6 perc világhír! A francia irodalmi szezon majdnem utolsó fontos díjának odaítélése, egy algériai státusfogoly kiszabadulása és Marina Lewycka búcsúztatása László Ferenc heti hírszemléjében.

1930 decemberében több tucat újságíró várta a Prix Fémina eredményhirdetését Párizs egyik legelegánsabb magánklubjában, a Cercle de l’Union interalliében ebédelve. S ha már egyszer együtt voltak, hát ők maguk is díjat alapítottak, méghozzá olyat, amely a saját céhükből való literátort jutalmaz (elsőként éppenséggel André Malraux-t): a legkevésbé sem pénzzel, hanem sokkal inkább az eladott példányszámot jócskán megemelő sajtópublicitással. A Prix Interallié azóta is őrzi rangját és helyét a francia irodalmi elismerések sorában, saját hagyományokkal és

némiképp kompenzatorikus jelleggel, már ami az újságírók (majdnem) örök kisebbségi érzését, valamint a díj történelmi férfidominanciáját illeti.

A Goncourt-hoz hasonlóan az Interallié zsűrije, melyben hagyományosan az előző év győztese is helyet foglal, ugyancsak egy osztályon felüli és Michelin-csillaggal is rendelkező párizsi étteremben, a Lasserre-ben hozza meg döntését. Így történt ez a múlt szerdán is, amikor a nagynevű famíliából származó Louis-Henri de La Rochefoucauld részesült az elismerésben L’amour moderne című regényéért. (Az utolsó négy között egyebek mellett Fabrice Pliskin szociológiai vonzatú, Pierre Bourdieu elméletalkotói munkásságát is játékba hozó művét, a Le fou de Bourdieu-t is maga mögé utasítva.)

Ahogyan maga az elmúlt fél évtized során számos díjat begyűjtő szerző, úgy regényalakjai is Párizs legelegánsabb negyedeiben honosak: a Le Bon Marché áruházban vásárolnak és korántsem csupán névről ismerik a Moët & Chandon pezsgőmárkát. Csakhogy a történetben ott kísért az önzés, a bűn, sőt a gyilkosság és a halál – felettébb árnyalatossá téve a címbeli modern szerelem képzetét.

*

A múlt héten egy részben ugyancsak francia érdekű nemzetközi konfliktus rendeződött, amikor is kiszabadult börtönéből és elhagyhatta mostoha szülőhazáját, Algériát Boualem Sansal. A 2084: A világ vége idős és rákbeteg szerzője, akit arab Orwell gyanánt is emlegetnek, és akit hosszú évek óta közellenségnek tekintenek az algériai államhatalom és a szélsőséges iszlamizmus köreiben egyaránt, még tavaly novemberben került letartóztatásba hazaárulás vádjával, miután kevéssel korábban úgy nyilatkozott, hogy bizonyos területek annak idején önkényes francia döntéssel jutottak Marokkó helyett Algériának.

Az írót első, majd másodfokon is öt évi börtönbüntetésre ítélték az ország területi integritásának ilyetén megkérdőjelezéséért,

miközben a francia szervek folyamatos erőfeszítéseket tettek a „saját országába száműzött” Sansal státusfogságának megszüntetéséért. A Macron köztársasági elnököt és két egymást követő miniszterelnökét is szerephez juttató diplomáciai erőfeszítés mindazonáltal csupán Németország és közelebbről Steinmeier szövetségi elnök közbejöttével vezetett a remélt sikerre: Algéria államfője „idős korára és rossz egészségi állapotára” tekintettel kegyelemben részesítette Sansalt, aki így múlt szerdán egy katonai repülőgép fedélzetén el is hagyhatta az országot, hogy Németországban folytassák orvosi kezelését.   

*

Múlt csütörtökön 79 esztendős korában elhunyt Marina Lewycka, a Rövid traktortörténet ukránul, az Eperföldek és a Cseresznyéskert Londonban – A Lubetkin-hagyaték írója. Az ukrán zsidó családból származó, ám egy kieli menekülttáborban világra jött és életét Nagy-Britanniában leélő Lewycka 2005-ben, több évtizedes, szerénységében is tiszteletreméltó egyetemi pályafutással, számos kiadói visszautasítással és egy kreatív írás kurzus elvégzésével a háta mögött debütált regényíróként. Ekkor jelent meg ugyanis a Rövid traktortörténet ukránul, amely azonnali világsikert aratott és több díjat is elnyert (Bollinger Everyman Wodehouse Prize, Waverton Good Read Award, Saga Award for Wit) – egyszersmind részben élénk visszatetszésre lelt Ukrajnában, illetve Lewycka szűkebb családi körében. Az önéletrajzi és családtörténeti elemekben bővelkedő, valamint az ukrán történelem megannyi tragikus mozzanatára is visszautaló regény fanyar és helyenként egyenesen bohózati humora, vagyis a narráció merőben egyéni hangvétele utóbb is Lewycka markáns szerzői jellegzetessége maradt, amint arról a Geopen Könyvkiadó révén a magyar olvasó is élményszerű tapasztalatokat nyerhetett.

Élete utolsó fél évtizedét súlyos betegségével küzdve töltötte az írónő, akit egykori szerkesztője, Juliet Annan most a következőképpen búcsúztatott: „A legnagyobb élvezetet jelentette Marina könyveit szerkeszteni és kiadni. Roppant kevés az igazán eredeti író – ő egy volt közülük. Vicces, melegszívű, excentrikus, mindenestől politikus alkat, lehetetlen és csodálatos személyiség.” S éppenséggel erről tanúskodott Lewycka egyik legutolsó nyilatkozata is, amelyben ápolásra szoruló, kiszolgáltatott helyzete, súlyos degeneratív neurológiai kórképe kapcsán többek között így fogalmazott:

„Az állapotomból fakadó csekély számú előnyök egyike, hogy a lehető legelőnyösebb formájukban láthatom az embereket.”