Viliam Nádaskay: Transzplantáció
Fotó: rawpixel
Viliam Nádaskay: Transzplantáció

Doktor úr, nyugodjon meg, majd kitalálunk valamit.
Nézzük kizárásos alapon:
             bal láb nélkül nem lennék az, aki vagyok. A jobb lábamról le tudok mondani, úgy
             igazán sose tudtam vele mit kezdeni. A két karomat viheti, igen, a jobb karomat is,
             csak ne kerüljön rossz kezekbe.
A péniszemet ne, csak az emlékeztetett rá, hogy semmit se változtam.
A belső szerveket viheti, az összeset, a beleken kívül, ők az egyetlen valódi magánügyem mozgatórugói.
             Az agyamat a személyi igazolványommal együtt tegye formalinba, mind a kettő méltó
             a figyelemre, jó lenne, ha az emberek objektívan megvizsgálhatnák.
Doktor úr, önnek ebben a folt nélküli, fehér köpenyben, ezzel a sztetoszkóppal a nyakán, amit
             sose próbált a hasához tenni, a mindenféle injekcióival és a gyereksarokkal a
             váróteremben esélye sincs, hogy megértse, miről beszélek.
Továbbá: a fogaimat, a beszorult húsdarabbal együtt helyezze egy időkapszulába, a
             hallócsontommal – a kalapáccsal, és a combcsontommal együtt, jelenleg ugyanis
             ezeket tartom a legfontosabbnak. A többi csontomat és izmomat nyugodtan darálja le,
             hogy visszakerüljenek a körforgásba.
Bizony, doktor úr, szívesen és élvezettel olvasnám a testem összetevőit egy löncshúsos
             konzerv címkéjén. Ne féltsen, szúródott már gombostű a körmöm alá, ismerem a
             hirtelen és váratlan szavak jelentését,
Jövő héten, mikor újra eljövök, kérem, doktor úr, vágjunk bele.

*

A fordítás a PesText Garajszki Margit által vezetett szlovák-magyar műfordító műhelyének keretén belül készült.

A vers szerzőjéről
Viliam Nádaskay (1994)

Szlovák költő, szerkesztő. 

A fordítóról
Ferencz Mónika (1991)

Junior Szépíró-díjas költő, műfordító. Kötete: Hátam mögött dél (Scolar, 2017).