6 perc világhír! Nők által írt díjesélyes könyvek és klasszikus levelek, a kávé halhatatlansága, valamint a vádak sorával illetett Amazon párizsi visszalépése László Ferenc heti hírszemléjében.
Alig néhány hete, február közepén emlegettük e rovatban a tényirodalmi Women’s Prize jelöltlistáját, és néhány nappal a Nemzetközi Nőnap előtt, a múlt héten közzétették a szépirodalmi testvér-, vagy ideillőbben a nővérdíj, a Women’s Prize for Fiction longlistjét is. Az első alkalommal 1996-ban átadott elismeréshez 30 ezer fontos pénzösszeg és egy bronz szobrocska társul, és bármely angolul írt új, egyszersmind a díjosztást megelőző esztendőben az Egyesült Királyságban megjelentetett regénnyel el lehet nyerni – amennyiben a kötet szerzője nő. Az idén a volt ausztrál miniszterelnök, Julia Gillard által elnökölt zsűri szokás szerint igencsak kiadós, ezúttal éppenséggel 16 tételből álló lajstromot tárt a nyilvánosság elé, jótékony figyelmet gerjesztve az ivari egyneműségtől eltekintve a lehető legváltozatosabb mezőny iránt. Hiszen a díjra esélyes regények között akad a jövőbeli Kalkuttában vagy a fél évszázaddal ezelőtti Birminghamben játszódó regény csakúgy, mint olyan, amelynek színhelye Kelet-Berlin kevéssel, mondhatni csupán percekkel a fal leomlása előtt. Hasonlóan gyönyörködtető és szívszorító sokféleség jellemzi a választott témákat,
a szerzők sorában pedig elsőkönyves alkotót és bevezetett nevet, sőt sztárt is egyaránt lelni.
Hiszen ma már alighanem ez utóbbi kategóriába sorolható Susan Choi és Katie Kitamura, akik most mindketten ama regényük (a Flashlight, illetve az Audition) révén szerepelnek itt, amely néhány hónapja ott figurált a Booker shortlistjén is. Míg mások mellett Rozie Kelly éppenséggel a regényírói debütálásával került a reménybeli várományosok tágabb körébe: Kingfisher című könyvének középpontjában egy kreatív írás-professzor áll, aki leküzdhetetlen és merőben problematikus vonzalmat kezd érezni egyetemi kollégája iránt.
*
Ez a félmondatos zanza lehetőséget kínál arra, hogy futtában megemlítsük a Netflixen a múlt héttől látható Vladimir című sorozatot, lévén az és az alapjául szolgáló kampuszregény, Julia May Jonas azonos című és már az 1749-en is behatóan tárgyalt műve bízvást rokontémájúnak ítélhető. Ám a női alkotók vonalán máris továbbhaladva most inkább Marie de Rabutin-Chantallal, azaz ismertebb nevén Madame de Sévignével folytassuk a szemlét, ha már voltunk oly figyelmetlenek, hogy februárban említetlenül hagytuk a nagy levélíró születésének 400. évfordulóját. Szerencsére a franciák megadják a módját a quadricentenaire ünneplésének, így most frissen idézhetünk a Le Figaro múlt csütörtöki irodalmi mellékletéből, ahol is többek közt ezt írták a Marcel Proust és Charles de Gaulle által egyként csodált hölgyről:
„Ő nem csupán azért ír, hogy tájékoztassa a leányát vagy a barátait. Ír, hogy legyőzze a csendet és szembeszálljon a sorssal. Corneille hőseihez hasonlóan ő is kimondja: „Akarom.” Leveleiben – amelyek 1646 és 1696 között születtek – minden megtalálható: a tájak, a gasztronómia, a vallásosság, a melankólia, a perek, a madárdal. És a kegyetlen bűntények is.”
No meg a bocsánatos kortársi tévedések is, hiszen ő volt az is, aki egyik levelében úgy ítélte meg, hogy
„Racine el fog múlni, mint a kávé”.
Elvégre Racine éppúgy nem múlt el, mint a kávé. S egészében ugyanez a helyzet a levelezés barokk nagymesternőjével is, aki – mint a Le Figaro cikkében olvassuk – máig mindennel elbűvöli az olvasót: „a fecsegésével, a kitérőivel, a kacér megjegyzéseivel vagy épp a halmozás iránti olthatatlan szenvedélyével, amelyet Marcel Proust Madame de Sévigné dosztojevszkiji oldalának nevezett”.
*
A levelezés után pedig zárjuk a heti szemlét két sajtónyilatkozattal, méghozzá a bő egy hónap múlva megnyíló párizsi könyvfesztivál, a Festival du Livre de Paris tárgyában. Az április harmadik hétvégéjén a Grand Palais dongaboltozatai alatt megrendezésre kerülő kiadói, könyvkereskedői, írói és olvasói kollektív ünnep egyik főtámogatója ugyanis az Amazon – lett volna. Azonban a múlt hét elején a francia könyvkereskedők egyesülete (Syndicat de la Librairie Française – SLF) osztentatív jelleggel visszalépett a fesztiválon való részvételtől az amerikai gigacég kitüntetett szponzori és partneri szerepvállalása miatt. Ahogyan az a bojkottjukat meghirdető, lendületesen retorikus hangütésű sajtóközleményben áll:
„Hogyan lehet a könyv nagy nemzeti ünnepéhez olyan szereplőt társítani, amelynek stratégiája a könyvpiac ökoszisztémájának destabilizálásához vezet:
támadja az egységes könyvár rendszerét és a független könyvesboltok hálózatát, miközben a mesterséges intelligencia által generált hamis könyvekkel árasztja el a piacot,
amelyeket hamis kommentek népszerűsítenek, hamis olvasók írnak, és amelyek hamis sikerlisták élére kerülnek?”
S legyen ez bármily felemás siker, ám tény: alig pár nap múltán az Amazon – a szervezői testülettel egyetértésben – megvált a könyvfesztivál támogatásának szakmai tisztességétől és anyagi terhétől. Kevéssé meglepő módon a cég nyilatkozata megalapozatlannak és félrevezetőnek nevezte az SLF vádjait, míg a szponzori távozás magyarázata gyanánt az „abszurd vitában való részvétel” elkerülésének szándékát nevezte meg. Az egyesület pedig sietve és boldog elégedettséggel üdvözölte e fejleményt, amely – úgymond – lehetővé teszi, hogy „a szerzők, a kiadók és az olvasók közösen élhessék át a könyvünnepet”.
