A helyszín valahol képzeletben. De a képzeletemen belül egy emlékében, talán. A kép a berlini Pergamon múzeum termét mutatja, az ablakain túl magasvasút és vonat száguld, a sínek túloldalán másik múzeum, az egész helyet úgy nevezik, Múzeumsziget. A teremben görög szobrok, az elbeszélő dühösen mered a Platónt ábrázoló portréra. Hogy jogosan dühös-e, talán majd el tudjuk dönteni a továbbiakban. Talán.

PLATÓN: Mért itt?

VÖRÖS: Évszázadok óta halott vagy.

PLATÓN: És hogy kerülök ide?

VÖRÖS: A szobrod…

PLATÓN: Engem ábrázol? Én voltam Platón?

VÖRÖS: Az vagy!

PLATÓN: Ha filozofálni akarsz, inkább Szókratészt idézd meg.

VÖRÖS: Egy görög költőről szeretnék beszélgetni veled.

PLATÓN: Egy költőről? Velem? Tudod, hogy szerintem milyen veszélyesek. Pontosan meg kell mondani nekik, miről írjanak. És hogy miről írhatnak. Azt hiszik, nekik mindent szabad.

VÖRÖS: A legtöbb embernek semmi más öröme nem marad, mint a szabadság.

PLATÓN: Erre tanítod őket?

VÖRÖS: Én a legtöbb embert semmire nem tanítom, de van egy-két tanítványom, az ő kedvükért vettem elő a műveidet, persze nem Az államot, ahol kiosztod a költőket.

PLATÓN: Neked egyáltalán nem volna szabad tanítanod.

VÖRÖS: Felejtsünk el engem! Beszéljünk inkább erről a nagy költőről, Konsztantinosz Kavafiszról.

PLATÓN: Tényleg görög, azt hallom a nevéből, de attól még nem lesz nagy költő. Sőt, én már azt a tételt is vitatnám, hogy egyáltalán léteznek nagy költők. Szerintem a nagyság eleve lehetetlen. Úgy értem, hogy pár vers segítségével naggyá válni lehetetlenség.

VÖRÖS: Az tényleg nem is fontos. Nem fontos eldöntenünk, hogy egy költő nagy, de a versét hallva talán nem fogod tagadni, hogy költő, és ez elég nekem. Tudod, a költészet rövid történetének megírásán munkálkodom, meglehetősen kevés eredménnyel.

PLATÓN: Gondolom, nem tudsz semmit a költészetről.

VÖRÖS: Semmit vagy mindent, ez is egyre megy.

PLATÓN: Miért vagy ilyen kiábrándult?

VÖRÖS: Ahhoz, hogy az én ábrándulásom irányát meg tudjuk határozni, nézzük meg ezt a verset.

PLATÓN: Σατραπεία? De hiszen ez görögül van.

VÖRÖS: Te görög vagy!

PLATÓN: Nem tudom, mi vagyok.

VÖRÖS: Ezek szerint igaza van Kosztolányinak, mikor ezt írja a Halottakban a halottakról: „Nem tudja itt Newton az egyszeregyet, / fejére tompa éjszaka borul, / Kleopatra a csókokat feledte / és Shakespeare elfelejtett angolul. / Nem ismeri meg itt anya a lányát, / sem a tudós ezer bogos talányát.”

PLATÓN: Halott vagyok, már csak halottul tudok.

VÖRÖS: Te szobor vagy, legenda vagy, te egy alapító atya vagy, tudsz szoborul, tudsz legendául, tudsz atyául. Bár a legfontosabb talán tényleg az, hogy halottul tudjál! Lehet, hogy ezt a beszédmódot úgy is mondhatnánk, hogy versnyelv.

PLATÓN: És valamilyen furcsa módon, tudok magyarul.

VÖRÖS: Az csak amiatt van, hogy épp velem beszélsz.

PLATÓN: Ezek szerint nem is élek, hanem a te képzeleted hívott elő.

VÖRÖS: Engem meg a te képzeleted, ha nem találod ki az ideákat, nem tudnék még gondolkodni sem.

PLATÓN: Nem én találtam ki őket, hanem a mesterem. De tudom, szerinted őt viszont én találtam ki. Lehet. Lássuk azt a verset! Szatrapia? Szóval titeket már a test és a földi vagyonszerzés érdekel?

VÖRÖS: Ellenkezőleg. Fölolvasom:

A SZATRAPIA (részlet)

 ...

S micsoda szörnyű nap, amikor engedsz

(a nap, melynek magad megadva engedsz)

és Szusza felé elindulsz gyalog

és jelentkezel Atraxerxész úrnál,

ki keggyel kínál s hellyel udvarában

és szatrapiákkal s efféle jókkal.

S te elfogadod reménytelenül

ezt is, meg azt is, amit nem kívánsz.

Másért sír lelked, mást kíván: a Démosz

s hozzá a szofisták dicséretét,

a nehéz s annál drágább evoékat,

az Agorát, Szinházat, Koszorút.

Hol ad neked ilyesmit Atraxerxész?

Hol találod, melyik szatrapiában?

És élet lesz az életed enélkül?

(Vas István fordítása – a teljes fordítás itt olvasható.)

PLATÓN: Hát így végződött?

VÖRÖS: Mármint mi?

PLATÓN: Azt hittem, érted a verset. Hát a mi világunk. Az észé, a gondolkodásé. Hogy az, aki filozofálásra, vagyis az egyetlen lehetséges és igaz életre termett, az eladta magát a hatalomnak.

VÖRÖS: Akkor még vették a filozófusokat.

PLATÓN: Mikor van az az akkor?

VÖRÖS: Hát igen, ami nekem múlt, meg még régebbi múlt, az neked jövő.

PLATÓN: Akkor halottul beszélek, vagy inkább az angyalok nyelvén, hogyha versekről beszélek?

VÖRÖS: Milyen találó. A versek a halottak nyelvén születnek, de angyalul, angyal nyelven lehet csak róluk beszélni.

PLATÓN: Biztos, hogy mindenki angyal nyelven beszél róla?

VÖRÖS: Nem, nem, korántsem biztos. Van, aki a tudomány nyelvén beszél róla. Ott van a hermeneutika…

PLATÓN: Hermésszel később összebarátkoztunk. Mi az a tudomány?

VÖRÖS: Jobb, ha nem tudod!

PLATÓN: Te tudományellenes vagy?

VÖRÖS: Isten ments!

PLATÓN: Akkor ellentudmányi nyelven akarsz megszólalni?

VÖRÖS: Inkább tudománytalan ellennyelven.

PLATÓN: És ez a te Kavafiszod?

VÖRÖS: Alighanem ez is ellennyelv. A líra hárfanyelve helyett egyfajta tágyszerű nyelvet használt.

PLATÓN: Szóval szerinted a vers nyelvi kérdés?

VÖRÖS: Igen, de nem a mindennapokban használt nyelven szól, mint amilyen a görög vagy újgörög, sőt, a magyar, hanem lelki nyelvjárásban. Itt például halálul.

PLATÓN: Nem minden verset írnak halálul?

VÖRÖS: Semmit se halálul írnak. De a nyelv fölötti nyelv belecsendül, ha vers.

PLATÓN: Ez a vers nem az ilyesmi elvesztéséről szól?

VÖRÖS: Minden vers valaminek az elvesztéséről szól. Ez a halál-tájszólás.

PLATÓN: Vigyázz, nehogy érthetetlenné tedd az érthetőt. A magyarázatoddal.

VÖRÖS: Igaz, ebben a versben nincs semmi érthetetlen.

PLATÓN: Semmi olyan, amiért én a költőket elmarasztaltam.

VÖRÖS: Tehát átmegy a cenzúrádon?

PLATÓN: Valahogy nem. Ez az írástudók árulásáról szól.

VÖRÖS: Hallottál az írástudók árulásáról? Behallatszanak a nemlétbe a legfontosabb gondolatok?

PLATÓN: Az írástudók eleve árulók. Az utolsó, aki nem volt áruló, nem is írt.

VÖRÖS: Mármint Szókratész.

PLATÓN: Na ez a te hősöd itt ebben a versben a szofistákhoz vágyik. a szofisták is pedig valami gyenge kis csapat voltak. Úristen, hogy mit hordtak össze!

VÖRÖS: Lehet, de gondolatokból, ennek meg szegénynek, akit itt Kavafisz megszólít, épp a gondolatok hiánya jut. Az üres jólét.

PLATÓN: Te csak ne szóld le a jólétet. Lenni csak jól szabad.

VÖRÖS: Igen, de nem a hatalom kegye, egy másik, kisebb adag világi hatalom révén.

PLATÓN: Igaz, a filozófus legjobban teszi, ha a testtől minél könnyebben megválik, de ehhez kell egy olyan nyugalmas kisváros is, mint Athén volt, az én fiatalkorom, a mesterem öngyilkossága idejében.

VÖRÖS: Szókratész nem lett öngyilkos!

PLATÓN: Az önfelszabadítás, és a szabadság megőrzésének utolsó méltó tette. De a te hősöd is öngyilkos.

VÖRÖS: Ez nem a költő.

PLATÓN: Nem magát szólítja meg? Hanem kit?

VÖRÖS: Valószínűleg egy elképzelt barátját egy elképzelt messze múltban, mert ő nem Atraxerxész korában élt, hanem Alexandriában. Amikor az már angol felségterület volt, bár görög, arab, zsidó város vegyest. És ott voltak a koptok is.

PLATÓN: Arab, zsidó, kopt, arab, angol, ezek miféle nációk?

VÖRÖS: Hagyjuk őket, mert a vers nem a költő korában játszódik.

PLATÓN: Hiszen hallom. Ez az én világom: I. Artaxerxész, perzsául persze Artakhsaszjá (𐎠𐎼𐎫𐏋𐎠𐏂𐎠), a nagykirály, akit görögül mi csak Ἀρταξέρξης-nek hívtunk, előbb a nevét törtük bele az egyetlen értelmes nyelv rendszerébe, aztán a hajóit is legyőztük Szalamisznál. az öntudatunk erre épült, ha nincs szalamiszi csata, Aiszkhülosz sohasem írja meg a Perzsákat? Ki ez a barom, aki már akkor úgy érezte, hogy nem juthat el az agorára, helyette árulónak kell lennie.

VÖRÖS: Valahonnan a perifériáról, az akkor még nem is létező Alexandiából jön, nagyon messziről, aminek annyi volt, mint átszaladni a szomszédhoz, az őneki akkor táv volt, amit csak az ellenségen át lehetett megtenni. Talán egy elveszett másik Szókratész.

PLATÓN: Nem érdekelnek az elveszett Szókratészek.

VÖRÖS: Pedig kellene, hogy érdekeljenek, mert a te tanítványod tanítványa birodalmat alapított, és lényegében a perzsa birodalom helyén, de a görög területeket is bevonva. Görög volt ő, macedón, a műveteket felnagyította, kiszélesítette, szétdobta, és elsorvasztotta. Ez az elveszett Szókratész már megérzi a bukást, ami az értelmiségre (Athénra) vár. Helyette jön a hódítóról elnevezett Sándorvárosok sora. Imádkozzál!

PLATÓN: De még mennyire, hogy imádkozom. Bár ennek a hadügyi pénzügyi kurzusnak mindenütt az imákkal szembeni immunitás a lényege. Csakhogy lehet, hogy nem sikerül az immunitást elérni! Addig is, amiért az egész munkám szól: értelmiségi forradalom! A többiekért! Azt értelemért!

VÖRÖS: Igen, most hogy mondod, ez a vers nem is a hellenisztikus korban játszódik.

PLATÓN: Hellenisztikus vagy halálisztikus?

VÖRÖS: Nagy Sándor birodalma rövid időn belül szétesett, de maradt utána az elgörögösödés.

PLATÓN: És a görögök görögtelenédese, gondolom.

VÖRÖS: Valamit valamiért. De ez még a klasszikus korban történt. Ott se lehetett mindenki Platónná.

PLATÓN: Hát nekem nagyon könnyen ment. De ez a szerencsétlen előbb érhetett volna Athénba, megelőzhette volna a mesteremet, és ő lett volna Szókratész. Egy másik Szókratész. De így Atraszókratész lett belőle. Egy perzsa helytartó, akinek a fia talán aztán elesett Szalamisznál.

VÖRÖS: Azt mondod, az emberek 99 %-a letér a neki kijelölt útról, anélkül, hogy erre valami valóban kényszerítené?

PLATÓN: Hallgasd ezt a panaszkodást:

Τι συμφορά, ενώ είσαι καμωμένος

για τα ωραία και μεγάλα έργα

η άδικη αυτή σου η τύχη πάντα

ενθάρρυνσι κ’ επιτυχία να σε αρνείται·

VÖRÖS: Nem tudok görögül.

PLATÓN: Micsoda? Akkor meg hogy merészelsz egy görög, még ha ilyen romlott görög szövegről is beszélni?

VÖRÖS: Vas István fordítását használom.

PLATÓN: Szerinted ő ért ebből bármit is?

VÖRÖS: Ezt a félrecsúszást, és a másra hárító panaszkodást mindannyian ismerjük: „Micsoda balszerencse, hogy hiába / születtél szép és nagy dolgokra – tőled / méltatlan sorsod mindig megtagad /minden sikert és minden bátorítást!” Még hogy balszerencse, még hogy méltatlan sors!

PLATÓN: Igazad van barátom, Sztephanosz, ez hárítás, másra mutogatás, göröghöz nem méltó. Még a szofistákhoz se jut el. De nincs miért szomorkodnia, mert sose lett volna belőle nagy filozófus. Egyszerűen csak valami dicsőség után vágyakozott.

VÖRÖS: A filozófus nem vágyhat dicsőségre?

PLATÓN: Az a közösséggel szembeni feladat. A feladatnak való alávetettség. Szinte rabszolgaság.

VÖRÖS: Nem tudom, mindenkinek megadatik-e, hogy a dolgok közepéhez nyúljon. Kavafisz már olyan kései görög, akinek a görögsége is csak valami rossz szokásnak számít. Ahogy a fiúk iránti vonzalma is.

PLATÓN: Azt is betiltották?

VÖRÖS: Végtére is a filozófusnak nem kell eltávolodnia a test gyönyöreitől? A fiatal fiúkkal való szerelem ma súlyos bűncselekmény, egész diktatúrák összeomlásának oka lehet.

PLATÓN: Hát mire építitek ti a diktatúrátokat. Egyáltalán milyen államformában éltek, demokratikusban, türannikusban vagy arisztokratikusban?

VÖRÖS: Ezt az Államban Thraszümakhosz mondja. Aki demokratikusban akar élni, nem fogadhat el arisztokratikus szabályokat. Nálunk a Költészetben, vagy Régi nevén Elégiában (vö. Elégia lakói) az arisztokratikus államot igyekszünk kialakítani. Gondolatvárban (Athén) a demokratikus állam az ideál, úgy vélem, és ahová a vers hőse irányul, az Türannia.

PLATÓN: Ahogy elnézem a többi versét, itt van pl. ez A barbárokra várva. Hát itt is omlik össze a civilizált világ, és a barbár államrombolás látszik megoldásnak. Micsoda ostoba alak volt ez a Kavafisz.

VÖRÖS: Vagyis zseni, ezt akartad mondani?

PLATÓN: Egy költőt én sohasem fogok zseninek tartani, legjobb esetben olyan valakinek, aki kimondja, ami a levegőben van.

VÖRÖS: Akkor ő nem a levegőbe beszélt, hanem a levegőből. Egy hanyatló kor megértése révén, régebbi korszakos és személyes hanyatlások révén összefoglalta a közelgő még nagyobb hanyatlást.

PLATÓN: De mit mondjunk akkor ki mi magunk?

VÖRÖS: Hogy a vers újabban átvette a filozofálás szerepét. Ami más, mint a filozófia.

PLATÓN: A filozófia magára maradt?

VÖRÖS: Nem teljesen.

PLATÓN: Ne udvariaskodj, én nem érzem magam a filozófia megteremtőjének.

VÖRÖS: Aztán a vers is magára maradt.

PLATÓN: Akkor minek bajlódsz a története elmesélésével?

VÖRÖS: Nem tudom. De nem is sikerül.

PLATÓN: Azt hiszem mennünk kell, mindjárt zár a múzeum.

VÖRÖS: Már be is zárt. Évek óta tatarozzák. Gondolom a szobrod ebben a pillanatban egy raktárban van biztonságosan elhelyezve.

PLATÓN: Hiszen akkor engem is elküldtek Athén helyett Szúzába!