walter Benjamin: Alfred Polgar: Hinterland. Berlin: Ernst Rowohlt Verlag 1929. 275 S. In: Uő.: Gesammelte Schriften 3. k. 199 skk.