Petr Zelenka cseh író, forgatókönyvíró, rendező alkotásai egyszerre idézik fel a cseh újhullám vagy éppen Woody Allen filmjeinek hangulatát, szóljanak bár a kisemberről vagy a legnagyobb hírességekről. Kivételes esemény, hogy a PesText fesztiválon a magyar közönség számára eddig ismeretlen, Fifty című darabját felolvasószínházi keretek között ismerheti meg a publikum. A szerzővel Szalay Henrietta fog beszélgetni, akit Zelenka sikerének titkáról kérdeztünk.

1749: Petr Zelenka nem ismeretlen a színházba járó magyar közönség számára. Minek köszönhető szerinted ez a gyors és érzékeny rezonálás a cseh szerzőre?

Szalay Henrietta: Zelenka elképesztően népszerű a V4-es térségben, számtalan darabja jelent meg lengyel és szlovák adaptációban, a filmjei is nagyot mentek a környező országokban. A magyar színházi közeget illetően szerintem csak a nyelvben, fordításban jelentett ez nagyobb ugrást, mintsem kulturálisan, mert a problémáink elég hasonlóak, és a humorunk is az. Zelenka társadalomkritikája pedig talán még inkább aktuálissá vált most, mint valaha, és ehhez a magyar közönség is könnyen kapcsolódik.

1749: Neked mi volt az első színházi vagy filmes Zelenka-élményed, és milyennek gondolod azt a színházat, amit ő csinál, a kortárs trendek tükrében?

SzH: Felvidékről származom, és a csehszlovák filmes és színházi kultúrán nőttem fel. Az anyanyelvem is igazából csehszlovákmagyar. Zelenka műveivel először a filmvásznon találkoztam. Még tiniként láttam a Magányosok, Gombdili, A Sátán éve című filmeket a művészmoziban. Prágai tanulmányaim során pedig élőben is láttam néhány alkotását a Dejvické Divadlo színházban, ahova egyébként szinte lehetetlen volt már akkor is bejutni, mert mindig teltházas.

Zelenka színháza intellektuális, abszurd, ironikus, teljes mértékben dialogisztikus. Woody Allenhez és Oscar Wilde-hoz hasonlóan csípős és csipkelődő, cinikus és eszelős, mégis valahol mélyen együttérző, és szinte szentimentális az, ahogyan ír és rendez.

1749: Egy új darabját, a Fiftyt is megismerheti a magyar közönség idén a PesTexten – felolvasószínházi keretek között –, amint a szöveg a fesztiválra készülő zinben is olvasható lesz hamarosan. Hogyan mutatnád be a közönségnek a darabot, és milyen hatást gyakorolt a Csoma Borbála fordításában megjelenő alkotás rád?  

SzH: Egy életközepi válság háttértörténete mögé pillanthatnak be a nézők, mely a „van-e élet 50 felett” kérdéskört járja körbe alaposan, elég szkeptikusan mutatva be a zátonyra futott, munkában és párkapcsolataikban is kiégett főszereplőket. Mindezt humorral, nyers őszinteséggel, sok káromkodó intellektuális figura találkozásában. A főszereplő, David egy bizarr, szexuális fantáziába kapaszkodó építész (éppen egy régi lakóhajón él), aki az édeshármastól várja a megváltást és megoldást szilánkokra esett életében. Ez adja a darabnak az alapfeszültségét is, mivel folyton várakozásban és bizonytalanságban tart minket is. Természetesen, Zelenkára jellemzően, az elvárások és logikus következtetések itt is teljesen másképp alakulnak a végén. A mű tele van pörgős dialógusokkal, friss és sokszor nagyon provokatív (#metoo mozgalom, cancel culture stb). Csoma Borbála fordítása kiváló, nagyon várom a mű debütálását a magyar színpadon.