A jó japán (Akutagava és A szél hangja)
Fotó: Mai Jia
A jó japán (Akutagava és A szél hangja)

Vajon hogyan kerül egy 1937-ben, Kínában játszódó kémregénybe a tíz évvel korábban öngyilkosságot elkövető Akutagava Rjúnoszuke?Kiss Marcell esszéjében arról ír, hogyan idézi meg Mai Jia A szél hangja című művében Akutagava útijegyzeteit. 

 

1

Ha valaki belekezd egy kortárs (1980 után írt) kínai regénybe, szinte bizonyos, hogy olvasni fog benne a kínai-japán háború megaláztatásairól, a kulturális forradalom önpusztításáról vagy az 1980-as évek eleji nyitás társadalmi következményeiről.

Talán éppen Kína saját, huszadik századi történelmével folytatott irodalmi birkózása lehet a magyarázat arra, hogy miért vágnak bele magyar kiadók viszonylag ritkán kortárs kínai szépírók műveinek kiadásába, és miért törpül el mondjuk az elmúlt tíz évben, új címek szempontjából, a mai kínai (lakosság 1.4 milliárd) irodalom magyarországi jelenléte például az izlandi (lakosság 366.450) irodalom jelenléte mellett. A távolság egzotikuma nem ellensúlyozza a tematika vélt idegenségét.

Mindenesetre a hazájában elképesztő eladási adatokkal, és a regényeiből írt – a nyugodt alkotás lehetőségét a világ más részeihez hasonlóan Kínában is biztosító ‒ filmsorozatokkal büszkélkedő Mai Jia kínai írónak (1964-) szerencsére már a második regénye is olvasható magyarul. Az első, a Kódfejtő (Libri, 2016.) egy zseni életének és megőrülésének története, míg a tavaly megjelent A szél hangja (Libri, 2021.) egy, a kínai-japán háború háttere előtt kibontakozó kémhistória. A japánokkal kollaboráns kínai kormány titkosszolgálatába épül be egy kommunista ügynök, akit a japán titkosszolgálat reménysége, Hihara parancsnok próbál leleplezni.

Ezt az első olvasatot azonban magától értetődően követheti egy második, mert a könyvben olykor szó szerinti részletességgel megidézett kihallgatások menete, az egymást eláruló és bevádoló vádlottak sora nem annyira az 1930-as éveket, mint inkább a kulturális forradalmat idézi.

Legalábbis a kínai olvasók számára mindenképpen.

2

Már a vége felé jártam A szél hangja fordításának, amikor egy Akutagava Rjúnoszuke japán író Sanghaji útijegyzeteit megidéző, és a regény japán főszereplőjét, Hiharát jellemző részlettel találtam szemben magam:

A fiatalember még csak a húszas évei elején járt, de már egy öregember tapasztaltságával és bölcsességével rendelkezett. Természeténél fogva melegszívű, mindemellett művelt és logikus gondolkodású, talán kicsit túlzottan udvarias férfi volt, de mikor a japán hadsereg a honfitársaink körében lelkes támogatásnak örvendő tervei kerültek szóba, jogos felháborodásában egy másik ember képét mutatta. […] Ékesszólásának ereje belefojtotta a szót az ellenfelébe, csak úgy ömlöttek belőle a mindig helyénvaló szavak. Csak hát, ha honfitársaim hallják, biztosan japán lelkét vesztett árulónak bélyegzik. Mintha csak a Tang-dinasztia korában élte volna az életét, gyakran szavakba is öntötte, hogy mennyire tiszteli a kínai civilizáció nagyságát. Mindeközben logikusan hangzott, amit mondott, legalábbis nekem úgy tűnt.

Ezek mérsékelten Akutagavás mondatok.

Ám ennek ellenére semmi esetre sem kezdtem el keresgélni a hosszúra nyúlt bekezdést a japán író művében, mert rögtön tudtam, hogy úgysem találnám meg, hiszen nem idézetről, hanem Mai Jia saját mondatairól van szó. Egyébként sem ez az első alkalom, amikor A szél hangja elbeszélője, finoman szólva, tesz a filológiai hűségre. Néhány fejezettel korábban például felidézi Muraszaki Sikibu Gendzsi szerelmei című művének egy részletét, Gendzsi herceg és a rokudzsói hölgy szerelmes találkozását. Csak hát ilyen jelenet nincsen a 11. századi nagy japán klasszikusban…

De hogyan is kerül egy 1937-ben, Kínában játszódó kémregénybe a tíz évvel korábban öngyilkosságot elkövető Akutagava Rjúnoszuke? Az 1749.hu olvasói eddig kétszer találkozhattak Akutagava Sanghaji útijegyzeteiből válogatott részletek fordításaival, melyekből kitűnik, hogy a japán irodalom egyik legnagyobb alakja, amellett, hogy behatóan ismerte a klasszikus kínai kultúrát, járt Kínában és a látszólag lényegtelen apróságokat boncolgatva a lényeget felvillantó jellegzetes stílusában írt is az országról.

Akutagava politikai meggyőződéséről, ha esetében ilyenről egyáltalán beszélhetünk, megoszlanak a vélemények, de az biztos, hogy az irodalom sokkal jobban érdekelte a politikánál, és Kína ellenes nacionalizmussal semmiképpen nem lehet megvádolni.

Nem meglepő hát a kínai író választása, hogy a Japán agresszív külpolitikájával azonosuló japán főszereplője, Hihara parancsnok patrónusa majd később antitézise maga Akutagava legyen. Egy bölcs, jó japán. A regény vége felé található, Mai Jia által írt Akutagava „szövegek” és „interjúk” alá is támasztják mindezt.

Persze minden bizonnyal elegánsabb lett volna, ha Mai Jia a japán író eredeti mondatai felhasználásával ad támasztékot a saját művének, de ne legyünk vele igazságtalanok, még az is lehet, hogy próbálta, csak nem ment.

Talán elég elolvasni az ezzel az esszével egy napon megjelenő Akutagava részletet, és már tudjuk is, hogy miért. Hiszen lehet-e egy „lényegtelen apróságot”, a sanghaji Huxin pavilont körülvevő tavacskába pisáló kínai férfit „az öreg és hatalmas ország félelmetes és élesen ironikus szimbólumává” emelő író par excellence „jó japán”?

Az esszé szerzőjéről
Kiss Marcell (1978)

Műfordító. Kínai, koreai, japán és angol nyelvből dolgozik. Fontosabb fordításai: Gao Xingjian: Lélek-hegy (2008), Han Kang: Nemes teremtmények (2018), Mo Yan: Élni és halni végkimerülésig (2020)

Kapcsolódó
Akutagava Rjúnoszuke: Japánok (Sanghaji útijegyzetek, részlet)