Szei sónagon: Párnakönyv (részletek)
Fotó: Wikipedia
Szei sónagon: Párnakönyv (részletek)

Egy igazi japán klasszikus - folytatjuk a Párnakönyv közlését.

3

Az újév

Az újév első napján gyönyörűen friss és üde az ég, gomolyog a köd, és öröm látni, hogy mindenki ünneplőbe öltözik, aki él és mozog, és az arcát is a szokottnál alaposabban készíti ki: ünneplik őfelségét és magukat.

Hetedikén szedik a harsogó zöld új hajtásokat a hófoltok közül, és külön élvezet figyelni, hogy mennyire odavannak, akik nem szoktak ilyesmit közelről látni. A vidékiek feldíszített kocsikkal jönnek megnézni a Fehér ló ceremóniáját. Az is mókás, amikor áthaladnak a középső kapu küszöbén, összekoccan a fejük, amire nem számítanak, kipotyognak a díszfésűik, némelyik el is törik, ezen pedig aztán jót nevetnek.

A Szaemon-kapu őrházánál rengeteg udvaronc állt, elvették az apródoktól az íjukat, és nevetve ijesztgették velük a lovakat – a kocsink redőnyének résein át beláttam egy pillanatra: látszott egy rácsos fakerítés, és érdekes volt, ahogy a lámpagyújtogató főudvarhölgyek jöttek-mentek. Belegondoltam, hogy mennyi jót kellett tennie valakinek az előző életében, hogy ennyire megilletődöttség nélkül tudjon járni-kelni, tenni-venni az udvarban. De így csak kevés helyen lehet látni őket, az apródok arcbőre kilátszik a festék alól, koromfeketék a foltok, ahova nem jutott fehér, olyan, mint a föld, amin csak itt-ott maradt meg az olvadó hó, nézni is rossz. Az is félelmetes volt, ahogy a lovak bevadultak és felágaskodtak, ezért visszahúzódtam a kocsiba, és onnantól fogva nem láttam rendesen, mi történik.

Nyolcadikán jönnek köszönetet mondani a kinevezésekért – tetszik, hogy a sebesen hajtott kocsik hangja máshogy cseng, mint szokott.

Tizenötödikén szerencsehozó hétfű-kását esznek, elrejtik a fakanalat, amivel keverték, és nagyon szórakoztató, ahogy a különböző rangú udvarhölgyek figyelnek, nehogy rájuk csapjanak vele, folyton hátrafelé pislognak, de aztán hogy-hogy nem, mégis borzasztóan örül, akit eltaláltak, mindenki nevet, ami pedig különösen nagyszerű. De megértem, ha másoknak meg savanyú a szőlő.

Amikor az újdonsült férj, aki csak nemrég jár a házhoz, készülődik a császári palotába, alig várják, hogy kitegye a lábát, be-bekukucskál az adott ház magát legtöbbre tartó szobahölgye, bent várakozik hátul, aki pedig elöl van, elneveti magát, mert látja rajta, hogy mire készül, erre a másik leinti, hogy „Ne már!”, de úgy látszik, az úrnőjük nem vesz észre semmit, csak nyugodtan üldögél. Ő közelebb megy hozzá, rámondja valamire, hogy „Csak elveszem ezt innen!”, de gyorsan megcsapja úrnőjét és elszökik, mire mindenki dől a nevetéstől, aki csak ott van. Az úrfi sem veszi rossz néven, csak mosolyog, a kisasszny nem különösebben lepődik meg, bár kissé elpirul, ez különösen tetszik. A hölgyek egymást is megcsapkodják, sőt a férfiakat is. Most mégis mit akarnak? Egyesek sírnak, felidegesítik magukat, átkozzák a másikat, csúnyákat vágnak a másik fejéhez – ezt is öröm nézni! Ma még a palotában és más tiszteletreméltó helyeken is mindenkinek elment az esze, és nem bír magával.

A vidéki tisztségviselők kinevezésének napja táján például nagyon érdekes az udvar. Amikor esett a hó, és minden agyonfagyott, negyedik-ötödik rangúak jöttek-mentek a jelentkezési lapjaikkal – a lelkes fiatalokhoz szép reményeket fűz az ember. De az öregebbek, akiknek már mondjuk ősz a haja, és traktálnak minket az ügyeikkel, még a szobáinkba is bejönnek, nagy hévvel magyarázzák, hogy ők mitől annyira rátermettek, és közben fel sem tűnik nekik, hogy a fiatal hölgyek utánozzák őket és nevetgélnek rajtuk. „Kérlek, szólj az érdekemben őfelségének! És a császárnénak is!” – mondják, de ez még hagyján, ha legalább utána sikerrel járnak. Sajnálatos, amikor el sem érik, amit akartak.

A harmadik hónap harmadik napja jeles nap, olyankor jó, ha kellemesen süt a nap. Épp virágozni kezd a barack. A fűzfa és társai nagyszerűek, de hát ez magától értetődik. Csodálatos, hogy még úgy be vannak gubózva. Már túlzásnak érzem, amikor teljesen kinyíltak. Olyan szép egy gyönyörűen virágzó, hosszú szárral letört cseresznyeág, egy nagy vázába állítva. Ha pedig valaki – legyen az vendég vagy valamelyik főnemesi fivére úrnőmnek – pont szakuraszínű (vagyis piros bélésű, fehér) köntöst visel, és szándékosan kilógatja alóla az ingét, és úgy beszélget a virág közelében ülve, hát az egyszerűen csodálatos.

A negyedik hónapban a Kamo-fesztivál időszaka a legjobb. A legbefolyásosabb nemesek és az udvaroncok öltözékében csak annyi különbség van, hogy a legfelső köntösük a rangjuknak megfelelően sötétebb vagy világosabb színű, alatta mindenkinek ugyanúgy fehér a többi réteg, látszik, hogy így nem sül rájuk, öröm nézni őket. A fák lombján még nincsenek olyan sűrűn a levelek, csak frissen zöldell minden, az eget semmiféle köd nem választja el tőlünk, és ez valahogy annyira lenyűgöz – hát még az micsoda érzés, amikor napnyugtakor vagy estére kissé felhős lesz, és egy óvatos kakukk énekét hallom olyan távolból, hogy azt hiszem, a fülem cseng.

Amikor közeledik a fesztivál napja, öröm nézni, hogy kékbe játszó vörösessárga meg lilába hajló vörös anyagokat visznek-hoznak, feltekerve, papírba göngyölve. Ilyenkor még jobban tetszenek a különféle anyagok, mint máskor, például a szuszogo, amelyiknek egyre sötétebb a színe a ruha alja felé, vagy a murago, amelyik foltosra van batikolva. A kislányoknak legalább a haját megmossák és szépen megfésülik ilyenkor, némelyiküknek rongyos a ruhája, össze-vissza áll rajta, hirtelen sürgős lesz, hogy a szandálokat, cipellőket megvarrják, zsinórjukat megjavítsák – szórakoztató nézni, hogy mindenki rohangál, mert alig várja, hogy eljöjjön a nagy nap. Táncikálva járnak-kelnek, aztán amikor felveszik az ünneplőt, úgy megilletődnek, hogy olyan kimérten kezdenek mozogni benne, mint a dzsószának nevezett papok. Élvezet látni, ahogy mindegyikük mellé rangjához méltóan kísérőnek áll a szülője, a nagynénje, a nővére vagy másvalaki, hogy vezesse.

Amikor valaki, aki mindenáron kuródo[1] akar lenni, csak az nem megy egyik pillanatról a másikra, aznap kéket[2] visel, kívánnám neki, hogy sose kelljen levennie. Viszont sajnálatos, hogy az övé nem damasztból készült.

9

Ahogy az újonnan előléptetettek őfelsége elé járulnak köszönetet mondani, az rendkívül felemelő látvány. Csodálatosak hosszan elnyúló uszályukkal, ahogy a trón felé fordulnak. Meghajolnak, majd heves hálatáncot lejtenek.

23

Lehangoló dolgok

  • Nappal ugató kutya.
  • Varsa tavasszal.[3]
  • Pirosszilva (kóbai[4])-ruha a harmadik vagy a negyedik hónapban.
  • Marhatartó, akinek meghalt a marhája.
  • Szülőház[5], ahol meghalt a csecsemő.
  • Kályha vagy tűzhely, amiben nem ég a tűz.
  • Egy tudósnak folyton csak lányai születnek.

(…)

  • Olyan ember háza, aki nem kapott megbízatást a kinevezésekkor (Dzsimoku). Úgy tudták róla, hogy idén már mindenképpen kinevezik valahová, és összegyűlt nála mindenki, akik korábban szolgáltak, csak szétszéledtek, vagy majdhogynem vidéken élnek, a ki-be járó kocsik között egy talpalatnyi hely sincs, versengenek, ki mehet kísérőnek a szentélylátogatásra, hogy imádkozzanak a sikerért, esznek-isznak, vigadnak, de aztán eljön harmadnap[6] a hajnal, és a kapun mégsem kopogtatott senki. Furcsállják, fülelnek, mikor hallják a felvezetők kiabálását,[7] tehát amikor a legrangosabb nemesek távoznak. A legényt, aki előző este óta ott fagyoskodott, vacogott, hogy megtudja az eredményt, már alig viszi a lába hazafelé, de most senki sem meri kérdezgetni. Idegenek érdeklődnek, hogy „Mi lett az uratokból?”, kivétel nélkül azt válaszolják, hogy „Ennek és ennek a tartománynak az ex-kormányzója”. Aki igazán várta a jó híreket, az most nagyon bánatos. Másnap reggel kezdenek elszállingózni, pedig annyira szűken voltak. Akik régóta a háznál vannak, és nem mennének el olyan könnyen, már az ujjukon számolgatják a jövő évi esélyes tartományokat, és nagyon megmosolyogtató látni, ahogy peckesen próbálnak sétálgatni. Szívszorító.

(…)

45

A tonomo dzukaszánál[8] nincs csodálatosabb. Az alacsony rangú udvarhölgyek számára nincs, aki nála irigylésreméltóbb lenne. Ezt a munkát igazán végezhetné egy magasabb rangú ember is. Ha valaki fiatal és csinos, csak előnyére válik, ha szebb ruhát hord. Ha kicsit öregebb, és ismeri a szokásokat, és nem feledékeny, az nagyon jó és helyes.

Szerintem a tonomo dzukaszának legyen szép arca, legyen valakije, évszakhoz illő öltözetben járjon, és az uszálya meg a kariginuja is legyen divatos.

46

A férfi (szolgáló) meg legyen testőr. Egy mégoly szép és elegáns nemesifjú mit sem ér testőr nélkül. Például szerintem a ben[9], az jó tisztség, de elég rossz, ha nincs testőre, akinek rövid a köpönyege uszálya.

54

Az udvari névsorolvasás, az aztán igazán érdekes! Előfordul, hogy a névsorolvasó őfelségénél szolgál aznap, és utána végzi a felolvasást. Lábdobogást hallani, megérkeznek, mi pedig úrnőm lakrészének keleti szárnyában hallgatózunk, és mindenkinek torkában dobog a szíve, amikor ismerős név hangzik el. Hogy érezhet, aki olyan nevét hallja, akitől annyi nem telik, hogy tudassa, él-e, hal-e. Szórakoztató, ahogy megtárgyaljuk, ki mutatkozik be jól, ki rosszul, vagy kit lehet rosszul hallani. Amikor a jelek szerint vége, íjukat pengetve megérkeznek a Takigucsi-testőrök, döng a cipőjük, míg a névsorolvasó kuródo nagyokat dobbant a lábával, tehén-tigris (északkelet) irányban két térdre ereszkedik a korlátnál, őfelsége felé fordul, és háttal a katonáknak végigkérdezi, hogy ez-és-ez jelen van-e. Megmondják a nevüket, ki hangosan, ki vékonyka hangon, és ha valakiről jelentik, hogy ma nincs itt, akkor a kuródo rákérdez, hogy miért, megválaszolják, a kuródo pedig csak azután mehet el, hogy meghallgatta a válaszokat, de egyszer Maszahiro nem így tett, és a főnemes urak szóvá tették neki, mire ő meg jól felhúzta magát, és a testőrökre fogta a baklövését, a vége pedig az lett, hogy már ők is kinevették.

A császári étkező tálcái között a polcon egy cipőt találtak, lett is haddelhadd, jót szórakoztunk rajta, a tonomo dzukasza, a lámpagyújtogató hölgy meg is kérdezte: „Vajon kié lehet? Honnan tudhatnánk?”, mindenki erről beszélt, amikor ő közölte, hogy: „Hát az enyém, Maszahiróé! Az én szutykos holmim!”, amiből még nagyobb botrány kerekedett.

55

Egy tapasztalatlan, jó házból való férfi ne szólítson nevén egy cselédlányt folyton, mert visszatetsző. Tegyen úgy, mintha „hogyishívják” – nem jutna eszébe a név egyik fele. Menjen oda a hölgyek szobáihoz, bár éjszaka rosszul veszi ki magát: a palotában üzenje be neki jöttét a tonomo dzsukaszával, vagy ha olyan helyen jár (a palotán kívül), ahol az nincs, akkor valakivel az őrszobából, mert ha maga hívná, a hangjáról egyből felismernék.

Szolgálólányok, kisleányok esetében azonban mindez nem szükséges.

133

Unalmas dolgok

  • Monoimi (baljós nap), amit nem a lakhelyemen töltök el.
  • Szugoroku-társasjáték, amiben nem halad a bábum.
  • Valakinek a háza, akit nem neveztek ki sehova a kinevezésekkor (Dzsimoku).
  • Ha esik az eső, az aztán az igazán unalmas!

134

Unaloműző dolgok

  • Go-játék.
  • Szugoroku.
  • Monogatari (regényes történetek).
  • Egy három-négy éves kisgyerek aranyosan csacsog.
  • Egy elég kis gyerek magában beszélget, vagy takaét[10] játszik.
  • Gyümölcs (és más nassolnivalók).
  • Egy férfi jön, aki szórakoztató és nagybeszédű: akkor is beengedem, ha baljós napom

*

Jegyzetek:

[1] A császár közvetlen környezetében szolgáló belső titkár, segédkezik többek között az öltözködésnél és az étkezésnél.

[2] Tiltott szín, a császáron kívül más nem hordhatta, kivéve a hatodik rangú kuródók (titkárok).

[3] Varsa (adzsiro): kizárólag télen használt halcsapda.

[4] A színe piros, a visszája lila. Őszi és téli viselet. A harmadik tavaszi, a negyedik nyári hónapnak számít.

[5] A szülést tisztátalannak tartották, azért ilyenkor vagy elkülönítettek egy szobát, vagy külön házat építettek. Mint korábban láttuk, a császárnénak is ki kellett költöznie a császári palotából.

[6] A kinevezések két napon át folytak.

[7] Tehát hazafelé tartanak a kinevezéseken részt vevő főurak (kuge). A harmadik rang fölöttieknek járt a felvezető.

[8] tonomo dzukasza: a takarítást és a fűtést felügyelő hivatal, itt az ebben a hivatalban dolgozó alacsony rangú udvarhölgyet jelöli.

[9] ben: a Nagy Államtanács iratait kezelő hivatalnok. A ben hivatal jobb és bal hivatalra oszlik, és mindkettőben külön nagy-, közép-, és kisben tisztviselő van.

[10] Feltehetőleg egy játék neve, pontos jelentése ismeretlen.

A cikk szerzőjéről
Szei sónagon (966?-1025?)

Japán udvarhölgy, Icsidzsó császár udvarában szolgált, Teisi császárné mellett. Kortársa volt a híres Gendzsi szerelmei című mű szerzője, Muraszaki sikibu, de ő a később beiktatott Sósi császárné mellett dolgozott.

A fordítóról
Mayer Ingrid (1979)

Műfordító, japanológus. Legutóbbi fordítása: Murakami Haruki: A kormányzó halála (2.rész). 

Kapcsolódó
Párnakönyv (részlet)
Párnakönyv (részlet)
Japán világirodalmi klasszikusok?
Mayer Ingrid (1979) | 2020.06.02.