Kasza és kulcs

A költészet köszöntés
és búcsú,
a kettő között nincs semmi.
Semmi sincs.
A Semmi van.

Van a gyerekeket csinálás
és a nadrágba csinálás. A szülés
és a megváltás.
Szúnyogok és homárok megölése.
Homérosz és Werther olvasása.
A fogorvos és a kertész élete.

Barátom, K. azt mondja,
néhány éve csak
búcsúkat írok.

Mindig hittem a túlvilágban.
A lélekvándorlásban és a többiben.
Az élet számomra álom volt. Nyitott
szemmel álmodni. A halál pedig
egy öregasszony
rozsdás kaszával (kicsit később
megértettem, hogy inkább ifjú
és szép, mint Malczewski festményén).

Most már tudom, hogy van valaki,
a kezében kulccsal, valaki,
mint Péter apostol.
Mindig kulccsal ábrázolják őt,
de csak nemrég
fogtam fel értelmét ennek a képnek.
Amikor meghalsz,
valaki átad neked egy kulcsot, amellyel
– Kafkának igaza volt – kinyithatod
vagy bezárhatod a kaput.

A búcsú köszöntés.

Emlék egy költői estről

Egy költészettől kínzott gyerek
sírt,
de a költők csak felolvastak
és felolvastak.
Olvastak, mert tudták,
hogy a világ tele van kérdésekkel
és ellentmondásokkal, a világ,
mely már nem tartozik hozzájuk.
Olvastak a gyerek dacára
és a világ dacára,
a könnyekkel szemben,
olvastak és olvastak.

A gyerek ordított, mert egy másik álom
gyermeke volt,
mert védekezett a szavak támadása ellen.
Ordított, mert a szó
még nem bontakozott ki
szája barlangjából.
Ordítása a születés ellen szólt
és a halál ellen,
amely minden gyermekkorban ott szunnyad.

De a világot nem lehetett átölelni értelemmel,
sem szívvel,
a szó dacára, melyben ordított a gyerek,
mert nincs bűn sem a szóban,
sem a gyerekben,
sem a világban. Sem a költőkben,
akik olvastak és olvastak.

A gyerek ordított.
A gyerek ordított.
A gyerek ordított.
A költők pedig olvastak.

*

A versek eredeti címe: Kosa i klucz; Wspomnienie wieczoru autorskiego.