Mióta csak 2020 táján létrejött és szinte rögvest robbanásszerű növekedésnek indult a TikTok olvasószobája, a BookTok, azóta az ott fellelhető,

vírusosan terjedő rá- és lebeszélő videócskák, kamerába mondott olvasónaplók erőteljesen befolyásolják a könyvkereskedelmi trendeket

világszerte – különösen a populáris zsánerekben. Vagyis ma már jelentős részben a BookTok platformján dől el az, hogy melyik könyv kerül fel az országos vagy éppenséggel a nemzetközi sikerlistákra, és e fejleményből mondhatni kézenfekvő módon következett a fölismerés: váljon maga a BookTok az ilyen lajstromok összeállításának egyik alapjává. Ilyesformán a német könyvpiacon már 2023 tavasza óta létezik egy havi sikerlista, amely az egyes kötetek körül észlelhető netes-videós fölhajtás bizonyságai, a göngyölített olvasói reakciók és az eladási adatok egybegyűjtését és ponderálását követően áll össze. A múlt héten pedig már arról is olvashattunk, hogy az Egyesült Királyságban hamarosan ugyancsak közzéteszik majd, és szintúgy havi rendszerességgel, ezt a BookTok-alapú top 20-as rangsort. A kombinációból természetesen itt sem fognak kimaradni a könyvkereskedelmi forgalom számai, sőt a valós pénzmozgást preferáló algoritmus révén ezek valójában nagyobb súllyal esnek majd a latba, mint a közönséges online aktivitás. Az előkészítés körül bábáskodó szakemberek mindenesetre komoly információs hasznot ígérnek a könyves világ egésze számára, mondván: listájuk „először teremt majd megbízható, adatalapú kapcsolatot a közösségi médiában kiváltott visszhang és a tényleges értékesítési teljesítmény között”.

*

A múlt héten a nagy levelező, Madame de Sévigné 400. születésnapja szerepelt – némi bocsánatos késéssel – a hírrovatban, és hasonló lemaradásban erre a hétre is jut egy kerek évfordulós francia írónő: az 1996-ban, vagyis harminc éve elhunyt Marguerite Duras. A március 3-i dátum elmulasztását ugyanis ellensúlyozza az a friss és erős benyomás, mely szerint

hazájában mintha éppen most zajlana Duras klasszikussá avatásának folyamata.

E kollektív fáradozás középpontjában a Gallimard kiadó presztízssorozata, a Pléiade új reprezentatív Duras-kötete áll, amely az alkotó „indokínai ciklusának” darabjait tartalmazza, köztük az 1984-ben Goncourt-díjjal jutalmazott és Ádám Péter fordításában magyarul is olvasható főművel, A szeretővel. Az 1914-ben Saigonban született és bakfis koráig Kokinkínában nevelkedett írónő az Un barrage contre le Pacifique című 1950-es, részben önéletrajzi ihletésű regényén kezdve több művében és több műfajban (a regények mellett dramatikusan és forgatókönyv formájában) is felléptette a hozzá hasonlóan Francia-Indokínában felserdülő francia kamaszlányt, akit egy gazdag kínai férfi kerülget, majd tesz a szeretőjévé. Az œuvre egyik vezérmotívumaként azonosítható történet most részben épp az alakulástörténete, az egymást követő elbeszélési nekirugaszkodások révén bizonyul különösen izgalmasnak, egyszersmind a posztumusz írói rangemelkedés mellett felhozható legerősebb érvnek. Erről tanúskodik sok egyéb mellett a Le Figaro múlt heti irodalmi mellékletének kisebbfajta Duras-cikközöne. Igaz, ezek sorában ott olvasható egy olyan recenzió is, amely Victor Laby idevágó új kötete kapcsán és azzal vitatkozva (Marguerite Duras, femme politique) mindeközben kemény ítéletet mond a politika dolgaiban visszatérő jelleggel téves, botor és/vagy védhetetlenül elfogult nézeteket hangoztató, közéleti kérdésekben történeti távlatból okvetlenül rövidlátónak tűnő Duras felett. S úgy tetszik, igazán nem alaptalanul, hiszen az írónő – amúgy Sartre-ral egyetértve – hajdan Hitlerhez hasonlította Charles de Gaulle-t: „de Gaulle olyan Hitler, aki hisz az átlényegülésben”. A François Mitterand iránt a negyvenes évek óta táplált heves rokonszenv pedig azt mondatta vele 1986-ban, hogy aki a jobboldali Jacques Chiracra és pártjára voksol, az valójában a halálra szavaz.

*

Múlt kedden szülővárosában, Limában elhunyt Alfredo Bryce Echenique, a perui irodalmi élet Alfreditója, akit kétség kívül hírnevesebb honfi- és pályatársa, Mario Vargas Llosa tavaly bekövetkezett halála óta úgy tiszteltek, mint

a boom latinoamericano talán legutolsó még eleven képviselőjét.

 A most 87 esztendősen távozott író, aki élete tekintélyes hányadát egyetemistaként, majd egyetemi oktatóként és „önkéntes száműzöttként” Európában töltötte, legfőként a limai nagypolgárság frivol mindennapjait ábrázoló szatirikus, az elitet valósággal átvilágító nagyregénye, az Un mundo para Julius révén vált ismertté és megsüvegeltté Latin-Amerika- és világszerte. Utóbb azonban, amint az Scholz László nélkülözhetetlen irodalomtörténeti összefoglalójában is olvasható: „inkább vakmerő, mértéktelenül túlírt prózakísérletekkel” vétette észre magát. Valamint egy 2009-es, felette kínos plágiumbotránnyal, amelyet azonban rezzenetlenül, sőt tüntető bonhómiával viselt. Merthogy a humorérzéke íróként és civilben sem hagyta cserben a számos díjjal jutalmazott Bryce Echeniquét, aki most halálával – a perui köztársasági elnöki hivatal részvétnyilvánítása szerint – „hatalmas űrt, de időtálló örökséget” hagyott maga után.