Gizem Altın Nancenak és Victor Ananias élő emlékének

I.

A sziget legidősebb fenyője mutatta meg
A fák országgyűléséhez vezető utat
A dombtető felé kell menned mondta
A meztelen nyárfák és a fűzfák találkozópontjára
Egy faépület maradványait találod ott
Lépj be
Ne tántorítson el a szégyenlős fenyő
El fog az vinni téged

II.

Mikor elérsz az ösvényhez
A hold vékony arcára fókuszálj
Függeszd fel ott magad kicsit
Találj ki egy dalt Ó én hintám címmel
A monostorig visszhangozzon hangod

III.

Sikolts fel
Akkorát sikolts
Hogy az erdőben minden élő
Azt gondolja nem ember vagy
Hanem egy közülük

IV.

Azután gyalogolj tovább
A fenyőtűk legyenek ágyad
Ha ott behunyod szemeid
És hosszan alszol
Magad is elhiszed hogy hallod a gyökereket

V.

És néhány titkos lélegzetvétel után
Mint aki most ébredt fel arra hogy öreg
Kiáltsd a nyelven amit csak a fenyőtűk ismernek
„Nem hiszem el hogy meghalt!”

Háromszor ismételd el
Háromszor
Mert a baglyok a három végtelenségében hisznek

VI.

Csak ekkor hallod majd meg
Az erdőt kívánságaival művelő kaval szólamát
És soha többé nem mondod azt hogy
„Nem fogot verset írni olyan halottaknak
akiket nem ismerek”