Némi pókháló

Feküdt a verítéktől lucskos lepedőn, nézte az omladozó mennyezetet, és hallgatta az utca zaját. Reggel elment a víz, kijöttek a városi vízművek emberei, és a meghibásodást keresve teljesen feltúrták az utat. A forgalmat leállították, de ez cseppet sem növelte a csendet: az aszfaltot feltörő légkalapács meglehetősen zajos volt.

Leengedte a karját az ágyról a padlóra. Ujjai a háromnapos cigarettacsikkel teli hamutartóba estek. Viszolyogva törölte bele a szőnyegbe a kezét, majd kicsit megrázta, és konstatálta: hamu került a körme alá. Felsóhajtott, és maga mellé emelte a kezét az ágyra.

Az ágy enyhén meg-megremegett. Valószínűleg a légkalapácstól. Felkelt, a hűtőhöz ment, kinyitotta, és kivette a vajastálkát. Késsel letört egy darab vajat, és a serpenyőre helyezte. Kivett két tojást és egy doboz instant kávét is.

Aztán észrevette az ajtó alatt bedugott borítékot. Bélyeg nincs rajta. Felismerte a kézírást és a tinta színét. A fürdőszobába ment, darabokra tépte a bontatlan levelet, és a vécécsészébe dobta az egészet.

A víz zöldes színű lett.

Közben a konyhában odaégett a vaj. A keze köré csavarta a tunikája szélét, félrehúzta a serpenyőt, a mosogatóba tette, és ráengedte a vizet, amely sistergett a forró felülettel érintkezve.

Visszament a szobába, leült az ágyra, térdét az álla alá húzta, és halkan sírni kezdett.

Az ágy meg-megremegett.

Kompiláció

A lány megfordult, rápillantott, és így szólt:

– Adj egy cigarettát.

Lazar félszegen nézett a körülöttük levő emberekre, akik hozzá hasonlóan sorban álltak a pult előtt:

– Logikus, valószínűleg azt hiszik, ismerem őt.

A lány kivett egy cigarettát a kissé összegyűrt és félig üres csomagból, amit a férfi odanyújtott neki, az ajkai közé vette, és várt. Lazar ismét zavarba jött, elővett egy öngyújtót, és meggyújtotta a lány cigarettáját.

– Itt tilos a dohányzás, tudja? – mondta mintegy mellékesen, és visszatette a paklit a zsebébe.

Nagyot szívott a cigiből, és hátat fordított Lazarnak. Nem mondott semmit. Még egy köszönömöt sem.

A lány sorra került, felvette a pénzt, és arrébb lépett. Lazar átnyújtotta a kártyáját. Az ügyfélablak mögött az ujjak rutinos gyorsasággal kopogtak a terminál billentyűin.

– Nincsenek új befizetései – mondta kissé túl hangosan az ügyintéző hölgy. Lazar megszégyenülten indult a kijárat felé. A nő az ajtóban állt.

– Elmegyünk egy kávéra?

– Sajnálom, de nekem nincs...

– Nem azért hívtalak, hogy elvigyél kávézni, hanem hogy megigyál velem egy kávét.

Szélfújás fogadta őket az utcán. Lazar a lány mellett gyalogolt, kerülte a tekintetét. Csak lassan, az első lépések mindig a legnehezebbek...

A lány ránézett:

– Ideges vagy. Nem bántalak, nyugodj meg.

Beléptek egy kis kávézóba, üres volt. A pincér mégis a legrosszabb asztalt adta nekik. Lazar ránézett a gyűrött zakójára, a meglehetősen piszkos nyakkendőjére és nadrágjára. Logikus.

A lány rendelt két nagy kávét, mellé két-két croissant-t és két doboz cigarettát. Blondot magának, Caporalt neki.

– Kellemetlenül érzem magam... – szólalt meg Lazar.

– Ne nyavalyogj – válaszolt a lány mosolygva. – A nevem Sofija. Te pedig valószínűleg Vronszkij vagy, esetleg Karamazov vagy valamelyik másik szláv mártír.

– Legyen Vronszkij – válaszolta hűvösen.

– Bocsánat, de szánalmas az egész, vicces vagy ezzel a fene nagy tragédiával az arcodon. És ezzel az akcentussal. Tudsz-e te egyáltalán – egyed már azt a croissant-t – mosolyogni?

Beleharapott a croissant-ba, és teli szájjal mosolygott.

– Na látod, tudsz. Nyugi, ember.

– Most megnyugodtam. Talán túlságosan is.

– Soha nem lehet túlzásba vinni, hidd el. – Lepöccintette a hamut, és eloltotta a cigarettát a kávéscsészében. Kinyitotta a táskáját, kivett két nagy címletű bankjegyet, és letette az asztalra, közvetlenül a hamutartó mellé. Becsukta a táskáját, majd újra kinyitotta, beletette a cigarettáját, felkelt, odahajolt Lazarhoz, és megsimogatta a haját:

– Köszönöm a társaságot, Vronszkij.

Kiment a kávézóból, bele a szélbe, nem nézett hátra.