10 felejthetetlen mű a tengerről
Fotó: shutterstock / Oliver Denker
10 felejthetetlen mű a tengerről

Tombol a nyár, ilyenkor pedig nincs is jobb annál, mint  letehetetlen tengeri olvasmányokkal együtt élni át a nyílt vizek semmihez sem hasonlítható izgalmát, szépségét és veszélyeit.

Nathaniel Philbrick: A ​tenger szívében (fordította M. Szász Anna)

2000-ben jelent meg Nathaniel Philbrick informatív és hátborzongató, A tenger szívében című könyve, amelyért ugyanebben az évben megérdemelten nyerte el a legjobb tényregénynek járó Nemzeti Könyvdíjat. Az Essex bálnavadászhajó tragédiáját feldolgozó könyvben Philbrick aprólékos oknyomozó munkával tárta fel a kicsi és öreg hajó közel két évig húzódó kálváriájának részleteit, miután azt 1820. november 20-án megtámadta egy óriás hím ámbráscet. Ilyesmi korábban sosem fordult elő a nantucketi cethalászat történetében, ennek tükrében talán nem véletlen, hogy az Essex esete jelentette a legfontosabb inspirációt Herman Melville számára a Moby Dick megírása során, Edgar Allan Poe pedig még a horrorba hajló motívumokat is beleírta Arthur Gordon Pym, a tengerész című regényébe. „Az Essex katasztrófája nem kalandregény. Tragédia, amely valójában a világ egyik legnagyszerűbb igaz története” – mondja Philbrick a könyve végén, amelyben alapos kutatómunka révén hátborzongató precizitással ábrázolja az Essex pokoljárásának tengerészeti, egészségügyi és tudományos aspektusait, miközben pszichológiai oldalról is elemzi a kannibalizmusig fajuló eseményeket. A könyvből készült hollywoodi kalandfilmet Ron Howard rendezésében 2015-ben mutatták be a mozik.

Alessandro Baricco: Tengeróceán (fordította Székely Éva)

1993-ban jelent meg Alessandro Baricco második regénye, a Tengeróceán, amelyet az 1958-ban született olasz író szerint „úgy kell olvasni, mint egy kalandregényt, és úgy kell hallgatni, mint a tengeróceán morajlását”. A varázslatos könyv különös szereplői mind a tenger hívásának engedelmeskednek: a tenger határait kereső tudós, a festő, aki a tengert tengervízzel igyekszik megörökíteni, a titokzatos tengerész és az érzékeny lány, aki a tengernél keresi a gyógyulást. Ez a költői szépségű próza lélekemelő és melankolikus fohász a tengerhez, amelynek sejtelmes részleteiből nemcsak az óceán sokféle arca tárul fel előttünk, hanem azt is megtudhatjuk, mennyi minden lapul a hullámok mélyén.

Sebastian Junger: Viharzóna (fordította Szentgyörgyi József)

Saját bevallása szerint Sebastian Junger egy láncfűrésszel történt fájdalmas balesetből lábadozott a kilencvenes években, aminek hatására érdekelni kezdték a veszélyes foglalkozások. Eredetileg a Massachusetts állambeli kereskedelmi halászatról akart írni, ennek kapcsán mélyedt el mind jobban annak a több napon át tomboló tengeri viharnak a történetében, amely 1991 október végén csapott le minden előjel nélkül Észak-Amerikában. Az angol oknyomozó riporter Viharzóna című dokumentumregényében nemcsak a Gloucester nevű halászfalu hétköznapi életét rajzolja meg parádés módon, hanem bepillantást nyújt a kardhalhalászok világába, veszélyes, ám nagy pénzzel kecsegtető mesterségük rejtelmeibe is. Junger könyvének alcíme Halászok a tenger ellen, hiszen művének középpontjában az Andrea Gail nevű halászhajó és hatfős legénységének az évszázad viharával vívott emberfeletti küzdelme áll, akik végül mind odavesztek a több mint harminc méterre felcsapó tenger hullámaiban. A megrázó könyvből 1997-es megjelenése után három évvel Wolfgang Petersen készített látványos katasztrófafilmet George Clooney és Mark Wahlberg főszereplésével.

Herman Melville: Moby ​Dick vagy a fehér bálna (fordította Szász Imre)

Ember és állat összecsapása, illetve az ember természeti erőkkel vívott élethalálharca áll Herman Mellville 1851-es monumentális regényében középpontjában, amelyet méltán tartanak számon az amerikai irodalom Hamletjeként. „Az amerikai irodalomban ilyen erőteljes és ekkora becsvággyal írott regény korábban nem született [...], amelynek elolvasása éppolyan bámulatos és kimerítő élmény, mint az utazás, amelynek történetét elénk tárja” – olvashatjuk a szerteágazó és rétegzett műről az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz című összeállításban. A Moby Dick összetettségét így foglalta össze Virágos Zsolt, a Világirodalom egyik társszerzője: „Az újszerű és szokatlan szerkezeti felépítésű szöveg többszörös áttételű jelképrendszert hordoz. A realista beágyazottságú narráció és drámai cselekményszövést taglalatszerű értekező fejezetekkel, monológrészletekkel és szimbolikus prózatömbökkel elegyítő mű a bálnavadászat drámája mellé a fanatikus hívő (Ahab kapitány) és a szkeptikus (Ishmael) vitáját helyezi.” A Herman Melville regényéből készült leghíresebb filmadaptációt a mozik 1956-ban mutatták be, John Huston rendezésével és Gregory Peckkel a főszerepben.

Patrick O’Brian: Kapitány ​és katona (fordította Sóvágó Katalin)

Az 1914-ben született Patrick O’Brien nevét elsősorban Kapitány és katona című, húsz kötetből álló monumentális regényfolyama tette ismertté, amelyet mintegy négy évtizeden át írt – az utolsó, huszonegyedik, befejezetlen felvonás 2000-ben, 85 éves korában bekövetkezett halála után jelent csak meg. „A ​legjobb tengeri történet, amit valaha olvastam” – mondta a könyvről a legendás angol hajós, Francis Chichester, akit Erzsébet királynő azért ütött lovaggá, mert a hatvanas évek közepén kilenc hónap és egy nap alatt ő volt az első ember, aki egyedül és a leggyorsabban vitorlázta körbe a világot klipperes útvonalon. A világ túlsó oldalán címet viselő első rész 1969-ben jelent meg, amelyből megismerhetjük a két eltérő személyiségű főszereplőt: Jack Aubrey kapitányt és Stephen Maturin hajóorvost, akiket a klasszikus zene szeretete köt össze: a tengeri csaták szüneteiben legszívesebben Mozartot hallgatnak. Patrick O'Brian könyvéből a napóleoni háborúk és az angol flotta harcai mellett többek közt hiteles képet kapunk egy tizennyolcadik–tizenkilencedik századi angol vitorlás hadihajó felépítéséről és a tengeren töltött mindennapokról is, miközben a történet hőseinek a harcok mellett a természet és az emberi lélek féktelen erőivel is meg kell küzdeniük. A regények alapján Peter Weir rendezett egy kiváló kalandfilmet Russell Crowe és Paul Bettany főszereplésével, amit 2003-ban mutattak be a mozik.

Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger (fordította Ottlik Géza)

1952-ben jelent meg Ernest Hemingway leghíresebb könyve, Az öreg halász és a tenger, amely Santiago, az öreg kubai halász tengerrel vívott heroikus küzdelmét ábrázolja, miközben az amerikai író örökérvényű gondolatokat fogalmaz meg azzal kapcsolatban, hogy az emberi lélek milyen gyötrelmeket képes elviselni a győzelem érdekében. „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni” – olvashatjuk a Nobel-díjjal jutalmazott kisregényben, amelyben „a fizikai valóságot – a kátrány, a só és halvér szagát, az öreg halász görcsölő kezét, émelygését és a kimerültségtől elvakuló tekintetét, az óriási hal ijesztő halálvonaglását – a fény és víz éteri villódzása, az elszigeteltség, a dagály hullámzása ellenpontozza” – méltatja a remekművet az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz. Szerb Antal viszont egyáltalán nem rajongott az íróért, mivel szerinte „Hemingway lírai stílusával érte el igen nagy hatását. Ma már, kellő távolságból nézve, modorosnak kell találnunk ezt a stílust, amelyből messzemenően kiküszöbölte az intellektuális elemet. Az egyszerűség a legveszélyesebb affektáció. Hemingway helyenkint már olyan egyszerű, mint egy nyolcéves kislány.”

Ian McGuire: Északi ​vizeken (fordította Pék Zoltán)

2016-ban jelent meg Ian McGuire idegborzoló, naturalista kalandregénye, amelyet Booker-díjra jelöltek, a New York Times pedig az év tíz legjobb könyve közé is beválogatta. Az Északi vizeken 1859-ben játszódik, főhőse pedig Patrick Sumner, aki, miután dicstelenül menesztették a brit hadseregből Indiában, egy bálnavadászhajóra szegődik. A múltját és kábítószer-függőségét is eltitkoló hajóorvosnak azonban nincs könnyű dolga a fedélzeten, hiszen miután megtalálják az egyik hajóinas holttestét, a legénységnek azzal kell szembesülnie, hogy egy gyilkos rejtőzik közöttük. Ian McGuire zsigeri és kegyetlen részletekben tobzódó regénye Cormac McCarthy és John Williams erőteljes prózáját juttathatja eszünkbe, a felzaklató tengeri pokoljárás története pedig alaposan próbára teszi az olvasók idegeit és gyomrát. Nem véletlenül mondta Martin Amis brit szerző, hogy „ez a könyv elmegy a hús-vér valóságig, talán annál is tovább. Meggyőző és lenyűgöző, élénk és szellemes. Egy rémisztő diadal.” A felkavaró műből Andrew Haigh egy nem kevésbé hatásos ötrészes minisorozatot készített Colin Farrell-lel a főszerepben, amely az HBO Maxon tekinthető meg.

Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész (fordította Bart István)

1838-ban jelent meg Edgar Allan Poe egyetlen befejezett regénye, az Arthur Gordon Pym, a tengerész, amely nem más, mint egy látszólagos útibeszámoló az Antarktisz felé felé vezető tengeri utazásról. A furcsa és nyugtalanító mű 1828-ban játszódik, és bővelkedik az irracionális és fantasztikus epizódokban, miközben a valóság és a fikció rétegei egyre merészebben keverednek benne. „A Nantucketből induló hajó egyre mélyebbre hatol az enigmákkal teli világban, melyek semmiféle megoldást nem kínálnak. Az üresség, a fehérség, a transzcendens semmi a halál jelenlétét jelzi. Poe-t mintha csak annyiban izgatta volna az amerikai természet, amennyiben a transzcendenciába vezető belső utazás színhelyéül szolgálhatott” – írja Poe narratív csavarokban bővelkedő művéről Bollobás Enikő Az amerikai irodalom rövid történetében, majd hozzáteszi, hogy „az Arthur Gordon Pym ma az egyik legtöbbre tartott Poe-mű, mert a művészi megtévesztés szövegeként számos interpretációra ad lehetőséget”.

Saint-John Perse: Bóják (fordította Vas István)

A huszadik század egyik legnagyobb francia költőjét manapság méltatlanul ritkán emlegetik, ami pedig ennél is szomorúbb, hogy jelentős lírai életművének mindössze csak egy meglehetősen kis szelete hozzáférhető magyarul. Saint-John Perse eredetileg Alexis Leger néven látta meg a napvilágot 1887-ben, első verseskötete pedig 1911-ben jelent meg. Három évvel később diplomáciai szolgálatba szegődött. A húszas évek első éveiben a pekingi nagykövetségen dolgozott diplomataként, ekkor írta első hosszúversét, az Anabázist, amely végül 1924-ben jelent meg, és azonnal ismertté tette nevét világirodalmi körökben; nem véletlen, hogy korszakos művét T. S. Eliot és Giuseppe Ungaretti is lefordította saját anyanyelvére. Az Anabázist már Saint-John Perse álnéven adta ki, amelyet egyes vélemények szerint Persius ókori római szatíraíró neve után választott. Ezek után két mintegy évtizedig semmit sem publikált, mivel úgy gondolta, hogy helytelen, ha egy diplomata szépirodalmat ad ki. Egyik legfontosabb hosszúverse, a Bóják 1957-ben jelent meg, három évvel később pedig irodalmi Nobel-díjat kapott „költészetének magasan szárnyaló szellemiségéért és alkotó fantáziájáért, amellyel korunkat látnoki módon megrajzolja”. A Bóják látomásos, emelkedett és szuggesztíven sodró, áradó soraiban Saint-John Perse hasonlíthatatlan szépséggel, buja fantáziával és vizionárius módon festi meg a tenger ezernyi arcát, miközben mítoszteremtő költészete eggyé olvasztja a primitív ember természetélményét a modern ember természettudományos világképével.

Jacques-Yves Cousteau: A ​csend világa (fordította Fenyő György)

1953-ban jelent meg Jacques-Yves Cousteau önéletrajzi ihletésű könyvei közül a legsikeresebb, A csend világa, amelyet Frédéric Dumas író- és búvártársával közösen írt angolul. A kétszáz oldalas könyv a harmincas és negyvenes évekbe repít vissza bennünket, amikor a fiatal Cousteau egy búvár-légzőkészülék fejlesztésével és tesztelésével foglalkozott, mely a manapság is használt, nyitott rendszerű búvárfelszerelés elődje volt. A búvárkodás hőskorában játszódó varázslatos könyvben többek között újra átélhetjük a „vízi tüdő” nevű, vezeték nélküli búvárkészülékkel végrehajtott úttörő jelentőségű merülését is, amelynek segítségével 1943-ban 60 méter mélyre merült le bármiféle egészségkárosodás nélkül, miközben pályafutása első víz alatti felvételeit is elkészítette. „A víz alatt az volt az érzésem, mintha minden pillantásommal egy tiltott világot loptam volna meg” – írja A csend világában, amelyben Cousteau magával ragadó módon eleveníti fel tengeralatti kalandjait és a mélységi mámor semmihez sem hasonlítható izgalmát. A könyvből 1956-ban lenyűgöző dokumentumfilm készült, amelyet Arany Pálmával és Oscar-díjjal jutalmaztak.

A cikk szerzőjéről
Bajtai András (1983)

Költő, műfordító, a Lelkigyakorlatok világirodalmi versblog alapító szerkesztője. Versum-díjas. Legutóbbi kötete: Kerekebb napok (Kalligram, 2014)

Kapcsolódó
10 felejthetetlen regény a gyermekkor szépségeiről, kalandjairól és gyötrelmeiről
Bajtai András (1983) | 2022.05.27.
10 remek könyv, amelyek filmes adaptációját alig várjuk
Bajtai András (1983) | 2022.01.28.
Tíz megrendítő vers a költészet világnapjára
Bajtai András (1983) | 2022.03.21.
Tíz katartikus vers a huszadik századi amerikai költészetből
Bajtai András (1983) | 2022.07.22.
Tíz emlékezetes őszi vers a világirodalomból
Bajtai András (1983) | 2022.10.01.