I.

A Tábornok vak.

Több tucat pórázt tart a markában, melyek kutyák nyakán érhetnek véget. A pórázok feszesek, a túlvégről tettre kész állatok izgatott fújtatása hallatszik.

A Tábornok testére erősítve egy vastagabb pórázt látni. Ebbe kapaszkodhat hadserege, mely tehetetlen tömeg módjára zihál és morajlik. A Tábornok lelkesítő beszédet mond.

TÁBORNOK  Kiálltam a parlament elé, és így szóltam: „Bízzátok csak ránk őket! Ha nem hajlandók megmutatni magukat, majd mi intézkedünk.” Jól mondtam?

A morajból kiválik pár helyeslő szó és néhány bátortalan „Igen, uram!”

„Hány hadosztályra van szükséged?” – kérdezték. – „Hadosztályra? Nem kell nekem, csak egy maréknyi vak katona” – mondtam erre én. Jól mondtam?

KATONÁK (Szinte már lelkesen, egyöntetűen) Igen, uram!

TÁBORNOK  A ti nevetekben is megfogadtam: „Ahol a tankjaitok kudarcot vallottak, az én vak katonáim győzedelmeskedni fognak.” Jól mondtam?

KATONÁK (Mind egyszerre, feltüzelve) Igen, uram!

TÁBORNOK Nincs olyan föld, melyért ne folyt volna vér! Lépésről lépésre visszahódítunk mindent, amit elvettek tőlünk. Hatalmas reményeket fűznek hozzánk: dicső feladatunk a haza megmentése. Amikor majd a csataéren álltok, erre gondoljatok: „Nem vagyunk egyedül. A haza lélegzetvisszafojtva figyel bennünket.”

Állati és emberi üvöltések. A hadsereg útnak indul.

II.

A meglehetősen lestrapált Tábornok a pórázokkal vontatja magát előre. A testére erősített pórázba már csak a szintén leharcolt Katona kapaszkodik, aki másik kezében a zászlót tartja. Rajta kívül halott katonák lógnak a pórázon – illetve ami megmaradt belőlük; a sort az ágyú zárja.

A pórázok hirtelen elveszítik feszességüket, mintha elszabadultak volna a kutyák.

TÁBORNOK  Meneeet, állj!

Megállnak.

A térképet, azonnal!

Hátranyújtja a kezét, de hiába.

Hol jár az esze, közlegény?

Csend. A Katona arcára értetlenség ül ki.

Ne mondja, hogy elhagyta! Ne mondja, hogy elvesztette a térképünket!

Csend. A Katona bizonytalan léptekkel megindul a póráz mentén előre. Útközben egy lelket sem talál. Alig mer megszólalni.

KATONA       Uram…

TÁBORNOK  Maga akasztanivaló…

KATONA       Uram, én nem…

TÁBORNOK  Ide vele!

KATONA       Igenis, tábornok úr!

A Katona kapkodva kutat a holttestek között, míg meg nem találja a Braille-írásos térképet. Kiteríti a Tábornok elé, aki ujjai segítségével tanulmányozni kezdi.

TÁBORNOK  Hallja a folyót, kapitány?

Csend.

Hallja vagy nem hallja?

KATONA       Uram, én nem…

TÁBORNOK  Elértük a völgyet. Itt bujkál az ellenség, és csak arra vár, hogy végre másfelől fújjon a szél, mert reméli, hogy az majd megzavarja a kutyáim szaglását. Csakhogy az én kutyáimat nem lehet megtéveszteni! Ahol a radarkészülékek csődöt mondtak, az én kutyáim győzedelmeskedni a fognak.

A pórázokat igazgatja, akár egy vadász nyomkeresés közben. Végül a pórázok feszessége és az állati hangok kijelölik az irányt.

Három lövés percenként. Tüzér, készen áll?

Csend.

Csak nem elnémította a felelősségtudat? Szedje össze magát! A maga kezében van a haza sorsa.

KATONA       Uram, én nem…

TÁBORNOK  Készen áll, hogy lőjön, amikor mondom?

KATONA       Igen, uram.

TÁBORNOK  Hogy oda lőjön, ahova mondom?

 KATONA      Igen, u…

Félbeszakítja a kutyák vonyítása; bizonytalanul hátrál pár lépést.

TÁBORNOK  Mi van veletek, tömpe orrú barátaim? Mi a baj?

Közelebb lép a kutyákhoz.

De furcsán viselkedtek! Közlegény, csak nem etette meg őket? Megmondtam, hogy ne adjon nekik enni!

KATONA       Nem, uram.

TÁBORNOK  Tüzér, ugye maga sem adott nekik a kosztjából?

KATONA       Nem, uram.

TÁBORNOK  Közlegény, parancsba adtam, hogy a csata végéig egyáltalán ne hagyja őket enni! Biztosan fogtak néhány patkányt, amíg maga nem figyelt. Márpedig teli hassal kevésbé lesz kedvük dolgozni. Na és ha megmérgezi őket az ellenség?

A Tábornok a kutyákat nyugtatgatja. A Katona háromszor is beszédre nyitja a száját.

KATONA       Tábornok úr, a legnagyobb tisztelettel… én továbbra sem hallom a folyó zúgását. Biztos benne, hogy a kutyái…?

TÁBORNOK  Jól ismerem a kutyáimat, kapitány. Csak az ő hűségük tartott ki, míg annyi éven át bent rohadtam.

KATONA       Valóban, uram, mekkora pofátlanság, már ha szabad ilyet mondanom! A nemzet csak úgy hátat fordított önnek, a zseniális hadvezérnek és háborús hősnek, és hagyta, hogy egy intézetben senyvedjen a nyomorékok között. Bele sem merek gondolni, hogy velünk mit tesznek majd, ha vége lesz ennek a mostaninak. Ha már nem lesz ránk szükség.

TÁBORNOK  Ez a háború még csak a kezdet! A nemzet felállított egy pompás hadsereget, ami még arra sem volt képes, hogy megtalálja az ellenséget. Mi viszont igazi hősként, sőt, megmentőként térünk majd vissza! Győzelmük láttán a nemzet is rá fog ébredni, hogy eljött a mi időnk!

KATONA       A mi időnk?

TÁBORNOK  Megálljt kell parancsolnunk ennek a hazánkat fojtogató gyötrelemnek. Ma legyőzzük a csatatéren, de utána a nemzet szívéből is ki kell űznünk az ellenséget, mely a gyárainkba, iskoláinkba és családjainkba is befészkelte magát… Erre aznap jöttem rá, mikor eljöttek hozzám azok a politikuspalánták – döntésképtelen, ijedős szószátyárok egytől egyig. Azóta tudom, hogy itt polgárháborúra van szükség, amit márpedig nekünk kell megnyernünk. Ez a mostani háború ahhoz képest gyerekjáték.

Csend. A Katona zavartan áll.

KATONA       Ezzel azt akarja mondani, hogy a vakok vezetik majd az országot?

TÁBORNOK  Túl sokat kérdez, közlegény. Jobb lenne, ha inkább a zászlóra koncentrálna.

A Tábornok a seregéhez szól, az aggódó Katona magában beszél.

Védjétek meg ezt a zászlót, és ne feledjétek: „Nem vagyunk egyedül. A haza lélegzetvisszafojtva figyel bennünket.”

KATONA       Nem így képzeltem a háborút.

TÁBORNOK  A haza végtelen nagy reményt fűz hozzánk!

KATONA       Amikor a kezembe került az a vakokat toborzó hirdetmény, nem így képzeltem el a háborút. Hisz olyan hatalmas seregként indultunk el a táborból…

TÁBORNOK Lépésről lépésre visszahódítunk mindent!

KATONA       Az ellenség meg sem jelenik a csatákban, mégis hány embert elvesztettünk…

TÁBORNOK  Az engedetlenek, a kishitűek…

KATONA       Hányakat küldtünk el erősítésért, akik nem tértek vissza…

TÁBORNOK  Vissza fognak térni!

KATONA       Hányakat lőttünk agyon a sajátjaink közül is…

TÁBORNOK  Nincs olyan föld, melyért ne folyt volna vér!

Szünet. A Tábornok stratégiákat vázol fel a térképen, a Katona a kutyák hangját figyeli.

KATONA       Sokan eltévedhettek a kutyák nélkül. Lehet, hogy a csatatéren bolyonganak.

TÁBORNOK  Az ágyúnk még megvan. Még mindig hadsereg vagyunk!

KATONA       És mi lesz, ha mégsem működik, amikor eljön az ideje? Mi lesz, ha beragad?

TÁBORNOK  Ezer csatát nyertem már ezzel az ágyúval, tüzér uram. Percenként hármat lehet vele lőni.

KATONA       Talán jobb lenne, ha visszamennénk a táborba, és inkább ott várnánk az ellenséget.

TÁBORNOK  Azt mondja, hogy vonuljunk vissza, kapitány?

KATONA       Csak arra gondoltam, hogy… azt a helyet mégiscsak ismerjük, az a mi otthonunk.

TÁBORNOK  Jobb, ha a katona nem ismeri a „visszavonulás” szót. Ha mégis, akkor megérdemli, hogy a falhoz állítsák. Vissza egy lépést se, mindig csak előre…

A pórázok hirtelen megfeszülnek, majdnem elrántják a Tábornokot. De ő szilárdan áll, akár egy vihart zabolázó titán.

Mindenki a helyére! Közlegény, fújjon indulót!

A Katona megtalálja a trombitát, de nem tudja megszólaltatni. A Tábornok örömittasan kiabál.

Azt hittétek, hogy sosem virrad fel a csata napja? Hát rosszul hittétek, mert megtaláltunk benneteket! Kapitány, a második zászlóaljat vezényelje a folyóhoz! Az első és a harmadik sorakozzon oldalt! Maga meg jól figyeljen, közlegény, történelmi eseménynek lesz tanúja! Az ellenség már egészen közel jár, kevesebb mint ezer méterre.

A Tábornok a pórázok feszességét figyeli – de idegesítik a Katona mozdulatai, aki a tűzparancsra várva feszülten tesz-vesz, mintha még sosem lett volna dolga ágyúval: ellenőrzi a töltőszerkezetet és a golyókat, keresi a kioldót…

Maga mi a fenét művel?

KATONA       Felkészítem az ágyúmat, uram.

TÁBORNOK  „A maga” ágyúját? Majd akkor lesz a magáé, ha elsüti! Akkor aztán a menyasszonya nevét is belevésheti. Vagy tán nincsen menyasszonya, tüzér? Még ötszáz méter, hallja, ahogy közelednek? Nem tudom, hogy szemből fognak-e támadni, vagy inkább megpróbálnak bekeríteni minket. Bárcsak minden olyan egyszerű lenne, mint elsütni egy ágyút – nem igaz? – perceként háromszor. Még kétszáz méter, érzi a szagukat? Szeretem, ha a katonáimnak van menyasszonya, különben mi lesz magával, ha vége a háborúnak? Még száz méter, háromfelé oszlottak. Már biztosan bizseregnek az ujjai, régóta várják ezt a pillanatot, amikor végre elsüthetik az ágyút… Egy lövéssel hány embert tud leteríteni? Még egy ilyen esélyünk nem lesz!

Szörnyű vonyítás; a pórázok mozgásán át érezni az állatok feszültségét. A kutyák egyszerre készülnek támadásra és védekezésre.

A haza lélegzetvisszafojtva figyeli magát, tüzér.

KATONA       Mint mindig, uram.

TÁBORNOK Aztán nehogy megremegjen az a biztos keze!

KATONA       Soha, uram.

Marakodó kutyák ugatása. Dulakodás, harapások hangjai.

TÁBORNOK  Tűz!

KATONA       Mégis mire lőjek, uram?

TÁBORNOK  Hát előre, az ellenségre! Megtámadta a kutyáimat!

KATONA       Az éhségtől bolondultak meg szerencsétlenek.

TÁBORNOK  Nyisson tüzet, ne kímélje őket!

Az egyik póráz lehull, mintha elpusztult volna egy állat. Hallani, amint a kutyák egymásnak ugranak a tetem felett. A Katona otthagyja az ágyút, hogy szétválassza a kutyákat, de nem mer közelebb menni hozzájuk.

KATONA       Szét fogják tépni egymást. Nem vezetnek már minket sehova, sosem jutunk haza.

TÁBORNOK  Menjen vissza az ágyúhoz, és lőjön!

KATONA       Az ágyú márpedig az enyém!

A Tábornok odalép az ágyúhoz, és eszeveszetten lövöldözni kezd a semmibe – melyben ott bolyong a Katona, aki holtan esik össze –, míg ki nem ürül a töltőszerkezet. A csendben hallani a kutyák agóniáját; pórázaik elernyednek, és a földre hullanak.

TÁBORNOK  Közlegény, írja, amit mondok! (Diktálni kezd.) „Hadijelentés: A mai napon a hadsereg hősiesen megküzdött az ellenséggel. Pont. Új bekezdés. A tüzér vezértábornoka veszélyeztetése és engedetlenség miatt katonai törvényszék elé állíttatik, hazaárulás tettében bűnösnek találtatik, és golyó általi halálra ítéltetik. Keltezés és aláírás.” Kapitány, keressen egy falat!

Az utolsó póráz is aláhull. A pórázok a Tábornok markából lazán lógnak a semmibe.

Szakasz, indulj! Nincs olyan föld, melyért ne folyt volna vér! Lépésről lépésre visszahódítunk mindent, amit elvettek tőlünk. Mindig csak előre! Hatalmas reményeket fűznek hozzánk. A haza lélegzetvisszafojtva figyel bennünket. Nem vagyunk egyedül.