Keserű az eper. Tegnap vettük
egy örmény kereskedőtől a piacon. Átvágtunk
a tömegen, és a tér
pazar hangzavarától sebzetten
a bolthoz érkeztünk: színes
varázsban lángolt a világ.
A napsütés és a gyümölcsök zamata
szelíden fürdette a reggelt. Mandarin,
körte, őszibarack, kivi,
alma. A világ ünnepének
metaforái: robbanás,
öröm, az ember kemény munkája.
Az érmék kézről kézre jártak.
Ősi nyelvén búcsúzott,
megáldott minket a boltos. Most,
tévézés közben, amikor hozzákeverném
a joghurthoz az epret, már kóstolás előtt
tudom: keserű. Szájukkal a föld felé,
mint leszakított liliomok, emberek százai
hevernek. Vérük sötét tócsákat
hagy, poshadó, kiszáradt nyomokat
a termekben. Kenya, 2015.
Az ember meghalt, s vele Isten is.
Nincs hivatalos szerv,
ami igazolhatna ekkora szégyent.
Koktéljaikat szürcsölgetik
egy másik óceánra néző teraszon. Semmit sem
érnek az életek. Semmit sem
érnek a testek. Semmit sem ér a szent ital,
amit a barbárság és a semmi gyermekei
soha nem látott gyűlölettel,
kíméletlenül fröcsögtetnek.

A vers eredeti címe: Fresas