6 perc világhír! Újabb francia díjak, köztük a Párizsban elnyerhető irodalmi elismerések legáhítottabbika, valamint ráadásképp a krimi némely zsánerének megizmosodása László Ferenc e heti, háromfogásos eredményhirdetésében.
Az elmúlt pár hónap során e rovat cikkeiben szoros figyelemmel kísértük az őszi francia irodalmi szezon, a rentrée littéraire eseményeit, és most elérkeztünk a díjak valóságos sűrűsödési pontjához. Merthogy a hét első két napján három díj is gazdára talált: november 6-án a Prix Femina, 7-én pedig gyors egymásutánban előbb a Goncourt testvérek, majd a Théophraste Renaudot nevét viselő rangos elismerés.
Ilyesformán nem is annyira a „hölgyeké az elsőbbség” ómódi bájú elvét, mint inkább az időrendiség logikáját követve az 1904-ben alapított Prix Femina odaítélésével ildomos kezdeni. Nos, az egynemű női zsűri által, mindazonáltal korántsem kizárólag női szerzőknek kiosztott díjat hétfőn a 46 esztendős Neige Sinno nyerte el Triste tigre (Szomorú tigris, Éditions P.O.L.) című alkotásával. Az erősen, sőt felkavaróan önéletrajzi ihletésű mű, amely felerészt esszé, felerészt regény, egy gyermekkori trauma története: az írónőt ugyanis kislány korában többször megerőszakolta a mostohaapja. A Mexikóban élő szerző, aki spanyolul és angolul is ír, eddig két könyvet adott közre franciául: egy novelláskötetet La Vie des rats (A patkányok élete, La Tangente, 2007) és egy regényt Camion (Teherautó, Christophe Lucquin, 2018).
A Triste tigre az évad egyik legfontosabb és legnagyobb figyelemmel kísért kötete – és egyúttal több díj favoritjának számított. Olyannyira, hogy a Goncourt első számú esélyese is ez a szerző-és-könyv volt – legalábbis a Femina odaítéléséig, hiszen
a zsűrik többnyire tartják magukat az egy mű-egy díj szisztémájához.
Ám még hétfőn is arról olvashattunk, hogy az olvasói néphatározat – 36 %-os, azaz relatív többséggel – Sinno könyvének ítélné a pálmát, már persze ha ez lenne a Goncourt döntéshozatali metódusa. Csakhogy e legkívánatosabb díjról változatlanul tíz, az intellektuális elitet képviselő döntnök határoz: a fehér asztal mellett, a Prix Goncourt évszázados „törzshelyén”, az Opéra Garnier közelében lévő patinás Drouant étteremben. Idén is itt született meg a döntés, méghozzá idén is mindösszesen 14 szavazási körben, legvégül az elnök, Didier Decoin duplán számításba vett voksával, akárcsak tavaly. A négy tételesre szűkített listáról pedig végül a filmesként is jól ismert (például a Rosszbarátok című feledhető David Schwimmer-Simon Pegg mozit megrendező) Jean-Baptiste Andréa lett a Goncourt-díj és az azzal járó
10 eurós pénzösszeg, no meg a felbecsülhetetlen értékű publicitás ez évi jutalmazottja.
Az 52 éves író-filmrendező-forgatókönyvíró regényéről, amely az Iconoclaste kiadó számára meghozta történetének első Goncourt-ját, Ádám Péter szavait idézhetjük:
„A Veiller sur elle (Széltől is óvni) című regény szerzőjének győzelme nem kis meglepetést okozott (a zsűri korábbi favoritját ugyanis egy nappal korábban elorozta a Femina-díj grémiuma). A mű cselekménye szerint egy piemonti kolostorban 1982 őszén idős férfi haldoklik, aki élete utolsó négy évtizedét a szerzetesek között töltötte. A főhős, az alacsony növésű Mimo Vitaliani olasz szülők gyermekeként Franciaországban született, azonban a szülőktől igen korán a szobrász Alberto nagybácsihoz került, aki a gyerekből szobrászművészt akart faragni. A regénynek, amely egyszerre bűnügyi történet és a Grál keresése, a XX. század két nagy háborúja és az olasz fasizmus a történelmi háttere, fő erénye pedig a hányatott gyermekkor meg a gyermekkori szerelem költői felidézése. Mimóból később sikeres és ihletett festő lesz, míg végül szakít a fasiszta rezsimmel, amely szintén megrendelője. A szerzőnek ez a negyedik regénye.”
Kedden kora délután azután hagyományosan a „vigaszdíj”, az 1926-ban alapított és a XVII. századi természettudósról, literátorról és emberbarátról elnevezett Prix Renaudot is új nyertesre talált az 58 esztendős Ann Scott személyében, aki egykor manöken volt, művésznevét Francis Scott Fitzgerald tiszteletére választotta, s aki most Insolents (Provokatőrök, Calmann-Lévy) című regényével győzedelmeskedett. Újra Ádám Pétert idézve:
„A kilencvenes évek párizsi techno-queer közegének közismert és körülrajongott alakja regényében azt meséli el fiktív szereplőkkel, hogy mi lett az akkori éjszakák sztárjaiból. Az egykori fiatalok, akik valamikor az avantgárd élvonalát alkották, már nem érzik jól magukat a mai Párizsban, többségük szétrajzott: ki New Yorkba ment, ki Londonba vagy – miként a regény hőse, és egyszersmind a szerző alakmása: Alex – egy eldugott bretagne-i faluba, ahonnét „hét kilométert kell megtenni a legközelebbi pékségig”. A regény hol a Párizsban maradó Margot, hol a homoszexuális galériatulajdonos Jacques, hol Alex életére összpontosít. A hősökben az a közös, hogy mindegyiküknek gyógyíthatatlan magány az osztályrésze. Amiért is a regénynek a fentiek mellett a társtalanság a fő témája...”
*
Végezetül, midőn en passant és en chemin azért még megemlítjük a Goncourt és a többi díjak két lemaradt esélyesét, a Humus című ökológiai regény szerzőjét, Gaspard Koeniget és a művében (Sarah, Susanne et l'écrivain) egy középkorú asszony összeomlástörténetét dokumentáló Éric Reinhardt-t, fordítsuk tekintetünket az angolszász világ, a krimi műneme és a jövő felé. Pár napja híre érkezett ugyanis annak, hogy a krimiirodalom művelőinek immár 70 esztendős brit szakmai egyesülése, a Crime Writers’ Association reagált az olvasói ízlés változásaira. A szervezet nagy presztízsű díjcsaládja, a Dagger Awards ugyanis 2024-től két új kategóriával fog bővülni, a döntéshozók által bölcsen fel- és elismerve a trendek alakulását. Vagyis jövőre már külön díj jár majd a lélektani thrillereknek, és éppígy a cosy crime, magyarán a lakályos krimi az évi legjobbjának. (Az előbbi neve Twisted Dagger, míg az utóbbié Whodunnit Dagger lesz). Időszerű döntés, de egyszersmind meglepő is – mármint hogy eddig még nem jutott célzott díj az erőszakábrázolást minimalizáló, meghitt és kellemes hangulatú, hajdan Agatha Christie, ma pedig Richard Osman nevével fémjelzett cosy crime oly népszerű zsánerének.
