Afonso Cruz: A gyerek az egy olyan ember, aki bemegy a medencébe, és aztán felnő
Fotó: PesText
Afonso Cruz: A gyerek az egy olyan ember, aki bemegy a medencébe, és aztán felnő

A Magyarországon is közkedvelt portugál író, Afonso Cruz megindító esszéje a gyerekek bölcsességéről a Pestext hívószavára, a buborékra.

A tizenkilencedik századi fizikus, Lord Kelvin egyszer azt mondta, egy szappanbuborék tanulmányozásán keresztül a világon mindent meg lehet értni. Pontosan így kezdődött a bevezetésünk a tudományba, először szappanbuborékokat fújtunk, aztán megfigyeltük őket. Így indul a gyerekkor.

Dosztojevszkij A félkegyelmű című regényében a következőket írja a gyerekekről: „A gyereknek mindent el lehet mondani, mindent. Én mindig csodálkoztam: mennyire nem ismerik a felnőttek a gyerekeket! Még az apák és anyák sem ismerik saját gyerekeiket! A gyerekektől semmit sem kell eltitkolni azon ürügy alatt, hogy ők kicsinyek s hogy még jókor volna nekik egyet-mást megtudni. Mily szomorú és szerencsétlen gondolat!  És mily jól meg tudják a gyerekek figyelni, hogy apáik őket kicsiknek, értelmetleneknek tartják, holott ők mindent megértenek. A nagyok nem tudják, hogy a gyerek még a legnehezebb dologban is igen fontos tanácsot adhat.”[1]

Egy másik könyvében, Az író naplójában Dosztojevszkij továbbgondolja állítását, miszerint egy gyerek elképesztő mélységgel látja át a dolgokat, és figyelemre méltó meglátással fedez fel és ír le olyan eseteket és fogalmakat, amelyekről mi úgy gondoljuk, hogy nagyon távol állnak tőle. Dosztojevszkij végül arra a következtetésre jut, hogy ők, vagyis a gyerekek, valószínűleg többet tudnak Istenről, Jóról és Rosszról, mint bármelyik jól tájékozott felnőtt.

Gyakran felteszik nekem a kérdést, amikor a legfiatalabb olvasókról és az őket is magába foglaló irodalomról beszélgetünk, hogy mi, írók bármilyen témát feldolgozhatunk-e, vagy azért van, amit jobb elkerülni. Dosztojevszkij a XIX. században világosan megadta erre a kérdésre a választ: „A gyereknek mindent el lehet mondani, mindent.”

Dosztojevszkij érvelésétől (vagy megérzéseitől) függetlenül, és persze figyelmen kívül hagyva azt a számtalan esetet, amikor nyilvánvaló módon mitifikálják a gyerekkort, úgy hiszem, a lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy bizonyos problémákat kezelni tudjunk, és egy kis erőfeszítéssel mindig megtalálhatjuk azt a nézőpontot, ahonnan nézve beszélni is tudjunk róluk. Egy gyereknek az a képessége, hogy megdöbbentő módon és lefegyverző természetességgel reagáljon egy bonyolult problémára, csak azokat lepheti meg, akiknek semmilyen kapcsolatuk sincs a gyerekekkel, és ez még akkor is így van, ha gyakran túlzásba visszük vagy romantikus módon idealizáljuk ezt a gyermeki képességet. Épp ezért fontos volna észben tartanunk, hogy bár egy gyerek valóban meg tud lepni egy felnőttet a tisztánlátásával vagy a válasza naiv szépségével, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ennek törvényszerűen így is kell lennie, és még azok is, akik hagyják, hogy elragadja őket ez a költői jelenség, nagy ritkán ültetik át a gyakorlatba, vagyis amikor valami bajuk támad, inkább gyógyszert szednek, orvoshoz futnak, megbeszélik egy jó baráttal, gyónnak, utánaolvasnak, mit ír erről egy filozófus, de sosem fordulnak egy ötéves gyerekhez.

Javier Naranjo, a kolumbiai költő összeállított egy gyűjteményt, amelyben különböző életkorú gyerekek által megfogalmazott szócikkekben olyan alapfogalmak meghatározásai szerepelnek, mint szerelem, pénz, barátság, szó, lustaság stb. Csillagok háza című könyvében olyan mondatokat találunk, amelyek tökéletesen alátámasztják Dosztojevszkij állítását. Lássunk rá néhány példát. Gyerek: „Van csontja, szeme, orra, szája, jár és eszik és nem iszik rumot és korábban megy aludni” (Ana María Jimenez, 6 éves); „Boldog ember” (Johan Sebastián Agudelo, 8 éves); „Emberi lények, néha rosszak, néha jók, sírnak, kiabálnak, játszanak, veszekszenek, megfürdenek, néha nem fürdenek meg, bemennek a medencébe, felnőnek” (Natalia Calderón, 6 éves); „Neki kell megcsinálnia a házi feladatot” (Luisa María Alarcón, 8 éves). Boldogság: „Az a boldogság, amikor a szeretet, a béke és a jó dolgok együtt vannak” (Carolina Haayen, 10 éves). Élet: „Érezni, megszületni és remélni, hogy valaki az valaki” (Juan Pablo Cardona, 12 éves). Megérkezni: „Amikor valaki elmegy valaki máshoz, és akkor az a valaki más azt mondja neki: de csodás, hogy eljöttél!” (Ana Cristina Henao, 8 éves).

Ezt jelenti annak az embernek a bölcsessége és poézise, aki még nem feledkezett meg a szappanbuborékok bűvöletéről.

*

Jegyzet:

[1] Szabó Endre fordítása

Az esszé szerzőjéről
Afonso Cruz (1971)

EU-díjas portugál író, grafikus, zenész. Legutóbbi kötete magyarul: Időtlen napló (Csimota, 2020).

A fordítóról
Bense Mónika (1972)

Luzitanista, műfordító, nyelvtanár. Legutóbbi fordítása: Clarice Lispector: A csillag órája (Magvető, 2019)

Kapcsolódó
Játszd újra, szem! (Afonso Cruz: Festő a mosogató alatt)
Poós Zoltán (1970) | 2020.06.12.