A Pokolról olyan kép él a köztudatban, hogy ott üstökben főnek a bűnösök, és ördögök szaladgálnak köztük. Ez igaz?

Csak részben. A Pokol – Dante szerint – akkora, mint egy kontinens, és mint minden kontinens, nagyon változatos. Van olyan része, ahol nagyon meleg van (vagyis főnek a bűnösök), de olyan is, ahol zord hideg van (ezért az ott lévők jégbe vannak fagyva).

Akkor mindenki utazgat, és kiválasztja a maga számára legkedvezőbb büntetést? Esetleg kipróbálja ezt is, meg azt is?

Nem. A bűnös lélek a halála után bekerül egy helyre, és örökre ott is marad. A Pokol hatalmas terület, de mindenkinek csak pár négyzetméter jut belőle.

És mi alapján dől el, hogy ki hová kerül?

Mindenki az általa elkövetett (rá leginkább jellemző) bűn alapján kerül a saját helyére. Képzeljük úgy el, mint egy börtönt, ahol a különböző bűnelkövetők más-más helyekre kerülnek.

És hány hely van?

Nagyjából ötven különböző büntetőhelyről számol be Dante. Ez úgy jön ki, hogy a Pokol kilenc körre (tartományra) oszlik – mintha egy kilencemeletes börtön lenne. Minden kör (azaz minden emelet) egyfajta bűnt büntet. Ám vannak olyan bűnök, amiket sokféle módon el lehet követni, ezért egyes körök további alkörökre oszlanak: a csalók köre például tíz alkörre, tízféle bűnelkövetővel és tízféle büntetéssel. Ráadásul vannak olyan kivételes bűnök, amelyek egyéni (vagy kiscsoportos) büntetést érdemelnek: ilyen például Júdás árulása.

Ha minden alkört és kiscsoportos büntetést összeszámolunk, megkapjuk az ötvenet.

És van hierarchia, súlyossági sorrend? Minél nagyobb valaki bűne, annál nagyobb a büntetése?

Igen is, meg nem is. Nézzünk meg pár büntetést, és mindenki eldöntheti, melyik a súlyosabb.

1. Közönyösök – egy körpályán mozgó zászló után futnak meztelenül, közben darazsak és böglyök csipkedik őket. A csípések nyomán kiserkedő vér testükön lefolyva csúszós-gennyes masszává áll össze.
2. Haragosok és tétlenek – egy mocsárban dagonyázva állnak, és egymást verik, tépik, harapják. A folyó alján pedig a lusták vergődnek. Hogy ők valóban ott vannak, az a kívülállók számára csak onnan tudható, hogy a mocsár felszínére légbuborékok szállnak.
3. Eretnekek – egy lángok tarkította síkságon, izzó falú nagy kőkoporsókban fekszenek (és sülnek). A koporsók teteje egyelőre a koporsó mellett fekszik, de az utolsó ítéletkor felkerül majd a helyére, s így mindörökre bezárja az eretnekeket ebbe az örök sütőbe.
4. Öngyilkosok – a lelkük beköltözik egy fába, ami ugyanúgy érez, mint az ember teste. És amikor a fa kérgét felsértik – márpedig állandóan felsértik –, akkor vérzik, és fáj. Az utolsó ítélet után ráadásul a fa ágán fog lógni a fába költözött lélek teste, vagyis az a test, amelyből öngyilkosságával a lélek kiszakította magát.
5. Tolvajok – meztelenül ácsorognak, körülöttük különleges hüllők hemzsegnek. Egyszer csak egy gyík–kígyó-keverék terem előttük, és belemar a köldökükbe. Ekkor a megmart lélek elálmosodik, a köldöksebéből és a gyík–kígyó szájából egyszerre füst száll fel, és a két füst egybeolvad. Majd a hüllő farka kettéválik, az ember két lába pedig összenő. A hüllő első lábai kezekké nyúlnak, az ember kezei visszahúzódnak a vállba. Az ember szőrös testére sikamlós pikkelyszerűség nő, a hüllő szőrös bőrt növeszt. Végül arcot is cserélnek, és így várnak addig, amíg nem kezdik ugyanezt elölről.
6. Viszályszítók – ketté vannak vágva. Ez többféleképpen történhet: van, akinek egyszerűen le van vágva a feje, és a kezében tartja, mint egy táskát vagy lámpást. De akad olyan is, aki az orrától lefelé ketté van hasítva. Úgy is mondhatnám, hogy a lába a szájánál kezdődik. Persze ez azzal jár, hogy nemcsak egy apró nyílás van a fenekén, hanem hatalmas lyuk tátong a nyaka alatt: a belei és minden belső szerve ott csüng a két lába (és a kettévált teste) között.
7. Barátaik elárulói – nyakig jégbe vannak fagyva, a fejük hátrafeszítve. Fájdalmukban sírnak, de a nagy hidegben könnyeik azonnal megfagynak, és mivel az arcuk felfelé néz, a könnyek nem tudnak lefolyni sehová, hanem belefagynak a szemgödrükbe. Az így kristállyá fagyott jég az őrület határáig feszíti a koponyát.

És ebből van ötvenféle? Itt nincs súlyossági sorrend, inkább mintha egy beteges fantáziájú szadista képzelegne!

Lehet, hogy Dante fantáziája élénk, de ezt a fantáziát nem a betegesség, hanem a matematikai precizitás jellemzi. A büntetések fajtáját nem valamiféle súlyossági sorrend határozza meg; a cél az, hogy a büntetés megfeleljen a bűnnek: mindenki azt kapja, amit megérdemel. Szemet szemért, fogat fogért. A lényeg: nincs kívülről is belátható hierarchia, súlyossági sorrend a büntetések között. Minden bűnös azt a büntetést kapja, ami a bűnére leginkább emlékezteti, s ezért számára ez a legsúlyosabb.

A bűn és a büntetés kapcsolata néhol nagyon egyértelmű: a viszályszítók szétvágtak egy kapcsolatot, most az igazságszolgáltatás őket magukat vágja ketté.

Ez belátható. De az árulók miért vannak jégbe fagyva? És miért feszíti a szemgödrüket a jéggé fagyott könnyük? És miért változnak a tolvajok kígyóvá?

Ehhez persze már kell képzelőerő. Sokat vitáznak is róla a Dante-szakértők. Csak abban értenek egyet, hogy mindenütt van kapcsolat a bűn és a büntetés között, de hogy ez mi, az sokszor kérdéses. Mindenkinek lehet saját ötlete.