6 perc világhír! Mesés francia újdonságokat, egy brit gyermekkönyves felmérés tanulságos eredményeit és az (egyik) legelső itáliai irodalomprofesszor kommentárjait hozza ezen a héten hírputtonyában László Ferenc.

Ha máskor vétkesen kevés szó esik is ebben a rovatban a gyermekkönyvek témaköréről, legalább Mikulás napján illő és érdemes erről az oly gazdag és változatos tájékról is előhozni pár hírt és novitást, hiszen karácsony közeledtével amúgy is látványosan megszaporodnak a vonakozó megjelenések csakúgy, mint a könyvpiac e szegmenséről beszámoló tudósítások. Így például Franciaországban is jobbadán már a karácsonyra (és átmenetileg nem a Prix des Enfants jövő évi odaítélésére) vetik vigyázó szemüket azok, akik listázzák az új gyermekirodalmi megjelenéseket a legkülönbözőbb internetes és régi világbeli, nyomtatott orgánumok számára. A könyvekkel megcélzott legfiatalabb korcsoporttal kezdve a sort, ekképp ajánlják most a 3 évnél idősebb gyermekek szüleinek megvásárlásra a Gallimard jeunesse által kiadott Élia la tamia (Élia, a mókus) című bájos, és persze illusztrált mesekönyvet, amelynek címszereplője megszabadulva az emberektől egy fa odvában talál hangulatos új otthonra, ahol azután egy kakukktojásra is rálel, s így nevelőszülővé válik. Ugyancsak 3 éves kortól ajánlott az ibér művészetterapeuta és illusztrátor, Anna Llenas új könyve, a Le docteur des émotions (Az érzelmek doktora, eredeti címén El Monstruo de Colores. Doctor de emociones), amelynek címbeli fehérköpenyes szörnyecskéje, kezében az érzelmi szabályozás orvosi táskájával, úgymond, az érzékeny gyermekek segítségére siet az emóciók feszültségmentes, nyílt és gyógyító erejű kifejezésében. Egy másik listán, amely a 9 és 12 év közötti korcsoport tagjainak kínál olvasmányokat, azazhogy ajándékokat a karácsonyfa alá, rögtön a minden jel szerint elnyűhetetlen és nekünk is oly kedves klasszikust, Jules Verne Kétévi vakációjának egészen frissen újraillusztrált kiadását lelhetjük az első helyen. Mi több, ugyanezen az ajánló lajstromon éppígy ott szerepel még A szépség és a szörnyeteg 1740-ből származó, legrégebbi ismert elbeszélése is Gabrielle-Suzanne de Villeneuve-től, persze szintén gyönyörködtetően gazdag és újdonatúj illusztrációkkal – a világhírű MinaLima páros páratlan vizuális fantáziáját dicsérve.

*

Mindeközben a múlt héten Nagy-Britanniában a Centre for Literacy in Primary Education (CLPE) nevű, kitüntetetten közhasznú szervezet közzétette legújabb jelentését, amelynek tárgyát az előző esztendőben a szigetországban megjelentetett gyermekirodalmi munkák összessége és az abban fellelhető etnikai kisebbségek reprezentációja képezte. Nos, a 3 és 11 éves kor közötti gyermekeknek szánt 3195 képeskönyvet, fikciós és ismeretterjesztő kötetet megvizsgálva, a Reflecting Realities címmel ellátott jelentés összeállítói arra az eredményre jutottak, hogy a 2017-es első felméréshez képest mintegy 26 %-kal növekedett e művek lapjain az etnikai kisebbségek jelenléte, ami kétségkívül figyelemreméltó trendet jelez.

A 2017-es, megdöbbentően alacsony, 1 %-os arányról 14 %-ra nőtt a főszereplők körében a valamely etnikai kisebbséghez tartozók aránya, és ezzel szoros összefüggésben markánsabbá vált az elmúlt bő fél évtized során az etnikai (kisebbségi) hovatartozás cselekményformáló jelentősége is.

Mindazonáltal az összkép még korántsem egészen kiegyensúlyozott és teljesen rózsás, hiszen a dél-ázsiai hátterű karakterek a maguk 1,8 %-ával még igencsak alulreprezentálják a brit társadalombeli valós számarányukat. Valamint azt is megállapítja a jelentés, hogy az első pillantásra oly imponáló mértékű általános növekedés részben mindössze felszínes, olykor csupán a szereplő nevében megragadható tételekből, illetve kötelességként letudott – ómagyar kifejezéssel: muss jellegű –, legfeljebb jelképes rátétekből állt össze.

*

Végezetül a gyermekkor nyomában jöjjön most a középkor, közelebbről az itáliai középkor tudós fője, Giovanni del Virgilio, akit az (egyik) legelső egyetemi irodalomprofesszor gyanánt szokás számon tartani, s aki korántsem mellesleg Dante Alighieri egyenrangú levelezőtársa volt. (Megkísérelte például rábeszélni a „sommo poeta”-t, hogy az Isteni színjátékot inkább latin nyelven írja meg, semmint a toszkán köznép nyelvén.) Bologna egyetemi életének és egyáltalán – a város múltjának e büszkesége most annak köszönhetően kerülhet érdeklődésünk előterébe, hogy egy fiatal olasz filológus, Giandomenico Tripodi, ha minden igaz, nemrég olyan kéziratokra lelt, amelyek váratlanul némi betekintést kínálnak a kora XIV. század felsőoktatási tanmenetébe. Merthogy a Biblioteca Vaticana és a padovai egyetem könyvtárának féltve őrzött dokumentumai között Tripodi kezébe akadt Vergilius műveinek (Aeneis, Georgica, Bucolica) egy-egy olyan kézirata, amelynek lapjain a kutató felismerni vélte a hajdanvolt bolognai professzor jegyzeteit. E kommentárok pedig talán nem is csupán azt érzékeltethetik a késő utókorral, hogy mit taníthatott e művekről az óráit látogató diákjainak Giovanni del Virgilio. Hanem úgy lehet, egyszersmind ahhoz a tudáshoz is hozzátehetnek valamicskét, hogy abban a korban, amikor az Isteni színjáték Dantéja vezetőjéül választotta Vergiliust, mit és hogyan értettek s tartottak fontosnak az ókori költő műveiből Itália legműveltebb férfiúi.